A Gulág-emlékév alkalmából, „A gulág rabjainak világa, zsidó sorsok” címmel tartott konferenciát az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A konferencián neves szakértők előadásain keresztül ismerhettük meg a gulág történelmi eseményeit, a gulágra elhurcolt zsidó sorsok történelmi valóságát.

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyokról és kényszermunkásokra, munkaszolgálatot megjárt zsidókra emlékezve rendezett konferenciát a gulág-emlékév alkalmából az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), valamint a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány. Magyarország újkori történelme a zsidó és a magyar sors összefonódásának története is. Közös sorsunk és történelmünk tanulsága, hogy óhatatlanul tragédiába torkollik, ha politikai erők a nemzetet megtévesztve egész közösségek kitaszítását tűzik ki célul.

A fizikai megsemmisítést, a hat millió zsidó áldozatot követelő Holokausztot követően a kommunista diktatúra a zsidó identitát és a vallási értékek hagyományának kiírtását célozta meg. Az ideológiai útmutatás mellett a megfélemlítés, az anyagi ellehetetlenítés, a megalázás és sokszor az erőszak eszközeitől sem visszariadva.

Gulág és GUPVI. Két mozaikszó. Ez a a két rövödítés jelenti a koholt perek alapján egyenként elítélt politikai foglyok táborát, másrészt idézi a tömegesen elhurcolt hadifoglyok világát – jegyezte meg Földváryné Dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Együttesen idézi civilek és katonák közös szenvedését. Az elnökasszony előadásában kitért arra is, időszakonként és térségenként változott a fogolygyűjtő lágerek mérete, a szovjet fogságba küldöttek számát a mai napig nem ismerjük; egyharmaduk, közel 200 000 ember sosem tért haza. A szovjet kényszermunkatáborok rendszere szinte egyidős a kommunista hatalommal, mely a szovjet típusú diktatúra jelképe lett. A Szovjetunió elnyomógépezetének egészét jeleníti meg a gulág, mely egy nyílt memoár, a kollektív emlékezés egy kitüntett fogalma. A gulág nem csak traumája, de tabu története maradt sok tízezer magyarnak is.  Az emlékév azért is fontos, mert a fel nem tárt, vagy részben feltárt traumákat dolgozza fel, emellett biztosítja az emlékezést.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a gulág zsidó rabjairól szóló előadásában kiemelte: a sztálini rendszer tiltott mindenféle vallást, a zsidó vallás gyakorlását pedig olyan praktikus tilalmak is ellehetetlenítették, mint például a kötelező szombati munkavégzés vagy a gyermekek vallási oktatásának és körülmetélésének a tilalma. Aki pedig szembeszegült e tilalmakkal, az könnyen a gulágon találhatta magát. A vezető rabbi felidézte Joszéf Jichák Schneershon rebbe alakját. A lubavicsi haszid zsidó mozgalom szellemi vezetője, akit a rendszer halálra ítélt, majd nemzetközi nyomásra végül “csak” száműzött, mindent megpróbált, hogy megszervezze a gyermekek oktatását; a politikai rendőrség feljegyzései alapján 1929-ben 4200 gyermek oktatását sikerült megoldania.

     

Köves Slomó elmesélte azt a történetet is, amikor a rabbi egy kihallgatás alkalmával csak jiddisül volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, az őt kihallgató tiszteknek, akik egyébként szintén zsidó származásúak voltak. Amikor számonkérték és pisztollyal fenyegették meg, akkor sem volt hajlandó változtatni ezen, és ez a sziklaszilárd kiállás végül a tiszteket is elbizonytalaníotta.

Az EMIH vezető rabbija előadásában felsorolta azt a hat területet, ahol a szovjet vezetés megpróbálta a zsidó vallásgyakorlást, kultúrát, és általánosságban a zsidó közösség életét ellehetetleníteni.

  1. A szombati munkatilalom megtartásának ellehetetlenítése – Az államosítások, a szombati munkap elterjesztése nehézzé tette a zsidók számára a vallásgyakorlást. Ezen valamelyest segített az új gazdasági mechanizmus (NEP), mely lehetővé tette, hogy „kisiparosként” otthoni munkavégzésre is alkalom nyíljon szombaton, ezzel segítve a vallásos zsidóknak a szombat tartását. Ez azoban csak 1929-ig volt így, amikor is beszüntették a NEP-et.
  2. A zsidó oktatás ellehetetlenítése – 18 éven aluliaknak tilossá tette a szovjet vezetés az egyházi oktatást, ami ahhoz vezetett, hogy a hagyományos zsidó oktatási intézmények tömegével zártak be. A kiskaput sokáig az jelentette, hogy az otthoni oktatást maximum 6-7 főig engedélyezték, azonban mivel sokkal kevesebb tanár volt a szükségesnél, ezt a létszámot gyakran túllépték, ami lehetőséget adott, elsősorban a helyi hatóságoknak a fellépésre, amit meg is tettek, sokszor brutális túlbuzgósággal.
  3. A kóser étkezés, a kóser hús ellátás akadályozása – Ebben a kérdésben nem volt hivatalos ideológiai érvelés, egyszerűen egészségügyi okokra hivatkozva tették szinte lehetetlenné a kóser hús feldolgozását, árusítását, fogyasztását.
  4. A körülmetélés betiltása – A szovjet vezetés érvelése alapján a gyermek vallásszabadságát veszi el, ha 8 napos korában elvégzik rajta a beavatkozást, az egészségét is veszélyezteti, és ami különösen abszurd, a tiltás indoklásában az is szerepelt, hogy agykárosodást is okoz. A körülmetélést végző rabbik sokszor kerültek a gulágra, komoly veszélyben voltak tehát, akik elvégezték a beavatkozást.
  5. A zsinagógák és a mikvék bezárása – Ezek a folyamatok is erőszakos úton zajlottak, de az államosítások, az ingatlanok elvétele mellett ebben a közösségek létszámának csökkenése is szerepet játszott.

Köves Slomó előadását a következő gondolatokkal zárta: Különösen a 30-as évektől lett egyre rosszabb a helyzet a szovjet területeken, amikor felnőtt egy olyan nemzedék, akik nem részesültek a zsidó oktatásban, és bennük már nem volt elég erő az ellenállásra, ráadásul a NEP is megszűnt, így a vallásos zsidóságnak egyre kevesebb tere maradt. Innentől kezdék el igazán üldözni a vallásos zsidó csoportokat és kiemelten a rabbikat. Érdekesség, hogy jelenleg kiterjedt zsidó élet zajlik Oroszorságban és a többi ex-szovjet területen. Mindez annak is köszönhető, hogy akik részesültek valamilyen zsidó oktatásban, például a Lubavicsi Rebbe tevékenységének köszönhetően, azoknak a gyerekei és unokái elkezdték újra ápolni a zsidó hagyományokat és megtalálták az identitásukat.