A nagy hászid mester, a Báál Sém Tov minden nap több órán át imádkozott. Tanítványai, akik már régen elkészültek a maguk imájával, ilyenkor körbeállták, és úgy figyelték, hogyan imádkozik szeretett mesterük, milyen különleges dallamokkal szól a Mindenhatóhoz, és lelke milyen magasságokba emelkedik. Senki nem mozdult el mellőle addig, amíg be nem fejezte az imádkozást.

Egy napon azonban különös dolog történt: a tanítványok rettenetesen álmosnak és éhesnek érezték magukat, így egyik a másik után hazaszaladt, hogy egy falat kenyeret egyen és néhány percig pihenjen. Nem aggódtak, tudták, hogy mesterük órákon át imádkozik, és mire befejezi, addigra már mind ott lesznek körülötte újra. Legnagyobb meglepetésükre azonban, mire nem sokkal később visszatértek az imaházba, a Báál Sém Tov már elkészült aznapi imájával.

„Rebbe, áruld el nekünk, miért fejezted be ma olyan hamar az imáidat?” A Báál Sém Tov egy példázattal válaszolt: egyszer egy csapat ember kirándult az erdőben. Egyikük meglátott egy csoda szép madarat egy fa tetején, és azt mondta a társainak: „Szeretném megfogni azt a madarat, hogy hallgathassuk a csodálatos énekét és gyönyörködhessünk szépséges tollaiban. Ha mindannyian egymás vállára álltok, akkor én fel tudok mászni a fa tetejéig és lehozom a földre az ajándékot, ami most a magasságban, tőlünk, földi emberektől távol van. Így is tettek. A földtől az ég felé vezető láncot alkottak, hogy vezetőjüket segítsék célja elérésében. Hamarosan azonban elfáradtak, megéheztek, és egyesével elhagyták a helyüket. Így aztán vezetőjük is a földre esett.

Hetiszakaszunk, az Emor többek közt beszél az áldozatokról is, és arról, hogy ki mikor fogyaszthatott belőlük. Az áldozat – héberül korbán – olyan cselekedet, mely közelebb visz az Örökkévalóhoz. Ma, amikor már és még nem áll a Szentély, az áldozatokat imáink helyettesítik. Otthonunk olyan, mint egy miniatűr Szentély, asztalunk pedig az áldozatok bemutatásához használt oltárhoz hasonlatos. A szombati étkezéseknél az asztalra kerülő két bárchesz a pusztában hullott mannára emlékeztet, és sóba mártjuk, ahogyan az áldozatok is csakis sóval együtt kerülhettek az oltárra. Amikor tehát eszünk, különösen, amikor micva-lakomát fogyasztunk (ilyen például a három szombati étkezés), a lehető legemberibb és leginkább materiális cselekedetek egyikével a lehető legmagasabb szinthez kapcsolódunk. Ha odafigyelünk a kóserság törvényeire, betartjuk a különféle parancsolatokat és előírásokat, akkor a leginkább földhözragadt tevékenység is nagy magasságokba vihet bennünket.

Szombati étkezéseinket gazdagító salátát kínálunk olvasóinknak.

Friss vegyes saláta

Párve, glutén- és tojásmentes

1 nagy fej saláta

1 sárgarépa, lereszelve

Negyed hagyma, felaprítva (helyettesíthetjük, vagy keverhetjük új-, póré- vagy lilahagymával)

2 ek. szezámmag

Egy marék szárított tőzegáfonya

½ kígyóuborka, vékonyra szeletelve

1 gerezd fokhagyma, összetörve

2 ek. citromlé

1 ek. olívaolaj

Kevés só (elhagyható)

Bors, őrölt koriander, ízlés szerint

A salátaleveleket vízbe áztatjuk, majd egyesével, folyó víz alatt leöblítjük és fény ellenében tartva megbizonyosodunk arról, hogy nincsen rajta bogár, vagy más kártevő. A reszelt répát, vékonyra szeletelt uborkát, felaprított hagymát és összetört fokhagymát tálba tesszük. A tőzegáfonyát néhány percre vízbe áztatjuk, majd a zöldségekhez adjuk, végül a szezámmagot tálkába téve átnézzük, nehogy bogár legyen benne, és szintén a zöldségekre borítjuk. Az olajat, citromlét és a fűszereket a salátára öntjük, alaposan összekeverjük és azonnal tálaljuk.