Különböző tanulmányok készültek már arról, milyen összefüggéseket lehet felfedezni a vallásosság, a nemzeti identitás és általában az ideálokon nyugvó személyes küldetéstudat, valamint a demográfiai mutatók között. Ennek napjainkban különösen nagy jelentősége van, főleg Európában, ahol a népesség folyamatosan csökken és a hagyományos családmodell hanyatlóban van. Goldman How Civilizations Die (Hogyan halnak meg a civilizációk) című könyve kapcsán beszélgettünk Köves Slomó rabbival.
Demográfia és gazdasági hanyatlás
– „Minden nemzetnek – főként Európában – szembe kell néznie a saját hanyatlásával. A társadalombiztosítás mai rendszerének bevezetésével a gyermekvállalás többé nem a családi vállalkozás sikerét és az öregkor zavartalanságát biztosító befektetés, hanem egyre nagyobb pénzügyi teher” – írja David P. Goldman 2011-ben megjelent könyvében. A demográfiai mutatók kulcsa, a „család, mint üzleti modell” logikán nyugodna? Mit gondol erről egy rabbi?
– A téma régóta foglalkoztat, noha természetesen nem vagyok demográfus. Goldman e témában megjelent könyve pedig éppen azért különleges, mert rámutat, hogy ha a „család, mint hatékony gazdasági modell” nincs többé, akkor nem marad más, ami fenntarthatja a demográfiai egyensúlyt biztosító gyermekvállalási kedvet, mint az ideálokon nyugvó személyes küldetéstudat.
Általában a népesedéspolitika környezetvédelmi vagy gazdaságpolitikai kérdésként kerül szóba. A környezetvédelmi, technikai érvelés úgy szól, hogy a föld erőforrásai végesek, ezért el kell kerülni a túlnépesedést. A gazdasági pedig az érem másik oldala: ha drasztikus népességcsökkenés áll be, akkor nem hogy nem fenntartható a jólétet biztosító gazdasági növekedés, hanem egyszerűen gazdasági hanyatlás következik. Ha ugyanis nincsen elég fiatal, aki a munkájával olyan értéket teremt, amely elegendő az idős emberek eltartásához, akkor a rendszer felborul – ekkor beszélhetünk például a nyugdíjrendszer összeomlásáról. Egy rabbi, vagy általában egy vallásos ember szemszögéből ez nem elsősorban gazdasági kérdés vagy a fenntartható fejlődés kérdése, hanem az emberi lét kondícióját érintő alaptézis.
– Arra gondol, hogy a vallásos embereknek több gyerekük van? Pontosan mit ért az „emberi kondíciót érintő alaptézisen”? Mennyiben határozza meg Ön szerint a vallásosság a gyermekvállalást (a Bibliában leírtakon túl)?
– Vallási szemszögből nézve ez a kérdés összetett. Az a tény, hogy a Tórában az első emberrel kapcsolatos történet a nő-férfi viszonyhoz és a gyermeknemzéshez kapcsolódik, kifejezi, hogy a gyermekvállalás és a család az emberi alapkondíció része és lényege.
Goldman pontosan erre mutat rá: a probléma forrása ma Európában az, hogy az emberek azt mondják, a gyermekvállalás nem szükséges. Minek hozzak áldozatot? (Hiszen a gyerekvállalás alázattal és áldozatokkal jár.) Korábban nem kellett feltenni ezt a kérdést, gazdaságilag egyértelmű volt a gyermekvállalás, hiszen szociális rendszer hiányában a család feladata volt a biztonság szavatolása. Ma már ez nincs így, mert gazdaságilag nincs szükségük az embereknek gyerekekre, a szexuális igényeket kötelezettség nélkül is ki tudják elégíteni, ezért úgy gondolkodnak, miért hozzanak ekkora áldozatot, minek a házasság, minek a gyerek. Ha a „jóléten” túl az életnek nincs valamilyen transzcendensből levezetett küldetése és értelme, akkor nincs miért további életet hozni a világra. Van egy régi mondás, ha „nincs miért meghalni, nincs miért élni sem”. Ez megfordítható úgy is, hogy „ha nincs miért élni, nincs miért életet adni sem”.
A családi élet alapkondíció
– A gyermeknemzés tehát a küldetéstudatból fakadó önzetlenség kifejeződése lenne?
