Gáza zsidó múltja

A gázai rabbi. A gázai zsinagóga. Zsidó települések Gázában és a nagyszerű gázai jesiva. Ezek a kifejezések, melyek napjaink történelmi valóságában talán furcsán csengenek, nemcsak a vágyott jövőt vetítik előre, hanem a múltról is beszélnek.

 

Kiűzetések Gázából

A zsidó nép és a héberül Ázának (הזע) nevezett Gáza kapcsolata ugyanis igencsak mély gyökerekkel rendelkezik annak ellenére, hogy a modern kori Izrael Állam megalapítása előtti 1900 évben nem kevesebb, mint hat alkalommal űzték ki onnan a zsidókat. Először a rómaiak, majd a keresztesek, Napóleon seregei, az oszmán törökök, az angol hadsereg (1929) és az egyiptomiak (1948) egyaránt zavarónak találták a zsidó nép jelenlétét ezen a kis földdarabon. Amikor az 1967-es hatnapos háborúban az izraeli hadsereg felszabadította a területet, mi sem volt természetesebb, mint hogy a zsidók beköltözzenek saját visszahódított földjükre.

Kezdjük azonban a még korábbi időszakkal, Gáza ugyanis – bármilyen meglepő is – már a Tórában is szerepel. Az övezet zsidó történelme népünk történetének kezdeteire nyúlik vissza, hiszen ősatyáink közül kettő, Ávráhám és Jicchák (Izsák) is a területen található Gérár­ban lakott egy ideig:

És elvonult onnan Ábrahám a déli földre én lakott Kádés és Súr között és tartózkodott Gerárban. (1Mózes 20:1.)

És éhség volt az országban – az első éhségen – kívül, mely volt Ábrahám idejében – és elment Izsák Ávimelechhez, a filiszteusok királyához, Gerárba. (1Mózes 26:1.)

 

Jicchák nemcsak elment Gérárba, hanem ott is maradt, és éppen ezen a helyen került sor arra, hogy az Örökkévaló megerősítette azt az ígéretét, hogy Izrael egész földjét a zsidó népnek adja.

 

Gáza, a görög kultúra bölcsője

Négyezer éve, Jáákov ősapa korában az „ávi” nevű törzs lakta a környéket: „És az áviták, akik falvakban laktak Gázáig” – írja Mózes ötödik könyve (2:23.). A negyvenéves pusztai vándorlást követően, miután a zsidók bevonultak az Ígéret földjére, Jehuda (Júda) törzse kapta a ma Gáza-övezetnek nevezett területet örök időkre birtokul. Erről így emlékezik meg a Bírák könyve (1:18.):

És bevette Jehuda Gázát [héberül Ázá] és határát, Askelont és határát, meg Ekront és határát.

 

A terület az évezredek során számtalan alkalommal cserélt gazdát. A zsidóktól kánaáni törzsek kezére került, majd Egyiptom kaparintotta meg és használta kihelyezett őrposztként. A polgári időszámítás kezdete előtti XIII. században a mai görög szigetekről érkező hajósok támadták meg Anatóliát, Ciprust és Szíriát. III. Ramszesz egyiptomi fáraó arra ösztönözte az országát fenyegető hadakat, hogy inkább Gázát foglalják el. A hódítók filiszteusoknak (héberül plistim) nevezték magukat. A filiszteusok nagy mértékben különböztek a helyi zsidó lakosoktól: hellén isteneket imádtak, disznót és kutyát ettek. Politikai uniójuk jegyében öt nagyvárost építettek fel, ezek: Askelon, Asdod, Gát, Ekron (a mai Izrael területén) és Gáza. A területet a görögök Filisztiának nevezték (a filiszteus szóból), ebből alakult ki később a Palesztina név. Gáza a görög kultúra előőrse és fellegvára lett.

