„Egy este, amikor a GPS-re támaszkodva próbáltam navigálni egy ismeretlen úton, rájöttem, hogy az életünk is gyakran ilyen: nem látjuk a teljes térképet, csak bízunk abban, hogy a belső ’GPS-ünk’ a helyes irányba vezet.”
Steiner Zsófia főszerkesztő ebben a cikkben azt mutatja be, hogyan találjuk meg az utat, amikor úgy tűnik, elvesztettük az irányt. És hogyan bízhatunk abban, hogy az Örökkévaló kegyelme mindig velünk van.
Kedves olvasó!
Egy este olyan autót vezettem, amelyben nem volt telefontartó konzol, így a telefonom a mellettem lévő ülésen hevert és csak a GPS hangjára támaszkodtam, nem láttam az útvonalat, ami számomra ismeretlen, külvárosi utcákon haladt keresztül. Talán mondanom sem kell, hogy párszor elvétettem így az irányt, jó sok időt vesztettem a kerülőkkel és örülhettem, hogy megúsztam tengelytörés nélkül. Mindeközben persze elég sokat izgultam, hogy esetleg megszakadt a kapcsolat, én meg csak megyek bele a külvárosi éjbe. Végül mindig megszólalt a GPS és késve, zaklatottan, de sikerült odaérnem az úti célomhoz. Megkönnyebbülésemben csak bedobtam a táskámba a telefont és mentem a dolgomra, ahol végül egy barátnőmmel együtt várakoznunk kellett.
Nincs GPS-jel
Ezt az időt használtam ki arra, hogy vázoljam neki az engem éppen foglalkoztató dilemmát, amiben, úgy tűnik, nincsen jó megoldás, viszont nagyon nagy a tétje a döntésemnek. Miközben egyre elkeseredettebben magyaráztam, hogy bár lenne egy térkép, ami megmutatja a kiutat a szorult helyzetemből, egyszer csak a táskámból megszólalt a telefonom: „nincs GPS-jel”, mire én fölkiáltottam: „tudom, hogy nincs, épp ez a bajom!!!”
Hazafelé menet aztán ezen a helyzeten gondolkoztam. Olyan volt ez az autózás a sötét őszi délutánban, mint az életünk. Az Örökkévaló beletett minket ebbe a világba, és adott útmutatást, hogy hogyan éljünk benne, de a teljes térképet nem látjuk. Úgy kell navigálnunk, hogy bízunk benne, nem szakadt meg a kapcsolat, a szükséges pillanatban megszólal majd a belső GPS-ünk és irányt mutat. Úgy kell élnünk, hogy sejtjük, hová tartunk, de ha rossz felé kanyarodunk, legjobb esetben is fölösleges kerülőket fogunk tenni, rosszabb esetben kárt teszünk magunkban vagy másokban. Néha pedig úgy érezzük, hogy nincs GPS-jel és esélyünk sincs megtalálni a helyes utat.
Ilyenkor érdemes egy pillanatra megállnunk, mintegy leparkolnunk, és újra áttekinteni, honnan hová szeretnénk eljutni. Betájolni magunkat, hogy melyik lehet a helyes útvonal, mik azok a zsákutcák, amiket el kéne kerülnünk. Hol vannak azok a rossz kanyarok, amiket már ötször megtettünk, a kátyúk, amikbe újra meg újra belezökkentünk. Végül, ha már felidéztük a vonatkozó szabályokat és tanácsokat, induljunk neki újra az útnak, bízva abban, hogy az Örökkévaló kegyelme mindig kísér bennünket. Úgy, hogy nem szakad meg a vele való GPS-kapcsolatunk és mindig lesz egy jel, ami mutatja a helyes útirányt.
Legyen biztonságos az utunk!
Steiner Zsófia
főszerkesztő
Steiner Zsófia cikke az Egységben jelent meg.