– Kétségtelenül így is lehet rá tekinteni, de szerintem többről van szó. A gyermekvállalás nemcsak valamiféle „magasabb célt” szolgál, hanem saját személyes fejlődésünk szempontjából is lényeges. A Tóra nem véletlenül mondja, hogy a gyermeknemzés és a családi élet egy alapkondíció, mert enélkül az ember nem tudja kihozni magából azokat a pszichés és lelki potenciálokat, mélységeket, amelyek ezzel járnak, ha az ún. áldozathozatalok elmaradnak. Önzőkké, magunkba fordulókká válunk, és ez az emberi minőséget, az alkotóképességet és nyitottságot is rombolja. Ez a fajta magunkba fordulás és az élet értelmetlen nihilje a jóléti államokban sajnos jelen van. Egészen szomorúak például azok a statisztikai adatok, melyek szerint egyes skandináv államokban a háztartások 30-40%-ában egyedül élnek az emberek.
– A gyermekvállalási kedv tehát a gazdasági jóléttel párhuzamosan óhatatlanul csökken? Az ember azt gondolná, hogy ha több pénzünk van, bátrabban alapítunk családot.
– Több tényező határozza meg ezt a kérdést, de alapvetően három fázisról beszélhetünk. Egészen a XIX. század végéig a család és a született gyermekek száma alapvetően egy gazdasági befektetés volt. Különösen a hagyományos földművelő társadalmakban a „több dolgos kéz, nagyobb gazdasági biztonság” elve, egy fokozott egymásrautaltságot diktált. Család és gyermekek nélkül nem volt elképzelhető a fennmaradás. Valamivel később, a városi és ipari életmód általánosabbá válásával, valamint az ezzel elterjedt állami szociális jóléti rendszer kiépülésével egyre kevésbé volt már „befektetés” a család és a gyermekvállalás. A szociális háló és a nyugdíjrendszer jóvoltából az állam vette át a család szerepét. Már az állam az, aki „senkit nem hagy többé magára”. A gyermekneveléshez, az oktatáshoz pedig nemcsak személyes, hanem anyagi áldozatok is hozzárendelődtek, amelyek gazdasági értelemben személyesen nem térülnek meg többé. Még akkor sem, ha valójában alapjai a nagy szociális rendszer logikájának. Vagyis „én fizetem meg gyermekeim nevelését, oktatását stb.”, de a befektetett tőke haszna (értsd. gyermekem nyugdíjjáruléka) egyenlően oszlik majd meg köztem és olyan polgártársaim között, akik nem hoztak hasonló anyagi áldozatokat. Mindehhez pedig hozzájött a modern fogamzásgátlók elterjedése. Így ma a gyermekvállalás és a hagyományos családmodell kérdése valóban egész másképp merül fel, mint 50-100 évvel ezelőtt.
A vallási értékek szerepe
– Demográfiai elemzésekben gyakran szó esik a reprodukcióhoz szükséges minimális 2,1-es rátáról, amelyet Európában gyakorlatilag egyetlen országban sem érünk el. Mi a helyzet ezzel Izraelben?
– Goldman könyve szerint a világon három olyan demokratikus – ha úgy tetszik: nyugati kultúrájú – ország van, ahol születési ráta eléri vagy meghaladja a minimális 2,1-et: Franciaország, az Egyesült Államok és Izrael. Franciaországban a muzulmán népesség nélkül nem lenne ilyen ez az arány, az Egyesült Államokban és Izraelben – Goldman értelmezése szerint – Isten és az idealizmus, a küldetéstudat a nemzeti tudat része, ami megteremti azt az identitásbeli környezetet, amiben az embereknek magától értetődő a családalapítás. Izraelben érdekes ez különösen: az 1990-es években Jasszer Arafat egyik kedvenc mottója volt, hogy „Izraelt nem a palesztin fegyverek, hanem a palesztin nők méhe fogja elpusztítani”. Úgy vélte, hogy a Jordán folyó és a Földközi-tenger között nem lesz meg a zsidó többség. Nem lett igaza. A ’90-es évek óta a zsidó népességszaporulat mutatói folyamatosan nőnek, és idén megelőzték nemcsak az izraeli arabokét, hanem a palesztin arabokét is. A társadalom magas fokú küldetéstudata és a vallási értékek egyre nagyobb súlya lehet talán ennek is az eredője.
– Rabbiként egyetért Goldman tézisével?
