A szívmelengető történet az Arutz7 oldalon jelent meg.
Egy izraeli család évekkel korábban eltulajdonított pénzét kapta vissza a megtérés és bűnbánat jegyében. A Kárné Somronban lakó Szandra Báráz a következőket mesélte:
„Nagyjából egy órával ros hásáná kimenetele után történt. Ahogy kinyitottuk a bejárati ajtót, egy borítékot láttunk a földön. 1400 sékel (140 000 Ft) volt benne és egy levél: valaki, aki gyerekként sok évvel ezelőtt ellopta a házunkból a pénzt, most visszaadta.
Öt gyermeket neveltünk fel, a barátaik nagyon sok időt töltöttek nálunk, vagyis fogalmunk sincs, hogy kiről lehet szó. A levélben azt írja, hogy nagyon sokszor járt az otthonunkban. De különös érzéssel tölt el a tudat, hogy ezt az ember éveken keresztül gyötörte a lopás emléke. Ez megmutatja számomra, hogy az emberben megvan a késztetés arra, hogy jót cselekedjen, és ez a késztetés egyetlen pillanatra sem szunnyad és azt is, hogy képesek vagyunk a jó irányba változni.
Ugyanakkor érdekes, mi történhetett az illető életében éppen most, miért most, ros hásáná végén, a tíz bűnbánó napon döntött úgy, hogy visszatér hozzánk – és megtér.
Teljes szívből megbocsátunk neki. Úgy döntöttünk, hogy a pénzt adományba adjuk, és részemről ez az adomány teljes mértékben az ő adománya. A breszlávi Náchmán rabbi azt mondta:
’Ha hiszel abban, hogy valamit el lehet rontani, akkor higgy abban is, hogy meg lehet javítani’.”
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.