Talmudi irodalom
A Gólem és az istennevek kombinációi
Kuruzslás és jóslás
5Mózes 18:10-11.
Ne találtassék köztetek olyan, aki keresztülviszi fiát vagy leányát a tűzön, aki varázsló, időjós, kígyóigéző, vagy kuruzsló; se bűvölő, se szellemidéző, se jövendőmondó, se olyan, aki kérdez a halottaktól.
Istennével létrehívott tehén és ember
Talmud, Szánhedrin 65b.
A „szellemidéző” ugyanaz, mint „aki kérdez a halottól” (akkor viszont miért áll mindkettő a versben? – Rási)
„…aki a halottaktól kérdez”, nem más, mint az, akiről ezt tanultuk: Írva van „…aki kérdez a halottaktól” – ugyanaz, mint aki éhezteti magát, majd megy és lefekszik a temetőbe, azért, hogy rászálljon a tisztátalanság szelleme. (Hogy a temető szelleme megszeresse, és segítsen neki varázsolgatásaiban – Rási.)
Amikor Ákivá rabbi ehhez a részhez ért mindig elsírta magát, és azt mondta: „Hogyha az, aki böjtöl azért, hogy rászálljon a tisztátalanság szelleme, ki is érdemli, hogy a tisztátalanság szelleme rá ereszkedjen, akkor az, aki azért böjtöl, hogy a tisztaság (a prófécia – Rási) szelleme [szálljon rá] – nem sokkal inkább ki kellene, hogy érdemelje azt? (Hiszen ez lenne a helyes, hogy a böjt és a fohász által rászálljon az isteni dicsfény szelleme. Mi pedig mégis hiába kiálltunk nem kapunk választ… – Rási). De hát mit tehetek, ha ezt bűneink eredményezik, ahogyan írva van: „Hanem bűneitek választottak el benneteket Istenetektől”.
Azt mondta Rává: Ha az igazak akarnák, világokat teremtethetnének. Miként írva van „Hanem bűneitek választottak el…” (Vagyis ha nem lennének bűnösök, nem lenne elválasztás – Rási.)
Rává teremtett egy embert (a Jöcirá könyve által, úgy hogy a különböző istennevek kombinációit tanulták – Rási), és elküldte őt Zérá rabbihoz. Ő szólt hozzá, de az nem válaszolt neki (mert nem tudott beszélni – Rási). Azt mondta neki: „Egy igaz ember által teremttettél, térj vissza a földbe!”.
Chániná rabbi és Osijá rabbi minden pénteken együtt ültek, és a Jöcirá könyvéttanulmányozták, és teremtettek egy háromszoros tehenet (Olyan nagyot, amely elérte korának egyharmadát, és már nem növekszik tovább. Ez ugyanis legérettebb a fogyasztásra… – Rási), és megették.
Tehén a név betűinek variációival
Meir Hálévi Abulafia rabbi
(1170?–1244, Burgos, Spanyolország)
Chidusé RöMáH kommentárjában uo.
„Chániná rabbi és Osijá rabbi minden pénteken együtt ültek és a Jöcirá könyvéttanulmányozták, és teremtettek egy háromszoros tehenet” – olyan nagy tehén teremtődött előttük, amelyik méretében egy háromévesnek felelt meg, „és megették” azt.
Ez az eset is az istennév variálásával történt. Ugyanis tanulásuk során úgy tették egymás mellé a név betűit, hogy egyszer csak teremtődött egy tehén, ami az említett betűvariáció által kellett, hogy létrejöjjön…
A varázslás megengedett és tiltott formái
Talmud, Szánhedrin 67b.
Azt mondta Ábáje: A varázslás szabályai olyanok, mint a szombat szabályai. Egyesek közülük megkövezéssel büntetendők, mások tilosak, de nem jár értük büntetés, megint mások pedig megengedettek.
Az, aki valóban varázsol – kövezést érdemel. Az, aki csak szemfényvesztést űz – annak ugyan nem jár büntetés, de azért tilos, amit tesz. Melyik az az eset, ami megengedett? Például az, amelyik olyan, mint Chániná rabbi és Osijá rabbi esete, akik minden pénteken együtt ültek és a Jöcirá könyvéttanulmányozták, és teremtettek egy háromszoros tehenet, és megették.
