Dr. Andrew Benett, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Bizottság (IHRA) kanadai küldöttségvezetője, budapesti látogatása alkalmával felkereste a magyarországi Chábád mozgalom vezetőjét, Oberlander Báruch rabbit, hogy teljes képet kapjon a helyi zsidóság helyzetéről.

Oberlander rabbi egy kérdéssel fogadta a kanadai IHRA delegáció vezetőjét: a valóságot szeretné hallani, vagy a hivatalos verzióra kíváncsi? Andrew Benett, aki az első vallásszabadsági nagykövete Kanadának és a Kanadai Vallásszabadsági Iroda vezetője is, a valóságra volt kíváncsi. – Ha az ember valós képet szeretne kapni egy zsidó közösségről, elmegy a helyi chábád rabbihoz, mert ők azok, akik a zsidóságban élnek és jól ismerik a helyi viszonyokat – mondta.

Oberlander rabbi, aki 26. éve szolgál Magyarországon rabbiként, kifejtette, hogy a zsidóságot, a holokausztot és az antiszemitizmus kérdését sokan politikai játszmáikhoz használják fel: visszaélnek vele, és olyan eszközként kezelik, amivel le tudják járatni az ellenfeleiket.

Mint mondta, a zsidóság nem vesz részt a politikában, éli az életét, a vallásra és a közösségre fókuszálva: fejleszti és működteti infrastruktúráját, szociális ellátórendszerét, oktatását, közösségi életét.

A holokauszt megemlékezések kapcsán a rabbi azt az álláspontot hangsúlyozta, ami gyakorta elsikkad: tekintettel kéne lenni a vallásos mártírok emlékére is, és oly módon megemlékezni róluk, ami méltó az életükhöz.

Dr Bennett a beszélgetés során arról beszámolt, hogy hazájában is kapcsolatban áll a Chábád mozgalommal és jól ismeri az ottawai és a torontói Chábád rabbikat is.

SZS

Megszakítás