Három diktátorral szállt szembe, 30 ezer életet mentett meg

Aristides de Sousa Mendes, a legnagyobb embermentő: „Inkább állok Isten oldalán az emberek ellenében, mint az emberek oldalán, Isten ellenében”

1940-ben, a német csapatok előrenyomulásával egyre többen kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat. A menekülők egyik útiránya Franciaország volt, hogy ott Bordeaux kikötővárosában tengerre szállhassanak és átjussanak az Ibériai-félsziget biztonságosabbnak ígérkező területére. Tízezrek rótták az utakat, férfiak, nők és gyerekek, elcsigázottan, de reménykedve abban, hogy megmenekülhetnek.

Bordeaux-ban azonban rideg valóság fogadta őket: a hajók zsúfolásig megteltek a tehetősebb menekültekkel, a konzulátus pedig nem adhatott ki Portugáliába átutazó vízumot, ugyanis Salazar, a portugál diktátor megtiltotta, hogy menekülőknek vízumot adjanak ki. Spanyolország területére pedig nem léphettek portugál átutazó vízum nélkül.

A bordeaux-i portugál főkonzul, Aristides de Sousa Mendes azonban – felesége teljes támogatása mellett – szembeszállt három diktátor akaratával. Jelmondata így szólt: „Inkább állok Isten oldalán az emberek ellenében, mint az emberek oldalán, Isten ellenében”.

Aristides de Sousa Mendes (ejtsd: Áristidés de Szuza Mendes) 1885-ben született a portugáliai Cabanas de Viriato faluban. Távoli ősei között marranók, a középkorban kényszerből áttért zsidók is voltak. Apja tehetős legfelsőbb bírósági ügyvéd volt, aki egypetéjű ikergyermekeit, Aristidest és Cecilt szigorú értékrend szerint nevelte és állította jogi pályára. Aristides unoktestvérét, Angelinát vette feleségül, aki élete végéig jóban-rosszban kitartott mellette. 14 gyermekük született, akiket példaértékű szeretetben, családi összetartásban és hívő katolikus légkörben neveltek. A család, menekülve a két gyermekük halála által okozott kétségbeesés elől, 1938-ban Antwerpenből, ahol Sousa Mendes éveken át teljesített konzuli szolgálatot, Bordeaux-ba költözött. Így történt, hogy a háború kitörése Franciaországban érte őt és családját. Fiatalabb gyermekeit azonnal Portugáliába menekítette, és rokonok gondjaira bízta. Csak a felesége és két legnagyobb fia maradt vele, akiknek szintén fontos szerep jutott nem sokkal később az embermentésben.

1940 első felében tízezrek ostromolták vízumkérelmükkel a bordeaux-i portugál konzulátus épületét, és Sousa Mendes már az első napoktól fogva adott ki illegálisan vízumokat, s emiatt többször feljelentették Salazar rendőrségének tagjai. Amikor arról kérdezték, miért adott ki valakinek illegálisan vízumot, így felelt: „Azt mondta, hogy ha nem hagyhatja el Franciaországot még azon a napon, akkor koncentrációs táborba zárják, és ezáltal a felesége, valamint a kiskorú fia is bajba kerülnének. Azt gondoltam, hogy elemi szintű emberi kötelességem, hogy megelőzzek egy ilyen szörnyű esetet.”

Hiába táviratozott Lisszabonba naponta többször, választ sosem kapott. A leginkább szükséget szenvedőket befogadta a házába, és felesége látta el őket mindazzal, amire szükségük volt. A több ezer „hajótörött” (ahogy ő nevezte a menekülőket) között ott volt például a Kruger család: Chaim rabbi, a felesége és öt gyermekük, akik Lengyelországból menekültek Belgiumba, majd onnan tovább Bordeaux-ba. A konzul jó barátja lett a rabbinak. Amikor vízumot ajánlott a rabbi és családtagjai számára, Kruger közölte, hogy csak abban az esetben fogadja el, ha az utcán várakozó tömeg is vízumhoz juthat. Mendes ekkor döntött úgy, hogy mérlegelés helyett minden igénylő számára kiállítja az utazási engedélyt. Hamar csordulásig telt a konzulátus és a környező utcák is.

Amikor Sousa Mendes néhány napra ágynak esett, akkor a felesége helyettesítette. Amint fel tudott kelni, folytatódott az a hatalmas munka, mely becslések szerint mintegy 30 ezer ember életét mentette meg: Sousa Mendes Salazar parancsa ellenére megkezdte a vízumok kiadását. A felesége, a fiai, José de Seabra konzul helyettes és még néhányan dolgoztak a keze alá. Begyűjtötték a dokumentumokat, a fiúk töltötték ki az iratokat és pecsételtek, a konzul aláírt. Nem kivételezett, mindenkinek ki kellett várnia a sorát, hiszen számára minden élet érték volt: amikor Habsburg Ottó küldöttei érkeztek soron kívül hozzá vízumért, elküldte őket azzal, hogy este jöjjenek vissza. Chaim Kruger rabbi visszaemlékezései szerint, Mendes megállás nélkül, étlen-szomjan dolgozott egész nap, hogy minél több ember életét menthesse meg.   