 

Filiszteus elnyomás

A filiszteusok a zsidók könyörtelen ellenségei voltak, bántalmazták és elnyomták őket. Itt került sor Simson (Sámson) szomorú, ám hősies történetére: miután felesége, Dlilá (Delila) kicsalta belőle emberfeletti erejének titkát, az áruló asszony elárulta azt Simson esküdt ellenségeinek, a filiszteusoknak, akikkel a nagy erejű názir évek óta harcban állt. Álmában levágták a haját, így már könnyű volt elfogni. Gázában egy hatalmas csarnokba vitték, megalázták, kinevették. Simson fohászkodására az Örökkévaló még egyszer életében visszaadta az erejét, és a csarnok egy oszlopát a földből kirántva a saját és ellenségei fejére omlasztotta az épületet. Ezzel ugyan kioltotta a saját életét, de a zsidó népet számtalan ellenségétől szabadította meg. Holttestét később a Bét Semeshez közeli Corába szállították, ahol családja élt, és ott is van eltemetve, sírja a mai napig megtekinthető. (Egy másik hagyomány szerint a sír Gázában található.)

Gáza zsidó történelmének következő fontos állomása a makabik (makabeusok) felkelésének korszaka volt. Virágzó hellenisztikus központként a város természetesen a felkelők egyik központja volt, a hanukai történet idején pedig csatatérré lett. A felkelés vezetője, Jehuda Makabi testvére, Jonátán elszánt csapataival elfoglalta Gázát, és a polgári időszámítás kezdete előtti 145-ben, húsz évvel a Szentély visszafoglalását követően oda is költözött. Gáza a hasmóneus királyok vezette Jehuda déli királyságához tartozott ettől fogva.

A misnai és a talmudi korban Gáza jelentős zsidó központ volt nagyszámú zsidó lakossal. Nagyszerű zsinagógákat emeltek ott és neves jesiva is működött a városban. A Talmud néven nevez egy Kfár Dárom nevű kistelepülést is a régióban. A polgári időszámítás szerinti negyedik században, két évszázaddal az iszlám létrejöttét megelőzően Gáza a szentföldi zsidók elsődleges kereskedelmi célokat szolgáló kikötője volt, zsinagógáit napjainkra is fennmaradt, igényesen kivitelezett mozaikpadlók borították, később, a középkorban pedig kiemelkedő tudású rabbik laktak itt.

 

Gázai zsinagógák

Egyiptomi régészek 1965-ben ősi zsinagóga romjait fedezték fel a gázai kikötő mellett. Eredetileg keresztény templomként azonosították mindaddig, amíg rá nem találtak csodás mozaikpadlójára, mely a lanton játszó Dávid királyt ábrázolja. Ennek feliratából kiderült, hogy a zsinagóga a polgári időszámítás szerinti VI. század elején, 508–509-ben, a bizánci korban épült. A mozaik másolata ma az Izraeli Nemzeti Parkok Hatósága által üzemeltetett Somroni Hátov („Az irgalmas szamaritánus”) nevű helyszínen tekinthető meg és ugyanitt látható az állatokat rendkívüli pontossággal ábrázoló mozaikpadló is. A három méter magas és 1,9 méter széles mozaik bepillantást enged a korszak művészeti és kulturális életébe. A mozaik főalakjának arca nem sokkal a felfedezése után megsérült. Miután Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban felszabadította Gázát, az értékes leletet az Izrael Múzeumba szállították helyreállítás és konzerválás céljából. Később a Jehuda, Somron és Gáza területén feltárt ősi mozaikok saját múzeumot kaptak a keresztény zarándokhelyként is üzemelő Somroni Hátov régészeti parkban, melynek múzeuma a terület zsidó, szamaritánus és keresztény múltját mutatja be. A park az 1-es autópálya mellett fekszik Jeruzsálem és a Holt-tenger között, Kfár Ádumimmal szemben.

Gázában még a nagymecset is ősi zsidó gyökerekről mesélt: egyik oszlopán zsidó szimbólumok voltak láthatók: luláv, etrog, sófár, menóra és héber felirat, egy név: Chánánjá bár Jáákov. Az emléket az 1980-as években, feltehetőleg az első intifáda során pusztították el a helyi arab lakosok.

