Segítettek rajta, ő is segíteni szeretne.

A 23 éves Abdallah Abushaban Dir El-Balakhban lakik a Gázai övezetben. Mintegy tíz évvel ezelőtt súlyos rákos beteg volt. Mivel a Gázai övezetben nem jutott megfelelő ellátáshoz,  évekig Izraelben a Tel Hasomer kórházban kezelték, ahol hosszadalmas kemoterápia után meggyógyult. Nemrég a Gázai Iszlám egyetemen elvégezte az újságíró szakot. “Szerencsére azóta egészséges vagyok” – meséli Abdallah.

“Emlékszem, hogy a kórházban a bohócdoktorok milyen sokszor megnevettettek engem és megerősítették a hitemet abban, hogy fel fogok gyógyulni. Valahogy viszonozni szerettem volna ezt, ezért elhatároztam, hogy én is bohócdoktor leszek. Gázában sehol sem lehet ezt tanulni, így az interneten keresgéltem. Igyekeztem magamat tanítani, de tulajdonképpen nem tudtam, hogyan is kell bohócnak lenni. Azt hittem, hogy elég az, ha megnevettetem az embereket. Hogyha megosztom a fájdalmamat. A gázai Rantisi kórházban dolgoztam mint önkéntes.”

2014-ben az interneten találkozott a harmincegy éves Sasha Kapustina amerikai filmrendezőnővel, aki az izraeli bohócdoktorokról készített dokumentumfilmet. Abdallah felvette vele a kapcsolatot abban a reményben, hogy segíteni tud neki. Gyorsan választ kapott: “A bohócmesterség lényege a kihívás, és mi lehetne nagyobb kihívás annál, mint hogy Abdallah Izraelben tanulja ki a bohócdoktor mesterséget.” Az ötletet tettek követték. A filmrendezőnő meggyőzte az izraeli hatóságokat, hogy adjanak Abdallahnak tartózkodási engedélyt. Meggyőzte a jeruzsálemi Hadasza kórház nyolc főállású bohócdoktor csapatának a vezetőjét, művésznevén Dus-t (azaz David Barasit), hogy legyen a mentora. Végül a Hadasza kórház vezetőségét is meggyőzte arról, hogy biztosítsanak Abdallah számára egy kollégiumi szobát erre az időre.

Dus így nyilatkozik arról az időszakról, amikor Abdallaht tanította: “A bohóc egy színész. Akárhol is van a bohóc, a dolgok ellenkezőjét képviseli. Ahol rend van, ott rendetlenséget csinál, ahol rendetlenség van, ott pedig egy új rendet. Mivel úgy néz ki mint egy bolond, a többiek ezt elfogadják, így bármit kimondhat. Ám a legfontosabb az, hogy minden emberben megtalálja a jóságot. Nekem megvan a saját stílusom. Sokat beszélek, de leginkább halandzsázom, ez minden nyelvhez megy. Én nagyon közvetlen izraeli bohóc vagyok, de azt szerettem volna, hogy Abdallah találja meg a saját útját.”

Abdallah így emlékszik erre vissza: “Amikor találkoztam Dus-sal tanulni akartam tőle, de egyáltalán nem hallgattam meg. Rengeteg hibát csináltam, de nem akartam rá hallgatni. Úgy éreztem, hogy kritizál mindent, bármit is csinálok.” Dus folytatja: “Nekem nem kellett Abdallah-val beszélnem, hogy tudjam mi történik Gázában. Itt számos gázai gyereket kezelünk, tudom milyen szerencsétlenek. Nem cserélnék velük. De az a tény, hogy Abdallah Gázából jött, itt nem érdekes. Az ő személyes története nem érdekel sem engem, sem a betegeket. Profikat nevelek és ez egy nehéz hivatás. Valóban, sokat kritizáltam. A ruhája nem volt megfelelő, és úgy vélte, elég ha bohóckodik. De ez nem az, amit egy hivatásos bohócnak tennie kell. Megmondtam neki, hogyha nálam tanul, akkor nincsenek trükkök. Nem lehet valaki bohóc a saját, esetleg szomorú története alapján, hanem önmagának kell lennie. Én például az Adzsami-ból származom (Jaffa egyik szegényebb, főleg arabok lakta negyede) és így van bennem valami arab jelleg is. Ő pedig Gázából jött, de úgy viselkedik mint egy odesszai zsidó.”

Abdallah szerint nem volt semmi problémája abból, hogy Izraelben tanult. A Hamasz biztonsági szolgálata kihallgatta, ellenőrzik a Facebook oldalát is, de nincs benne félelem. “Gázában a legtöbben értékelik azt, amit az izraeliek tettek értem és ha jobb bohóc leszek akkor többet tudok segíteni.” – mondja. “A Rantisi kórházban alig vannak gyógyszerek és villany sincs mindig. Az izraeli kórházakban az emberek biztonságban vannak. Izraelben az emberek mosolyognak, Gázában senki sem mosolyog már igazán”

Abdallah és Dus telefonon és Skype-on tartják a kapcsolatot. Dus szeretné elérni, hogy Abdallah ösztöndíjat kapjon és színészetet tanuljon valahol külföldön: “Tanulnia kell még, a bohóc mesterség a legmagasabb fokú színészet.” Közös álmuk az, hogy a régió bohócdoktorai együtt dolgozzanak, izraeliek, egyiptomiak, jordániaiak és gázaiak. Ahogy Abdallah megfogalmazza: “Ha lenne egy regionális szervezetünk akkor tanulhatnánk egymástól. A politikusok gyűlöletre tanítják az embereket, de a bohócokat mindenki szereti. A politikusok megosztják az embereket, a bohócok egyesítik őket.”

Dan Diamant

Forrás és kép: Haaretz