– Meggyőző az érvelése. A lélek oldaláról közelítve: valóban, ha nincs miért élni (hiszen egyedül, család nélkül élnek emberek a világban), akkor nincs miért gyermeket vállalni. Ha az az egyetlen igazi oka az életnek, hogy jól érezze magát az ember, akkor az áldozathozatal nem érték, hanem szükséges, az élettel járó teher, ez esetben biztosan nem fordul meg a tendencia. Ezért van igaza Goldmannak, hogy ahol a demográfia mínuszba fordul, ott óhatatlanul a kultúra és az a civilizáció is el fog tűnni. Goldman szerint a görög-római kultúráknak is ez volt a veszte. A korabeli aszexualitás és homoszexualitás és a jóléti nihil volt ennek az okozója. Jelen korunk civilizációs ökoszisztémájában is fellelhetők hasonló tendenciák. A probléma kettős: a társas lét igénye beszűkült. A személyes kapcsolat hiányával pedig nem szerzünk elegendő ismeretet a másikról ahhoz, hogy élvezzük a társaságát.
– Hogyan alakul ez a zsidó származásúak között?
– A XIX. század végén, a XX. század elején 8-10 gyermek volt egy zsidó családban. Az 1910-20-as években hirtelen megzuhant a gyermekvállalás. Nem hiszem, hogy a mai korban a zsidó származású magyarok és a nem zsidó származásúak közötti demográfiai mutatók nagyban különböznének. Ez inkább a társadalomban való szociális elhelyezkedés kérdése. A zsidóságot megélő, vallásos zsidó fiatalok elsődleges problémája a pártalálás. Ha ez megoldódik, akkor van gyermekvállalási kedv, amit nyilván befolyásolnak az állami intézkedések is. A vallásos gyermekneveléshez feltétlenül szükséges közösségi intézmények léte, de akár személyijövedelemadó-kedvezmények vagy a némely országokban alkalmazott gyermekenkénti egyszeri juttatások ösztönzik a gyermekvállalást, és jó hatással vannak erre.
|
A zsidóság lélekszámának változásai
Egy 2012-es Tárki-kutatás alapján a XIX. századi kb. 250 000 fős zsidó lakosságon belül az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot követően a betelepedés és a népszaporulat is felgyorsult. A kiegyezés után teljes jogú állampolgárságot kaptak (emancipációs törvény). Az utolsó, történelmi Magyarországot átfogó népszámláláson a zsidóság aránya már elérte az összlakosság 5%-át, mely akkor 911 000 főt jelentett. A trianoni Magyarországon az 1920-as adatok szerint 473 000 zsidó maradt, mely az akkori összlakosság 5,9 %-át jelentette. Közel 438 000 zsidó vallású állampolgár került a környező államok fennhatósága alá. A zsidóság jelenkori létszámának meghatározása sem a magyar, sem a nemzetközi kutatásokban nem problémamentes, amelynek okai többrétűek. A XX. század folyamán átalakult a kisebbség „definíciója” is. Tehát, míg korábban a zsidóság vallási értelemben létezett, a két világháború között „faji kategóriává” vált, amit csak bonyolított a vegyesházasságok, illetve a kikeresztelkedettek léte. Viszonylag elfogadott adat itthon és a nemzetközi kutatások szerint is, hogy a kétezres években Magyarországon 80-120 ezer zsidó állampolgár él. Ezt az adatot mind Kovács András, mind a nemzetközi zsidó szervezetek (pl. a World Jewish Congress) kutatásai is alátámasztják. Amennyiben a zsidóság létszámának megállapításakor a kiterjesztő értelmezést elfogadjuk, úgy elmondhatjuk, hogy a maga százezret alig meghaladó létszámával Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége. A harmadik legjelentősebb létszámú zsidó közösség a világon Nyugat-Európában, Franciaországban van, létszámuk itt több mint háromszorosa a magyarénak, 480 ezer főt tesz ki (3,5%), megelőzve a 375 ezer fős kanadait (2,7%), valamint a 300 ezer fős nagy-britanniait (2,1%). Oroszország a maga 200 ezres létszámával csupán a 6. a világ rangsorában. A világon a legtöbb zsidó, 5,9 millió, természetesen Izraelben (a lakosság 80%-a) és az Egyesült Államokban (5,425 millió) él. |
Juhász Vali írása
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 111. szám – 2018. október 1.