Ritkán kérdezik. Talán azért, mert tartanak az ő kérdéseitől. A magyar bulvár bombasztikus bomlasztója, ünnepelt celebek pokolra (és bíróságra is) kívánt beszélgető partnere, Katz Dávid videó riporter. A zsido.com-nak meglepő őszinteséggel beszélt pályájáról, félelmeiről, gyengeségeiről, zsidóságáról és jól ismert szerénységéről. Exkluzív bepillantás a magyar sajtó és pletykapartik világába, valamint spirituális diskurzus zsidóságról, agresszióról, sznobizmusról.
Nem félsz?
Már mitől?
Elvileg akasztják a hóhért.
Várjál, te engem ide meghívtál, én pedig oda megyek, ahol engem szívesen látnak. Vagy te olyan provokatív vagy, amilyen én szoktam lenni?
Á, olyan katz-os sajátságokkal én biztos nem tudnék élni. Hogy aztán majd olyat tegyél velem, mint ami veled is megesett: kicsavarnád kezemből a diktafont, esetleg arrébb löknél vagy csak egyszerűen gonosznak titulálnál… Kell ez nekem?
Ha arra gondolsz, hogy én hogyan szerepelnék az olyan típusú beszélgetésekben, amilyeneket én csinálok, akkor azt kell mondanom, hogy talán csalódást keltően. Lassabb vagyok annál, hogy gyorsan és frappánsan riposztoljak. Lehet, hogy agykontrollra kellene járnom ahhoz, hogy gyorsabban pörögjön az agyam? Mert gyakran befeszülök egy-egy hevesebb szóváltásnál vagy vitahelyzetben. Ilyenkor órákkal később otthon jutnak eszembe azok a gondolatok, amelyek előtte remek válaszok lehettek volna…
Katz Dávid befeszülne? Rólad szerintem a legtöbben azt gondolják, nincs az a helyzet, amikor nem a lazaságod vagy a pimaszságod uralná a kommunikációs teret körülötted.
Pedig nem. A vitatkozás egy olyan felfokozott, heves pillanat, ami egyfajta feszültséggel jár. Amikor az ember elkezd vitatkozni, az olyan, mint amikor bekajált volna, teste megmerevedik, pulzusa is felpörög.
Na igen, de a videóidnál is sokszor ez történik. Riportalanyaid megmerevednek, zavarba jönnek. Mint például, amikor Jobbikos képviselőket kérdeztél arról, hogy örülnek-e a Saul fia sikerének?
Jó, de én erre készülök… Ugyanilyen izgalmas pillanat, amikor az alany ugyan lefagy egy pillanatra, de egyszer csak kiderül róla, hogy nem egy fapofa, hanem egy szimpatikus és sziporkázóan szellemes ember.
Neked a stílusod a kenyered. Egy rádióinterjúban azt mesélted, hogy emiatt a személyiségedből adódó magatartásformáért gyerekkorodban téged kiközösítettek. Én 20 éve Szarvason, egy zsidó gyerektáborban más milyennek ismertelek meg. Te ott gyakorlatilag a pajkosság szinonimája voltál. Van itt némi ellentmondás.
Nézd, mindig többségben voltak a bántottak, mint azok, akik bántották őket. Ebből a szempontból kisebb közösséget alkottunk mi, furcsa fiúk, mint a többség, amely mindennek a kárát látta. Közömbösnek lenni a legrosszabb. Különben a kiközösítés és az utálat mindig simogatta a lelkemet. Az utálat sokkal több dimenziójú, mint a szeretet. Sokkal racionálisabb érvei vannak egy utálatnak, mint a szeretetnek, és a racionalitás közelebb hozza az embereket, mint az elvakult szeretet. Engem többen utáltak, mint szerettek, ezt már hívhatjuk kiközösítésnek. Több iskolából kirúgtak, egyszerűen nem fértem bele az intézményi struktúrába. És hát a nyári táborok vezetői is sokszor gondolták úgy, hogy engem idő előtt haza küldenek. Nem rég azonban az a megtiszteltetés ért, hogy Hajdú Péter elleni személyiségjogi perben olyan ügyvédet rendeltek mellém, aki azt mesélte, hogy 15 évvel ezelőtt Szarvason hallott a mi saját „Vészhelyzet”-nek nevezett éjszakai játékunkról. Szóval csináltunk egy legendát.
