Az Egyesült Államok kulturális értékek megőrzésével foglalkozó nagyköveti alapja 200 ezer dollárt (72 millió forint) ítélt oda a kisinyovi zsidó temetőben található ravatalozó felújítására – számolt be róla a Jewish Heritage Europe.

A nemrég bejelentett projekt az amerikai és a moldovai kormány partnerségével, a moldovai zsidó közösséggel konzultálva valósul meg, és magában foglalja a helyszíni felmérést, a történelmi kutatást és végül az épület helyreállítását. Az 1900 körül elkészült épületet nyolc évtizedes elhanyagoltság után az összeomlás fenyegeti, tetőszerkezete eltűnt, falain pedig még mindig látszanak a második világháborús bombázások nyomai.

„Épen maradt a kupolája, néhány belső díszítése és – ami a legfontosabb – szimbolikája egy olyan városban, ahol az 1900-as évek elején és a holokauszt előtt a lakosság csaknem felét a zsidók tették ki”

– áll a Moldovai Állami Zsidó Történeti Múzeum közleményében, amelyben bejelentette a támogatást.

A múzeum igazgatója, Dr. Irina Șihova által vezetett projektcsoport

„konzerválja és védi a ravatalozót, felújítva azt, de megtartva a holokauszt és a szovjet uralom alatt történt pusztítás történelmileg értékes bizonyítékait”

– áll a közleményben.

A 11 hektáros temetőben találhatók az 1903-as kisinyovi véres pogrom áldozatainak sírjai, a holokauszt tömeges kivégzéseinek emlékműve, a már nem használt tóratekercseket őrző geniza, valamint neves rabbik sírjai.

 

Megszakítás