(„A Jöcirá könyvéttanulmányozták” – és így magától megteremtődött a háromszoros tehén, azáltal, hogy a Világ teremtésének istennevét kiadó betűket tették egymás mellé. Ebben tehát semmiféle kuruzslás nincs, hanem az Örökkévaló tette ez, a neve szentsége által – Rási).
Azt mondta Ráv Ási: Láttam Kárná apját (aki varázsló volt – Rási), hogy selyem ruhadarabokat prüsszentett ki az orrán.
Varázslás a Név segítségével
Meir Hálévi Abulafia rabbi
Chidusé RöMáH kommentárjában uo.
„Az az eset pedig, amelyik eleve megengedett – például olyan, mint Chániná rabbi és Osijá rabbi esete”. – Ez ugyanis nem varázslás volt, hanem a hely szentsége általi, az Égi Szentséghez hasonlatos.
Isten nevének hirdetése bűvöléssel
Sulchán áruch, Jore déá 179:15.
Tilos a szemfényvesztés, de a Jecirá könyve által megengedett. Megjegyzés: Még valós varázslást tenni is.
Mordecháj Jaffe rabbi
(1530?, Prága–1612, Poznań, Lengyelország)
Lvus áteret záháv kommentárjában uo. 15.
Megengedett még valós varázslást tenni is, ugyanis szent nevek ezek, amelyeknek az Örökkévaló adott erőt, hogy általuk cselekedni tudjanak a jámborok és a próféták. Az pedig, aki általuk cselekszik, valójában az Örökkévaló nevének nagyságát hirdeti. De mindezt csak akkor, ha szentségben és tisztaságban foglalkoznak velük, a név szentsége céljából, vagy valamilyen nagy jótett érdekében. Ez azonban, nagy bűneink miatt, nem lelhető fel a mi nemzedékünkben. Sőt még az ő idejükben is büntetést kapott emiatt Jesájá próféta, pláne hogy így van ez a mi nemzedékünkben, mert nem tudunk szentségben és tisztaságban viselkedni…
Ember születése szexuális kapcsolat nélkül
Menachem Möiri rabbi (1249–1310? Provença)
Chidusé Möiri kommentárjában uo.
Minden olyan dolog, ami természetes módon történik, nem tartozik a varázslás kategóriájába. Még akkor sem, ha gyönyörű teremtményeket képesek alkotni, szexuális kapcsolat nélkül, mint ahogy köztudott dolog a természettudomány könyveiből, hogy ez nem lehetetlen. Mindezt tehát szabad tenni, ugyanis ami természetes módon történik, az nem kuruzslás.
Ehhez hasonlóan tanították bölcseink, hogy minden, ami gyógyításnak számít, az nem tekintendő az „emoriták szokásának”…
Így tehát nem tartozik a varázslások sorába semmilyen olyan dolog, amit a természet hoz létre. Mint ahogy feljebb szerepel azoknak a nagy bölcseknek az esete, akik a Jöcirával való foglalatoskodások által teremtettek egy tehenet, amit aztán meg is ettek.
Beszámít-e a Gólem a minjenbe?
Askenázi Cvi Hirs (1660-1718), Óbuda főrabbija,
Cháchám Cvi c. responsum kötet93. fej.
Bizonytalan vagyok abban a kérdésben, hogy milyen elbírálás alá esik az olyan ember, aki a Jöcirá könyve által alkottatott – ahhoz az esethez hasonlatosan, amit a Szánhedrin traktátusban olvasunk, hogy Rává teremtett egy embert, és hasonlókat mondanak nagyapámról, mesterünkről is, a nagy Elijáhu rabbiról, Chelm főrabbijáról is. Szóval milyen elbírálás alá esik az ilyen eset? Beleszámítható-e a tíz férfi minjenjébe, ott ahol tízre van szükség, mint például a kádis, vagy a kedusá mondása esetében?