Miből állt a ti vészhelyzetezésetek?
Próbáltuk kedves barátaink alól az éjszaka közepén kihúzni az ágyneműhuzatot. Ha már felébredtek ilyenkor, akkor egy kis beszélgetésre invitáltuk őket, de semmi fizikai erőszak nem volt.
Azt hallottam veled kapcsolatban, hogy gyerekként komoly nehézségeid voltak az olvasással is. Hogy tévedtél az újságírás felé?
Ez valamennyire igaz. Bár főleg az írással akadt problémám. Mindig is a mozgókép irányába szerettem volna menni. Az egyik első munkám a Magyar Hírlapnál volt, ahol saját filmes rovatot vittem. Az első perctől kezdve lektorálni kellett az írásaimat, és ezt a botrányos helyesírásom a mai napig megköveteli. Ezzel együtt általában a mondataimmal elégedett szoktam lenni. Ez azért van, mert olvasott ember vagyok. Gyerekkoromban mindig bújtam a könyveket. Nekem a szentháromság: Molnár Ferenc, Heltai Jenő és Zsolt Béla. Utóbbi azon belül is a kedvencem. A Magyar Hírlap után jelentkeztem a TV2-hez, szerencsémre felvettek az Aktívhoz. Rengeteget tanultam Sváby András csapatában. Nagyon jó időszak volt ez, főleg egy kezdőnek. A legjobb leckém a sznobizmusom végleges kilúgozása volt. Pályám elején úgy éreztem, hogy értelmiségi vagyok. Erre egy olyan műsornál kezdtem el dolgozni, amit korábban lenéztem. Ahol az első nap egy sírdogáló gyakornok lánytól azt hallottam, hogy a költészet napjáról akart forgatni, mire fel kirúgták a szerkesztők. Teljesen zavarba jöttem. Mit akarhatok én itt, ha eddig a barátaimmal kávéházakban folytattunk vitákat, Molnárékat idézve? Aztán 3-4 év alatt megértettem: az egyszerű emberek vannak többségben, és az ő rengeteg egyszerű történetük remek forrás. Életem addigi legnagyobb felismerése volt ez.
A TV2-után merre folytattad?
Fodor Imre ex-legjobb barátommal lett egy közös reklámcégünk. Hirtelen nagyon sok pénzt kezdtünk el keresni, de mivel nem voltunk felkészülve az új kihívásokra, ezzel párhuzamosan nagyobbnál nagyobb hibákat követtünk el. Céges kártyát virítottunk magánügyek finanszírozására, bénáztunk az elszámolásokkal… Fogalmunk nem volt arról, hogyan kell ezt okosan művelni. A termékeinkkel – akkor volt a vírusvideók premierje, és mi topformában voltunk – elégedett volt a piac, csakhogy az APEH-nek annyira nem jöttek be a balgaságaink. Nagyot buktunk a bolton, gyorsan szét is ment a kapcsolatunk. Gyakorlatilag a padlóról kellett felállnom. Mindez a kavalkád az Origonál ért véget. Ott újra rendszerszerű lett az életem. Ők videózni hívtak magukhoz. Milliós nézőszámokat generáltam az Origónak. Örülök, hogy most a 24.hu-nál vagyok, mert már kezdtek kissé unalmassá válni a partyk, a szereplők, és nyilván a kérdések is.
Máshogy készülsz fel interjúra Hajdú Péter főcelebbel vagy például Andy Vajna kormánybiztossal?
Nem igazán. A lényeg mindig a kérdések kitalálásában van. Az egésznek az a bája különben, hogy az említett urak még nem kergettek el véglegesen. Ez számomra is megmagyarázhatatlan néha. Pedig az egyikkel pereskedtem, a másikkal meg lökdösődtünk. Bár most egy helyről ki lettem tiltva – ez fáj is a lelkemnek kicsit. A RTL 18. szülinapi bulijáról letiltottak.
