A Magyarországon is erős piaci jelenléttel bíró Axel Springer német médiaóriás vezetője kemény hangon tette helyre a cég berlini központjára felvont izraeli zászló miatt háborgókat.

Mathias Döpfner vezérigazgató az Axel Springer 16 000 munkavállalója számára elmondott üzenetében arra biztatta a zsidó állam melletti kiállást elutasító dolgozókat, hogy keressenek más munkahelyet maguknak. “Azt gondolom – és most teljesen őszinte leszek Önökkel -, hogy az a személy, akit irritál az antiszemita demonstrációk után egy héten keresztül felvont izraeli zászló, inkább nézzen új állás után. A heteken át tartó antiszemita tüntetéseket követően elhatároztuk, hogy a cég központja előtt lobogó európai, német és berlini zászló mellé egy hétre felvonjuk az izraeli zászlót is, és ezzel fejezzük ki szolidaritásunkat. Nem toleráljuk az efféle agresszív antiszemita mozgalmakat. Néhányan azt mondták, hogy nem dolgoznak szívesen egy olyan helyen, ahol ilyesmit tesznek. Azt hiszem, ez egy jó meglátás, hiszen az ilyen ember nem illik cégünk értékrendjéhez. Ez ilyen egyszerű.” – jelentette ki Döpfner egy videokonferencia során.

A vezérigazgató elmondta, hogy nyitott a párbeszédre, és voltak olyanok, akik megfontolandó érveket hoztak fel, azonban ebbe nem fér bele a teljes elutasítás.

A vállalat még májusban vonta fel az izraeli zászlót berlini központja előtt, miután Németország-szerte elharapództak az antiszemita incidensekkel kísért, palesztin-párti megmozdulások. Ezek során zsinagógákat és zsidókat vagy zsidónak vélt embereket támadtak meg, izraeli zászlókat égettek el és antiszemita jelszavakat hangoztattak.

A jelenséget Angela Merkel kancellár is elítélte. “Aki a tüntetéseket a zsidók elleni gyűlöletkeltésre használja fel, az visszaél a gyülekezési joggal” – jelentette ki. “Aki antiszemita gyűlöletet szít, arra teljes erővel lesújt a törvény” – mondta Horst Seehofer belügyminiszter.

Az uszító demonstrációk miatt a minap tiltották be a Hamasz terrorszervezet zászlóját Németországban, az összes parlamenti párt egyetértésével.

 

zsido.com

 

Forrás: JPost

 

Megszakítás