Gondolatok a hetiszakaszhoz

 

A hetiszakasz dióhéjban: Szakaszunkban Jákob és Ézsau felcseperedéséről olvasunk, meg arról miként vette meg Jákob az elsőszülöttséget egy tál lencséért, és hogyan csalta ki – anyja segítségével – az atyai áldást, ami eredetileg Ézsaunak járt volna. Közben Izsák és Rivká a filiszteusok földjén hasonló megpróbáltatáson mennek keresztül, mint annakidején Ábrahám és Sára. A szakasz végén Jákob elindul nagybátyjához, Lábánhoz Mezopotámiába, hogy lányai közül feleséget válasszon magának és egyben eltűnjön egy időre a bosszút forraló Ézsau elől.

 

 

* * *

 

„Akkor ezt mondta neki apja, Izsák: Lépj közelebb, és csókolj meg fiam!… És adjon neked az Isten…” ( 1Mózes 27:26., 28.)

 

Az áldás, amivel Izsák megáldotta Jákobot az idézett szavakkal kezdődik. Rási a Midrást idézve hangsúlyozza, hogy az áldás igazi jelentése: „Adjon és újra adjon [az Isten]…”.

 

Míg az ember korlátozott mind gondolkodásában mind cselekedeteiben és így abban is amit nyújtani tud másoknak, addig az Örökkévaló minden tekintetben végtelen. Így Rási inkább kevésbé érthetővé teszi a vers értelmét: Miért lenne szükség arra, hogy az Örökkévaló kétszer adjon Jákobnak, amikor első alkalommal is végtelen sokat tud adni?

 

A lubavicsi rebbe magyarázata szerint ( Likuté Szichot X., 80-83. oldal) azonban nem mennyiségi, hanem minőségi különbség van az áldás első („Adjon…”) és második („újra adjon…”) része között. Egy példával illusztrálva: A tanár kétféleképp adhatja át tudását tanítványának.

 

 

(a) A tanítvány alaposan megértheti mestere minden gondolatát, de mégsem eléggé ahhoz, hogy képes legyen új gondolatokat, összefüggéseket felfedezni az anyagban. Jochánán ben Zákáj rabbi egyik tanítványát, Eliezer ben Hirkánoszt hasonlította ehhez a kategóriához: „kimeszelt ciszterna, amelyben egy csepp víz sem vész kárba” ( Atyák bölcs tanításai 2:9.; Zsidó imakönyv 291. oldal).

 

(b) A tanítvány teljességgel elsajátíthatja mestere tanításait, olyannyira, hogy továbbgondolja gondolait s ezáltal olyan újdonságokat fedez fel az anyagban, melyeket maga a mester sem vett észre. Egy másik tanítványát, Elázár ben Áráchot hasonlította Jochánán rabbi „egyre erősbödő áradat”-hoz ( uo .).

 

Az utóbbi tanítvány mesze felülmúlja az előbbit. Éppen ezért mondta Jochánán ben Zákáj rabbi nevében Ábá Sául, hogy „ha Izrael összes bölcse, beleértve Eliezer ben Hirkánoszt is, a mérleg egyik serpenyőjében lenne, és Elázár ben Árách a másikban, ő lesz túlsúlyban társaival szemben.” Érthető is a különbség a két nagyszerű tanítvány között: az a tanítvány, aki esetében a tudás „egy cseppje sem vész kárba”, mégse lesz többre képes, mint amennyit elsajátított mesterétől. Az a tanítvány viszont, aki „egyre erősbödő áradathoz” hasonlítható, mestere tanításait ugródeszkának használja, hogy még több tudásra tegyen szert.

 

Természetesen az „egyre erősbödő áradathoz” hasonlítható tanítvány is mesterének köszönheti műveltségét, hiszen tudását mestere tanításaira alapozta. Ugyanakkor a tanítvány e képességének kifejlesztése a mester legnagyszerűbb tette, hiszen a tanító legfőbb célja az, hogy tanítványait rávezesse az önálló gondolkodásra.

 

Így már érthetővé válik Izsák áldásának lényege: Ősapánk arra kérte az Örökkévalót, hogy fia Jákob és utódai ne csak az alapos tanulásra legyenek képesek, hanem az önálló gondolkodásra is. Ezért kérte kétszer az Örökkévalót, hogy „Adjon és újra adjon…”

 

 

A Sinai Tóraadástól kezdve a zsidó történelem során mindig nagy hangsúlyt fektettek a rabbik az önálló gondolkodásra való tanításra.

 

Mikor Mózes másodszor lejött a Sínai hegyről, lehozta magával az Írott és a Szóbeli Tant. Az Írott Tant abban a formában ahogy ma is ismerjük a Tóratekercsről, míg a Szóbeli Tant alapelvek formájában (ld. pl. Zsidó Imakönyv 30–31.oldal), melyek alapján lehet értelmezni a Biblia könyveit, illetve történetek formájában, amikből megismerhetjük történelmünk azon részleteit, amik nem kerültek bele a Biblia egyik vagy másik könyvébe.

 

A Tóra kimeríthetetlen mélységeinek feltárása Tóraadáskor kezdődött és mind a mai napig folytatódik gyakorlati és filozófiai szinten is.

 

Gyakorlati szempontból elengedhetetlen volt, hogy tisztázzák Bölcseink, mit vár el tőlünk Teremtőnk a mindennapi élet vonatkozásában. Az effajta kutatás eredménye lett a korai bölcsek gondolatait ősszegző, inkább tömör szakszöveghez hasonló Misná , majd az azt részletesen magyarázó, kiegészítő Talmud és későbbi korokban Maimonidész Misné Tórá ja, a Sulchán Áruch és egyéb meghatározó művek egészen a korabeli irodalomig.

 

A gyakorlati problémákkal párhuzamosan tisztázásra szorult a filozófiai kérdések megvitatása is: Mi a földi élet eredete? Mi a célja? Mi lesz, ha elérjük ezt a célt? Mi történik a test halála után? Miért olyan nehéz különbséget tenni helyes és helytelen között? Ezekre és hasonló más kérdésekre is választ kapunk a Biblia és a Talmud alaposabb, változatlanul az alapelvek szerinti tanulmányozásával.

 

Az effajta vizsgálódás eredményei lettek a zsidó filozófia és a misztika, a Kábálá művei. Ilyen például a Misnával párhuzamosan szerkesztett Zohár , a Misné Tórával párhuzamosan írt Tévelygők útmutatója illetve a Sulchán Áruch hal kortárs Éc Chájim , Rabbi Chájim Vitál művei, a Tánjá, stb.

 

A Tóra gyakorlati, illetve filozófiai oldalát vizsgáló művek az „egyre erősbödő áradathoz” hasonlítható, kiemelkedő Tóratudósok zseniális elméjének termékei.

 

Az új nemzedékek szellemi színvonalának biztosítása érdekében a hagyományos zsidó oktatási rendszerben már fiatal kortól nagy hangsúlyt fektetnek az önálló gondolkodásra való szoktatásra. Azok számára pedig, akiknek gyermekkorukban vagy fiatalkorukban nem volt lehetőségük betekintést nyerni a zsidó tanulmányok és gondolkodásmód alapjaiba ma már a világ számos helyén erre specializált iskolákban, és a Pesti Jesivá ban is lehetőségük van a hiányosságok pótlására.