Mi az, amit sajnálsz egy ilyen buli kihagyásából? Te mondtad, ismétlődnek az arcok és a helyzetek is.
Azért ez más. Sok ember, sok történet. Sok vicces szituáció.
De intellektuálisan mi az, ami vonzó neked, például Zsolt Béla után? Mi motivál?
Nézd meg a videóimat. Hány perc az én részem? Mennyi a riportalanyé?
Gyakorlatilag 80% te vagy, a maradék a többi.
Na, ebben rejlik a válasz. A lényeg a kérdéseimben van. Ha olyat teszek fel, ami engem- és szerencsés esetben a nézőt is – nevetésre serkent, akkor mára a célnál vagyunk.
Mit kérdeznél magyar zsidó vezetőktől? Mondjuk Heisler Andrástól vagy Köves Slomótól?
Ne már…. Na, jó, mondjuk akkor Kövestől. Ő úgyis többet olvassa ezt az oldalt, nem? Szóval ő megtudná-e mondani, hogy a vallásos barátai közül kik a jóképűek? Vagyis a jóképűségnek milyen differenciál specifikuma van olyan embereknél, akiket eltakar a fekete ruha és a nagy szakáll? Mert szerintem az egész ó és újszövetség közötti különbséget úgy is le lehet modellezni, hogy megnézzük, miért is borotválták le az arcszőrzetüket a szereplők? Szerintem az egész átment egy esztétikai giccsparádéba. A külsőségek a templomoknál, a ruháknál és az arcnál gyakorlatilag az Újszövetségben átment egy ilyen pride-os eseménnyé.
Ha már Pride, még mindig elég sok az előítélet ezzel kapcsolatban.
Az előítéletnél szórakoztatóbb emberi tulajdonság nem sok van. Ha valaki korlátolt, az olyan, mintha burleszkfilmet néznél, ahol az ember személyisége van úgy összekötve, mint a szereplő cipőfűzője. Nem tud előre haladni, hanem saját magában esik el. Ezért szerintem az embereknek nagyon jól lehet szórakoznia azokon a korlátolt társaikon, akik gyűlölködőek és kirekesztők. Pont a korlátoltságuk miatt. Különben van egy ötletünk, hogy Hírredenta címmel sorozatot indítunk el egy kamu szélsőjobbos újságírócsoport nevében. Csak hogy minél jobban leleplezzük a bugyutaságaikat.
Itt a zsido.com-on nem biztos, hogy kapnál rá teret. Bár ki tudja? Ha esetleg belobbizod magad, lehet, sikerrel jársz. Tudtad, hogy az unokanővéred a főszerkesztőnk?
Ezt nem tudtam. Jó hír, örülök neki. Rég beszéltünk.
Az ő példája is mutatja, amit egyesek hangoztatnak: sok zsidó jut vezető szerephez a hazai sajtóban?
Nem igen tudok erre hirtelen választ adni. Szerintem ez túl van lihegve. Sose tapasztaltam ilyet a pályán. Celebek még nem hívtak soha sabatra, és szembe sem igen zsidóztak még engem le. Azt leszámítva, hogy a netes kommentelők között nyilván mindig akad elmebeteg zsidózó. De ha tényszerűen azt kérdezed, kik voltak a főnökeim az eddigi öt szerkesztőségben, akkor azt kell mondanom, hogy ötből kettő zsidó, amiből az egyik nő. Továbbá egy meleg, egy roma, és egy katolikus nő. Ugye milyen színes országban élünk? Egyébként azt halottam, hogy a rabbik között is sok a zsidó.
Pár hete volt egy értelmiségi beszélgetés – Veiszer Alinda volt a moderátor – az online sajtó jövőjéről. Szily László mellett téged hívtak meg. Ilyen komoly tényezővé váltál?