A munka napokon át szakadatlanul folyt. Kezdetben Bordeaux-ban, utána Bayonne-ban, végül már a spanyol határon fekvő Hendaye település utcáin pecsételték le és írták alá az okmányokat. „Az volt a célom, hogy megmentsem mindazokat az embereket, akik leírhatatlan módon szenvedtek” – írta kormányának. Bayonne-ban – főkonzulként – átvette a helyi portugál kirendeltség fölött az irányítást. A bayonne-i konzul helyettes, Manuel de Vieira Braga mindenben a segítségére volt, így megtöbbszörözött erővel dolgozhattak néhány napon át. A bayonne-i konzul azonban helytelenítette az akciót és feljelentése nyomán megérkezett Portugália spanyolországi konzulja, aki lezárattta az egyik határátkelőt, ezreket küldve ezzel a halálba.

Időközben Salazar felmentette Sousa Mendest a tisztségéből, de ez nem állította meg őt a további vízumok kiadásában. Keresett egy olyan határátkelőt, ahol nem hallottak arról, hogy az általa kiadott vízumok már érvénytelenek. Amikor a németek elfoglalták Bordeaux-t, portugál útleveket kezdett osztani, amit hamarosan szintén jelentettek Salazarnak, aki ismét felszólította Sousa Mendest, hogy azonnal hagyja el Franciaországot, de ő még folytatta a munkáját néhány napig, mielőtt visszatért volna hazájába. Jehuda Bauer, a neves holokauszt-kutató szerint Mendes tette a „legnagyobb mentési akció volt a holokauszt során, melyet egyetlen ember irányított”.

Salazar soha nem bocsátott meg Sousa Mendesnek. Annak ellenére sem, hogy a történelem az egykori főkonzult igazolta. Annak ellenére sem, hogy országának sok tekintetben nagyon jó hírnevet szerzett a vízumok kiadásával. A Habsburgokon kívül más méltóságok, illetve egyéb hírességek (például Salvador Dalí) is utat kaptak Portugálián keresztül a szabadságba, az utcákat több tízezer hálás menekülő töltötte meg, akik mind a humánus rendszert dicsérték. Az általa megnyitott határt Salazar nem záratta be, és ezen az úton keresztül történészek szerint mintegy egymillió menekült haladt át a II. világháború során.

Aristides de Sousa Mendes élete azonban tönkrement. Bátorságával rengeteg ember életét mentette meg, köztük mintegy tízezer zsidóét. Jó hírnevét, pozícióját, jövedelmét, egészségét, barátait és gyermekei jövőjét áldozta fel mindezért. Salazar sosem állt vele szóba többé, soha nem tudta tisztázni magát. Ikertestvérét is felfüggesztették diplomata állásából, miután megpróbált közbeavatkozni az érdekében. Gyermekeit kitiltották Portugália egyetemeiről, így azok lassanként elhagyták az országot.  Az ősi családi villát elárverezte a bank a felgyűlt tartozások miatt. Beszámolók szerint a nélkülöző család gyakran étkezett a lisszaboni hitközség népkonyháján. Nem sokkal lésőbb Mendes agyvérzést kapott, majd felesége is hamarosan beteg lett, és soha többé nem tért magához. Aristides de Sousa Mendes elfogadta sorsát, megpróbáltatásairól így vélekedett: „Nem cselekedhettem volna másképppen, ezért szeretettel elfogadom mindazt, amit rám mér a sors. Ha sokezer zsidó egy keresztény (Hitler) miatt szenvedett, akkor úgy helyes, ha egy keresztény is szenved a zsidók érdekében”. Végül magányosan halt meg egy lisszaboni ferences kórházban 1954-ben.

Tetteinek elismeréséhez több mint két évtizednek kellett eltelnie. 1966-ban a jeruzsálemi Jád Vásem a Világ Igazai kitüntetést adományozta számára. 1986-ban az Egyesült Államok Kongresszusa tüntette ki embermentő munkásságáért. Két évvel később a portugál kormány nevében Mario Soares elnök kért bocsánatot a családtól és poszthumusz visszaállították Mendes nagyköveti rangját. Bordeaux-ban és a portugáliai Santarémben szobrot emeltek számára. Számos portugál településen, illetve Tel-Avivban is utca viseli a nevét, arcképe bélyegeket díszít számos országban. A lisszaboni zsinagóga falán emléktáblát helyeztek el emlékére.

A család alapítványt hozott létre, mellyel részben ősüknek állítanak emléket, részben pénzt gyűjtenek az összeomlott családi ház, a Casa de Passal renoválására és egy múzeum létrehozására – a munkálatok folyamatban vannak. A Jád Vásem Múzeum Világ Igazai között tartja számon, itt olvasható egy rövid leírás, és néhány tanúvallomás a mentőakcióról. További tanúvallomások, képek és részletes történelmi háttér található ezen az oldalon. Egy, Sousa Mendes életét és tevékenységét bemutató, virtuális múzeumban pedig korabeli dokumentumokkal, filmrészletekkel ismerkedhetünk meg.

Emléke legyen áldott!