Úgy érvelünk-e, hogy mivel az van írva, „megszenteltessem Izrael fiai között” – nem számít bele. Vagy netalán a szerint érvelünk, ami a Szánhedrin traktátusban áll, „hogy aki árvát nevel a házában, arra úgy tekint az Írás, mintha maga nevelte volna”, és ugyanígy itt is az Igazak kezeinek alkotása „Izrael fiai közöttinek” tekinthető, hiszen az Igazak tettei olyanok, mintha gyermekeik lennének?
Hajlok arra, hogy mivel azt olvassuk, hogy Zérá rabbi azt mondta, „Egy igaz által teremttettél, térj hát vissza a földbe!”, láthatjuk tehát hogy megölte. Ha pedig igaz lenne, hogy beszámít az ilyen, a tíz férfi közé a szent dolgok tekintetében, akkor Zéra rabbi nem veszejtette volna el a világból.
Hiszen ez amúgy sem tekinthető vérontásnak, mivel így fogalmaz a Tóra, pontosan, (habár ezeknek a passzusoknak vannak más értelmezései is): „aki ember vérét ontja, emberben ontassék annak vére”. Vagyis kifejezetten az „emberben”, azaz csakis olyan ember esetében bűnös valaki gyilkosságért, aki más emberben, tehát az anyja méhében teremtődött, nem bűnös tehát olyan ember esetében, mint pl. az az ember, akit Rává hozott létre, aki nem egy nő méhében fejlődött ki. Ezért, ha lett volna belőle bármiféle haszon, akkor nem kellett volna, hogy (Rává) elveszejtse a világból. Láthatjuk tehát, hogy nem számítható a tíz férfihez. Így tűnik ez nekem…
Láttam a Párdesz könyvben, amelyet Mose Cordovero írt, a Csarnokok kapujában, a 10. fejezetben, hogy azután, hogy idézi a „Rává teremtett egy embert…” kezdetű bekezdést, és hosszasan taglalja azt, a következőket írja: „Íme ez a teremtmény, amelynek ember alakja van, nem rendelkezik se pszichével, se lélekkel, hanem csupán egyszerű életerővel stb.”. Ez az idézet alátámasztja érvelésemet, hiszen, ha még emberi lélek sincs benne, akkor hát köze sincs olyan dolgokhoz, amelyekhez tíz férfi szükséges…
Ezen kívül pedig, már csak azért is tűnik ez egyértelműnek, mert csak azt lehet a tíz férfibe beszámítani, aki nagykorú zsidó, és köteles a micvákra. Márpedig csak azt lehet beszámítani, aki mindezeknek a feltételeknek megfelel. Ez tehát egyértelművé teszi, hogy ez az eset nem beszámítható.
Sőt, még ha azt a vélemény követjük is, mely azt állítja, hogy a pólyás csecsemő is beszámítható, akkor is tudnunk kell, hogy ezt csak azért mondjuk, mert a pólyás is valamikor köteles lesz a micvákra, szemben ezzel, aki soha nem lesz arra köteles…
Amulettek és istennevek – A pozsonyi rabbi levele
A XIX. század magyar zsidóságának két rendkívül kiemelkedő alakja volt. A Chátám Szófer néven ismert, pozsonyi Szófer (Schreiber) Mózes rabbi (1762-1839), aki hihetetlen tudásáról és rabbinikus elismertségéről volt híres, és megalapította a magyar jesivák legnagyobbikát Pozsonyban. A másik a nagy tudása mellet, misztikus tanokkal való foglalkozásáról, chaszidizmusáról, és különösen amulettjeiről híres Jiszmách Mose néven emlegetett, Teitelbaum Mózes (1759–1841) sátoraljaújhelyi rabbi, az újhelyi-máramarosszigeti-szatmári chászid dinasztia megalapítója.
Az alábbi levél jól jellemzi azt a tiszteletet, amellyel ez a két szellemóriás egymást illette. Szófer rabbi, aki kevéssé állott a misztikus tanok kedvelőinek hírében, azt bizonygatja az újhelyi rabbinak, hogy igenis valósnak és megalapozottnak tartja az isteni neveknek tulajdonított misztikus erőt, és erre személyes tapasztalatából és talmudi forrásokból is hoz bizonyítékot.