 

Já ribon olám – Gázában

A zsidó élet évszázadokon keresztül, egészen a keresztes hódítók pusztításáig virágzott Gázában. A keresztesek dúlását követően a zsidó élet egy időre megszűnt a városban, ám később a zsidók ismét visszatértek Gázába és újjáépítették a közösséget.

Egy firenzei zsidó bankár, a volterrai Mesulám 1481-ben látogatott el erre a vidékre. „Hatvan zsidó háztulajdonos él Gázában, van egy kicsi, de gyönyörű zsinagógájuk, szőlőlugasaik és mezőik” – írta beszámolójában. Nem sokkal később, az 1492-es spanyolországi kiűzetés után elmenekült zsidó családok tucatjai telepedtek le Gázában. Többnyire kereskedelemmel és földműveléssel foglalkoztak.

Ávráhám Ázuláj rabbi, híres zsidó költő és spirituális vezető az 1600-as évek elején költözött Marokkóból Gázába, és ott írta a Cheszed LeÁvráhám című misztikus művét. Nagyjából ugyanebben az időben költözött Cfátról a városba Jiszráel Nádzsára rabbi, és itt írta a máig énekelt, Isten nagyságát dicsérő szombati dalt, mely kezdő sorairól a Já ribon olám címet kapta. Szavai ugyanúgy érvényesek napjainkban, mint négyszáz éve voltak: „Isten, kinek fennen jár dicséret/oroszlán szájából szabadítsd ki néped!”

 

A palesztin brit mandátum

Ugorjunk egyet ismét az időben. A viszonylag békés időszak után a huszadik század elején a palesztinai brit mandátum területén egyre durvábbá vált a palesztinai arabok zsidóellenes retorikája. Ennek nyomán 1929-ben több helyen rendeztek véres pogromot fegyveres arab csoportok. A támadások először Jeruzsálem környékére koncentrálódtak,

de hamar tovább terjedtek, és Cfáton, Hevronban, valamint Gázában is zsidók tucatjai estek a vérszomjas muszlim támadók áldozatául. A brit hatóságok csak néhány nap elteltével avatkoztak közbe, ám ahelyett, hogy a támadókkal számoltak volna le, az ártatlanul megtámadottakat evakuálták. A gázai és a hevroni zsidóknak megtiltották, hogy visszatérjenek otthonaikba.

A zsidókat azonban ez sem tántorította el, és 1946-ban megint csak visszatértek és kibucot alapítottak, melyet – a korábban is említett ősi zsidó település nyomán – Kfár Dáromnak, déli falunak neveztek el. A zsidó jelenlét azonban rövid életűnek bizonyult: az ENSZ felosztási terve, az 1948-as függetlenségi háború, majd az azt követő tűzszüneti tárgyalások nyomán Izrael Asdodért és Askelonért cserébe Egyiptomnak juttatta Gázát, ahova egyre több arab költözött be az újonnan alapított Izrael Állam területéről, illetve Egyiptomból. 1956-ban Izrael visszafoglalta, majd megint átadta a területet, mely végül az 1967-es hatnapos háború nyomán került ismét zsidó kézre. A hetvenes években megindult a zsidó letelepedés: harminc év alatt 21 új települést hoztak létre az övezetben. A területen a zsidók tevékenysége nyomán fellendült a mezőgazdaság, és Gus Kátif [lásd keretes írásunk] a zsidó állam mezőgazdasági termelésének nem kevesebb mint tizenöt százalékát adta.

 

Intifáda és növekvő feszültség

A virágzás azonban rövid életű volt. Az 1987-ben kirobbant első intifáda véget vetett a zsidók és arabok bélés egymás mellett élésének a térségben. Az 1993-as oslói egyezmény értelmében Izraelnek ki kellett ürítenie a terület legnagyobb részét, és át kellett adnia a kormányzást az újonnan megalakult Palesztin Hatóságnak. Bár ez végül nem történt meg, a feszültség egyre csak nőtt a területen. Ennek folyományaként, kül- és belföldi politikai nyomásra Izrael 2005-ben beleegyezett abba, hogy a történelemben példa nélkül álló módon átadja ellenségeinek a területet, kivonul az övezetből és deportálja saját zsidó lakosait anélkül, hogy ezért bármit is kapna cserébe.

