HÉTRŐL HÉTRE

„Aztán parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak, akik közül az egyiknek Sifrá, a másiknak Puá volt a neve. Ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben. De a bábák félték az Istent és nem cselekedtek úgy, ahogy Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket” (2Mózes 1:15-17.).

Első látásra és az Írás szó szerinti értelmezésével, úgy tűnik, hogy a bábák héberek voltak. Nem kevésbé logikus az, hogy egyiptomiak voltak, ahogy azt Abarbanel állítja Fláviusz és az alexandriai Philó nyomán. Így a héber olvasat úgy módosul, hogy a fáraó megparancsolta a héberek bábáinak, vagyis azoknak, akiket a héber nők hívtak, ha szülniük kellett. Ezek szakmai becsületből, vagy netalán emberiességből tagadták meg a királyi parancsot és tanúsítottak önfeláldozó viselkedést a despota királlyal szemben. Ha jól megnézzük, nem tagadták meg nyíltan a parancs teljesítését – csak egyszerűen „nem cselekedtek úgy, ahogy a király megparancsolta.”

Egy midrási forrás kompromisszumot tesz a két vélemény között, azt illetően, hogy a két szülésznő héber volt-e vagy egyiptomi. Eszerint a két asszony eredetileg egyiptomi volt, de betértek és csatlakoztak a zsidó néphez – éppen a nagy üldöztetés idején, vagy még azelőtt (Midrás Tádsé és Jálkut, Józsua 2.).

Aztán, amikor a Fáraó újra hívatja és felelősségre vonja őket, kérdezvén: „Miért teszitek ezt? Miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket?” – kész válasszal állnak elő: „…a héber nők nem olyanok mint az egyiptomiak… mielőtt a bába odaér hozzájuk, már szültek!” (uo. 18-19.).

Jó kifogás. Ibn Ezra szerint a fáraó azt mondta nekik, hogy halált érdemelnek mert megszegték a királyi parancsot. Válaszuk „szakmai” volt: a héber nők maguk is bábák, vagyis természetes módon szülnek és legtöbbször nem is hívnak bábát. Ha hívnának is – teszi hozzá Ovádjá Sfornó rabbi (aki orvos is volt) – nem tehetünk semmit, mert azonnal észrevennék, ha valami rendelleneset tennénk és legközelebb majd nem hívnának bennünket. Mit ér a királynak – tették hozzá a bábák, ha egy-két gyereket sikerül is megölnünk….

A Midrás-irodalom költői erővel írja le, hogyan vették rá a zsidó asszonyok férjüket a testet-lelket ölő munkaszolgálat idején, hogy ne essenek letargiába és ne mondjanak le a gyermekáldásról. Majd amikor ilyetén módon az elgyötört, de a női kedveskedéstől felvidított férj, megtette a magáét és az asszony teherbe esett – amikor eljött az ideje, elment szülni a pusztaságba, egyes-egyedül, és a gyerekek csodálatos módon, isteni segítséggel maradtak életben. Bizonyított tény, hogy a 210 esztendős egyiptomi tartózkodás során a 70 férfit számláló családból hatszázezer fegyverre fogható férfi hagyta el a rabszolgaság házát.

A Tóra nevet is ad a két bábának, akiket a fáraó maga elé citált. Sifrá és Puá – két ma is dívó héber női név. A Midrás azonban kódot lát a nevekben, melyek mögött vagy „egy asszony és leánya” vagy „egy asszony és menye” rejtőzik. Az első lehetőség alatt Jocheved és Mirjám (Mózes édesanyja és nővére) míg a másik a lehetőség Jochevedre és menyére, Elisevára (Áron feleségére) értendő. A Talmud-bölcsek a két név etimológiai jelentését is kisilabizálják: Sifrá arra mutat, hogy az ilyen elnevezésű szülésznő megformálta, „megszépítette” a csecsemőt a szülés pillanatában (vagyis lemosta a ráalvadt vért és váladékot (Smot rábá), míg Puá búgó hangon gőgicsélt neki és így megnyugtatta az újszülöttet (Szóta 11b.).

Egy nyelvi eltéréstől indíttatva a Bölcsek feltételezik, hogy a fáraó vétekre akarta csábítani a két héber szülésznőt, de azok nem működtek együtt vele. Lehet, hogy a dolog értelme az, hogy cinkosaivá akarta tenni őket, azáltal, hogy szakmai becsületük és esküjük ellen tesznek a csecsemők megölésével. Ezáltal aztán teljesen hatalmába kaparintotta volna őket, hogy azt tehessen velük amit akar (a prágai Lőv rabbi Máhárál magyarázata).

A Talmudban a „vétekre csábítás” kifejezés legtöbbször eufémizmus a szexuális kapcsolatra, ha az törvénytelen. A Midrás ezt egyértelműen kimondja: az unatkozó uralkodó el akarta csábítani a két héber nőt, de azok ellenálltak. Honnan veszi ezt a Talmud, illetve a Midrás? M. A. Mirkin tudományos Midrás magyarázatában ezt mondja: egy uralkodó, aki olyan bizalmas viszonyban van nőkkel, hogy azokat ilyen óriási vétekre próbálja rávenni (amit titokban kell, hogy elkövessenek) „logikusan” gyanúsítható azzal, hogy mást is kért tőlük…

A pinszki Baruch Hálévi Epstein rabbi, a Tórá Tmimá szerzője, kimutatja, hogy a fáraó „súgva beszélt” a két szülésznőhöz és nagyon lehetséges, sőt valószínű, hogy csúnya, vulgáris dolgokat mondott nekik, vagyis tisztességtelen ajánlatot tett. Honnan vesszük ezt? – kérdi Epstein rabbi is. Válasza nem sokban tér el a fenti magyarázattól: azon talmudi elv alapján, hogy „a rosszról minden rosszat feltételezünk” (Bává Bátrá 109b.) a Bölcsek a gonosz fáraóról – akiről már tudjuk, hogy hálátlan, esküszegő és csecsemő-gyilkos – még egy sor gazságot hajlandók feltételezni.

Az áldozatkész, önfeláldozó szülésznők jutalma nem maradt el. A Tóra tanúsítja, hogy „Isten házakat épített nekik” (uo. 1:21.). Száádjá Gáon szerint Isten házakat adott nekik, ahol elrejtőztek és védve voltak a fáraó haragjától.

A Talmud alapján a kommentátorok hosszú sora ez alatt a kohanita, levita, illetve a királyi házat érti, amik Mózesből és törzséből kikerültek – mivel mint már mondtuk a Talmud szerint a két szülésznő Mózes édesanyja és nővére, illetve sógornője volt. A Midrás ehhez hozzáteszi, hogy Dávid királyunk Mirjámtól, Mózes nővérétől származott.