A negyedik évadban a beépített ügynökök Belgiumban és Libanonban is akcióba léptek.

A Fauda negyedik évadát múlt pénteken mutatták be a Netflixen világszerte, miután néhány hónapja már levetítették a YES-en, és azonnal hatalmas siker lett számos országban – írja a Neokohn.

Az izraeli sikersorozat Libanonban (ahol a negyedik évad cselekményének nagy része játszódott), az Egyesült Arab Emírségekben, Romániában, a Cseh Köztársaságban és Görögországban is az első helyen állt a Netflix nézettségi listáján.

Második helyen állt a nézettségi listákon Indiában és Olaszországban, Lengyelországban és Hollandiában, a harmadik helyen pedig Franciaországban és Magyarországon.

Törökországban az ötödik, Brazíliában a tizedik, Szaúd-Arábiában pedig a kilencedik helyen állt. Belgiumban – ahol a cselekmény jelentős része játszódott – szintén a legnézettebb tízes listán szerepelt.

A sikersorozat negyedik évadában a beépített ügynökök Izrael határain kívül, Belgium és Libanon között több helyen is munkába állnak. Az előző évadot követően Doronnak sok bűntudattal kell szembenéznie csapattársa halála miatt, és dühöt és frusztrációt érez az egységből való eltávolítása miatt.

 

Megszakítás