Talmudi irodalom
A situf – „istentársítás” tilalma
nemzsidók számára
Talmud, Szánhedrin 63b
Azt mondta Smuel apja: Tilos az embernek közös üzletbe fogni egy nemzsidóval, nehogy annak bálványának nevében tegyen esküt, a Tóra pedig azt mondja „ne hallassék szádból”.
Toszáfot, Talmud uo.
„Tilos az embernek közös üzletbe fogni” – Azt mondta Smuel különösen magát az esküt tilos elfogadni tőle. Rábénu Tám szerint viszont szabad elfogadni az esküjét… ugyanis manapság mindenki tesz esküt a saját szentjei nevében, és azokat nem tekintjük isteneknek. És annak ellenére, hogy megemlítik ilyenkor az „egek nevét”, és Jézusra gondolnak, mégis ezt nem lehet bálványnévnek tekinteni. Különösen nem annak, hogy valóban az Egek Teremtőjére gondolnának. És bár „társítanak” az „Egek Nevével” egy más entitást, azonban sehol sem találjuk annak nyomát, hogy tilos lenne azt okozni, hogy mások „társítanak”. Tehát „a vak elé ne vess gáncsot” tilalma erre nem vonatkozik, ugyanis Noé fiai számára mindez nem tilos…
Sulchán áruch, Orách chájim 156. fejezet
Óvakodjunk egy bálványimádó nemzsidóval közös üzletre lépni, nehogy esküt kelljen tennünk, és megszegjük a „ne hallassék szádból” tilalmát.
Megjegyzés: Vannak, akik könnyebben ítélik meg a nemzsidóval való üzleti közösséget, mivel manapság nem esküsznek a népek a bálványok nevében. És annak ellenére, hogy említik bálványaik nevét, mégis az Egek Teremtőjére gondolnak, mert „társítják” az Egek Nevét egy másik entitással. Így tehát nem mondjuk, hogy vonatkozik erre a „vak elé ne vess gáncsot”, ugyanis a nemzsidóknak nem tilos a „társítás”.
Üzletelni azonban – közösségvállalás nélkül – minden vélemény szerint szabad a nemzsidók ünnepnapjai kivételével.
Pitché tsuvá, Jore déá 147:2.
A Sulchán áruch, Orách chájim 156. fejezetben az írta a Römá egy megjegyzésben: vannak, akik könnyebben ítélik meg a nemzsidóval való üzleti közösséget, mivel manapság nem esküsznek a népek a bálványok nevében. És annak ellenére, hogy említik bálványaik nevét, mégis az Egek Teremtőjére gondolnak, csakhogy „társítják” az Egek Nevét egy más entitással. Így tehát nem mondjuk, hogy vonatkozik erre a „vak elé ne vess gáncsot”, ugyanis a nemzsidóknak nem tilos a „társítás”. Lásd a Nodá biJehudá responsumot (II. Jore déá 148. fejezet), ami hosszasan bizonyítja, hogy az, amit gyakran szoktak az emberek emlegetni, hogy nem vonatkozik a „társítás” tilalma a nemzsidókra, az egy tévedés. Ugyanis ezt az itt említett Römoból következtetik, de valójában a Römá arra gondol, hogy az hogy az esküben valaki csak utalást tesz, azaz nem nevezi meg Istent, hanem csak az Ég nevét említi meg az esküben, mindez tilos a zsidók számára, miként írva van: „…nevére esküdjél”, de a nemzsidókra nem vonatkozik ez a tilalom.
Ha azonban olyan értelemben van szó a összemosásról, hogy bálványt imád valaki a „társítás” által, ebben a tekintetben nincs különbség a zsidók és nemzsidók között.