2005. augusztus 17-től kezdődően az izraeli hadsereg megkezdte a zsidó polgárok erőszakos kitelepítését és a zsidó települések lerombolását. Összesen 1700 családnak kellett egy hét elforgása alatt elhagynia földjeit és otthonait.

Földet békétlenségért

Izrael 2005 augusztusában, áv hónap 10-én vonult ki a Gáza-övezetből, és adta át a határon fekvő, a zsidó települések füzéréből álló Gus Kátifot a remélt, ám soha meg nem kapott béke érdekében a Palesztin Hatóságnak. A lépés hatalmas ellenállást váltott ki országszerte, és a terület több mint nyolc és fél ezer zsidó lakóját végül erővel kényszerítették otthonaik, földjeik, zsinagógáik, megélhetésük elhagyására az ezzel megbízott izraeli katonák, óriási traumát okozva ezzel nemcsak azoknak, akik átélték ezt a szörnyűséget, hanem tágabb környezetüknek, sőt az izraeli társadalom túlnyomó részének is. Attól való félelmükben, hogy a hatalomra jutó arabok megszentségtelenítik a zsidó sírokat, a rabbik elrendelték, hogy még a sírokat is ássák ki és a holttesteket temessék újra Izraelben. Gáza saját kormányzattal rendelkező entitás lett, egyetlen zsidó lakos nélkül. Amerikai zsidó szervezetek 14 millió dollárért vásárolták meg a zsidó farmokat, majd ajándékként átadták azokat Gáza új kormányának. Ahogy azonban az utolsó zsidók is elhagyták Gázát, a rendfenntartó erők vigyázó szeme láttára az arab lakosok meggyalázták az egykori zsinagógákat, tönkretették, felégették és meg­semmisítették az összes üvegházat, a zsidók által kiépített öntözőrendszert és az addig gondosan művelt termőföldet.

Nem egész két évvel később, 2007-ben demokratikus választások nyomán a Hamász jutott hatalomra Gázában. Programja világos volt: megsemmisíteni egész Izraelt és lemészárolni minden zsidót. Ez egyezett a gázaiak közel háromnegyedének elképzeléseivel, így a Hamász fölényesen megnyerte a választásokat. Ettől fogva egyre gyakoribbá váltak az erőszakos támadások. Attól a pillanattól fogva, hogy a terrorszervezet átvette az uralmat, egy percre sem hagyott fel az Izrael-ellenes terrorcselekményekkel. Az állandó támadások, rakéták, terroralagutak, gyújtóballonok és egyéb merényletek miatt Izrael már több hadjáratba és számos katonai akcióba kényszerült bele 2005 óta. Az elmúlt 18 évben bebizonyosodott, amit a kivonulás ellenzői akkor is hangoztattak: a „területet a békéért” elv nem működik, ugyanis a Szentföldön élő arabok nem Izrael bizonyos területeit akarják maguknak, hanem a zsidó állam teljes egészét, természetesen zsidók nélkül.

 

A fekete szombat

Ebből a háttérből indultak pusztító útjukra 2023. október hetedikének hajnalán azok a véreskezű gyilkosok, akik a holokauszt óta a zsidó történelem legvéresebb mészárlását hajtották végre, melynek során 1200 embert gyilkoltak meg és 240-et ejtettek foglyul.

Reméljük, hogy a rettenetes események nyomán megindult háborúból Izrael minél hamarabb győztesen kerül ki, és Gáza újra a tóratanulás és a zsidó civilizáció fellegvárává válik. A Gázát megtisztító izraeli katonák elfoglalták az ősi zsinagógát és imádkoztak ott, lubavicsi hászid katonák (csupán ideiglenesen működő) Chábád-központot nyitottak Gázában és számtalan helyen lobbantak fel a hanukai lángok, hirdetve a csodát és a fény győzelmét a sötétség gonosz erői felett.