Passz. Nincs konkurencia. Ez jó is, de elkényelmesít is. Ha megnézel másokat, ott az alákérdezés megy, és az, hogy a konkurens jelenségekről egyszerűen hallgatnak. Nincsenek eredeti figurák. Jó érzés, hogy az elmúlt 3-4 évben az én bulvárvideóim a legnépszerűbbek, de azért kérdezem, hogy 40 évesen is lehet-e ezt még csinálni? Ezért örülök, hogy vannak más ötleteim. Például a könyvek. Van 4-5 sztorim, meg akarom csinálni őket. A legnemesebb dolog lenne az életemben. Nem a bulvárvilág leleplezését tervezem, fiktív történeteim vannak. Egy év múlva talán lehet a dologból valami.
Van egy héber felirat az alkarodon.
Léna, a lányom neve.
Miért héberül?
A zsidóság meghatározó életérzésem. De csak az utóbbi időben kezdtem el ezzel többet foglalkozni. Húsz és harminc éves korom között olyan természetesnek vettem, úgy éreztem, hogy anélkül is büszke lehetek rá, hogy utána olvasnék. A legtöbb haverom ebből a kulturális közösségből jött. De az elmúlt 2-3 évben sok könyvet olvastam, olyanokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Legutóbbi ilyen élményem Shlomo Avineri Herzlről írt zseniális könyve. Most érzem azt, hogy kevés, ha csak mondom, hogy zsidó vagyok. Ez egy tulajdonság, de jó lenne ennek a történelmi és kulturális hátterével is rendelkezni.
Azt is el tudod képzelni, hogy ünnepekkor feltűnj a zsinagógában?
Engem nem a vallás, hanem a vallásos emberek érdekelnek. Amennyire szórakoztatnak az előítéletes emberek, annyira tudok csodálni vallásos embereket. Számomra egy vallásos ember egy olyan figura, aki 100 fekvőtámaszt megcsinál előttem. Én sosem lennék képes erre. Pedig kétnaponta egy óra hosszán át futással kínzom magam. Le a kalappal előttük.
Azt mondtad, hogy érdekel a kulturális, történelmi, és talán a spirituális háttere is a zsidóságodnak. El tudnád azt képzelni, hogy mondjuk az EMIH nyitott programjaira jelentkezz?
Miért ne? De nem fognak engem ott is kiközösíteni…?
Szegedi Csanádot, az egykori antiszemitát el tudták fogadni.
És ez most akkor ígéretes rám nézve? … Különben, ami engem az egész zsidóságban a legjobban érdekel, az az 1867-es emancipáció utáni időszak, egészen a holokausztig. Fantasztikus kulturális és társadalmi felszabadulás történt onnantól kezdve. Olyan periódus, amire okkal lehetünk ma is büszkék. Tudsz azelőtt népszerű zsidót mondani? Itt volt egy nép, amely kevesebb, mint 100 év alatt kitermelt egy világnyi művészt és sikeres példaképet.
Akik közül aztán rengetegen lettek az asszimiláció illúziójának áldozatai. Zsidóként magyarok, magyarként zsidók.
Mert gyakorlatilag nem volt asszimiláció Közép Európában. Herzl a Dreyfus-per alatt értette ezt meg. Zsolt Béla összes könyve, akár a Wesselényi utcai összeesküvés is erről szól. Van egy nagyon jó soproni író, Pap Károly, aki szembe ment Zsolt Bélával. Az Azarel című könyve elképesztő jó.
Fura Téged erről hallani, miközben pár perce azon szomorkodtál, hogy nem lehetsz ott az RTL klub szülinapi partiján…
… Az előbb említett két szerzőnél az a különleges, hogy Zsoltnál az asszimilált polgárok, akikről a Kabos filmjeinek figurái szólnak, ezek a szerencsétlenkedő, magukat magyarnak érző emberek valahogy a zsidóságuk miatt kicsit mindig pórul járnak. Pap Károly pedig az asszimiláció képtelenségéről írt.
Ma pedig itt beszélgetünk Európa egyik legnagyobb zsidó közösségének hazájában.
Igen, de ma ez az asszimiláció még a korábbinál is sokkal nagyobb. És ha például azt kérdezik tőlem, hogy magyarnak tartom-e magam, akkor azt mondom, inkább budapestinek, sőt európainak. És természetesen egy büszke, de esendő zsidónak is.
Wallenstein Róbert