Az Izraelben tartózkodó köztársasági elnök, Novák Katalin megérkezett izraeli kollégájával, Jichák Herzoggal való találkozójára – tudósít a helyszínről Seres Attila, a Neokohn főszerkesztő-helyettese.

 

Novák Katalin köztársasági elnök Izraelben

Helyszíni riport/Seres Attila a neokohn.hu főszerkesztő-helyettese

 

Sűrű a programja a zsidó államban hivatalos látogatást tevő Novák Katalin köztársasági elnöknek és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek. Az elnökasszonyt csütörtök reggel Jichák Herzog, Izrael állam elnöke fogadja, a találkozó ezekben a percekben zajlik. A hivatalos program szerint Novák Katalin a mai nap folyamán találkozik Jair Lapid leköszönő kormányfővel és Benjamin Netanjahu leendő miniszterelnökkel is.

A két államelnök közti találkozó előtti sajtótájékoztatón Herzog elnök kiemelte az Izrael és Magyarország közötti stratégiai kapcsolat fontosságát, Novák Katalin pedig hangsúlyozta, hogy hazánk érdeke az erős, magát megvédeni képes Izrael.

Az elnökasszony hangsúlyozta: Magyarország sokat tanulhat Izraeltől határai biztonságának megvédése tekintetében és kiemelte, hogy csakúgy mint Izrael, Magyarország is a béke mellett érdekelt.

A politikusok találkoznak Jichák Herzog izraeli államelnökkel, Jáir Lapid leköszönő és Benjamin Netanjahu leendő miniszterelnökkel és látogatást tettek a Jád Vásem emlékközpontban.

A találkozók előtti sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy

„a két ország közötti kapcsolatok régóta nagyon jók, mely jó kapcsolat a védelmi területen is megnyilvánul”.

A magyar delegáció megtekintette az igen fejlett Vaskupola védelmi rendszert is,

„az ilyen rendszerek fontossága” – emlékeztetett a védelmi miniszter „épp a tegnapi események tükrében mutatkozik meg számunkra is” – utalva a Lengyelországot kedd este ért rakétatalálatokra.

„Ha valahol, Izraelben tudják, hogyan kell egy országot megvédeni. A Vaskupola rakétaelhárító-rendszer a légvédelmet biztosítja. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel ma megnéztük, hogyan működik” – számolt be Facebook posztjában Novák Katalin, aki méltatta az Izrael és Magyarország közötti védelmi együttműködést: „Az elmúlt években az országaink közötti védelmi együttműködés a haderő-fejlesztési programnak köszönhetően megerősödött, a következő időszakban pedig még szorosabb közös munkát tervezünk” – fogalmazott a köztársasági elnök a számos fotót is tartalmazó posztban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra is, hogy a delegáció a Jád Vásem emlékközpontban magyar holokauszt-túlélőkkel is találkozott, mely találkozó „igen megrázó volt és megható, hogy a túlélők milyen mélyen őrzik magyarságukat”.

Friss:

Az elnökasszony ma a jeruzsálemi piacon is látogatást tett.

Novák Katalin köztársasági elnök Izraelben

Helyszíni riport/Seres Attila a neokohn.hu főszerkesztő-helyettese

 

Videó: Seres Attila/Neokohn

 

Novák Katalin köztársasági elnök Izraelben

Helyszíni riport/Seres Attila a neokohn.hu főszerkesztő-helyettese

Videó: Seres Attila/Neokohn

 

Megszakítás