Ezt az érvelést találtam másutt is, pl. a… véleményem szerint azonban annak ellenére, hogy ez az igazság, mégssem lehet a Römá szavait így magyarázni…
Talmudic Encyclopedia (héber)
III. kötet Ben noách címszó, 348b. l.
Egyes korai talmudmagyarázók szerint nemzsidókra nem vonatkozik a „társítás”, azaz az Örökkévaló és egy bálvány neve társítának tilalma. A legtöbb törvényhozó azon az állásponton van, hogy magában az istenszolgálatban tilos a nemzsidóknak is a „társítás” csakúgy, mint a zsidóknak. És csakis az eskü tekintetében nem tilos a nemzsidó számára a bálvány nevében esküt tennie az Örökkévaló nevével társítva. Vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy az eskü tekintetében is érvényes a „társítás”tilalma. Megint mások pedig úgy vélekednek, hogy magában az istenszolgálatban sem tilos a „társítás”a nemzsidó számára.
Talmudi irodalom
Üzletelés nemzsidókkal vallási ünnepnapjaikon
Az ünnep előtt három nappal
Talmud, Ávodá zárá 2a.
Misna: Tilos üzletelni a bálványimádókkal, ünnepnapjaik előtt három nappal, kölcsönözni nekik és tőlük, kölcsönadni nekik és kölcsönt felvenni tőlük, behajtani tőlük, vagy visszafizetni nekik adóságot. Jehudá rabbi azt mondja: szabad behajtani rajtuk az adósságot, mert ez kellemetlen a számára [és ezért biztosan nem fogja emiatt istenét dícsőíteni]. Azt válaszolták erre neki: lehet hogy nagy kín ez neki most, de örülni fog ő még hosszútávon.
Nemzsidók a diaszpórában
Talmud, Ávodá zárá 7b.
Misna: Jismáél rabbi azt mondja: Tilos három nappal előtte és három nappal utána. A bölcsek pedig úgy tartják: Ünnepeik előtt tilos, de utána szabad.
Gemárá: Smuél azt mondja: A diaszpórában csak magán az ünnepnapjukon tilos.
Rási: A diaszpórában a népek nem annyira vallásosak a maguk bálványimádásukban, miként tanultuk: „A nemzsidók a Szentföldön kívül nem bálványimádók…”. Ezen túl pedig tartunk is tőlük.
Miért szabad ma mégis?
Toszáfot, Ávodá zárá 2a.
Rási magyarázata szerint [azért tilos] mert ünnepnapján köszönetet mond bálványainak.
Úgy tűnik Rási megfogalmazásából, hogy az adás-vétel is tilos. Ez viszont nehezen összeegyeztethető azzal, hogy láthatjuk, hogy mindenütt bevett dolog a nemzsidókkal kereskedni ünnepnajaikon is.
Annak ellenére, hogy legtöbb ünnepük a szentjeikkel kapcsolatos [és nem pedig közvetlenül a bálványukkal], mégis minden héten van egy keresztény napjuk (vasárnap), és Jismáél rabbi szerint ez a nap mindig tilos.
Azzal sem érvelhetünk, hogy azt tanultuk, hogy a Szentföldön kívüli nemzsidók nem valódi bálványimádók, hanem csak atyáik szokásait követik. Ugyanis Smuél mégis azt mondja, hogy a diaszpórában is, maga az ünnepnap tilos. Ebből pedig úgy tűnik, magán az ünnepnapjukon mégis tilos.
Így aztán kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy a gyűlöletük miatt megengedett ez a dolog. Mint ahogy azt a Gemárá meséli Jehudá Nösziá rabbiról, hogy egyszer egy eretnek küldött neki ünnepnapján egy császári dinárt, és ő azt mondta, „Mit tegyek? Ha nem fogadom el, akkor gyűlölni fog…”.
Mindazonáltal mégsem tökéletes az innen hozott bizonyíték… Így aztán kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy az engedmény oka nem más, mint hogy a köztünk élő nemzsidókról azt tartjuk, hogy nem szolgálnak valóban bálványokat…
Emellett azt is mondhatjuk, hogy arra hagyatkozunk, ami a Jeruzsálemi Talmudban áll a Misnánkról. Ugyanis, hogy milyen esetről van szó? Olyan nemzsidóról, akit nem ismerünk. De az olyan nemzsidóval, akit ismerünk, szabad üzletelni, mert ezzel egyben erősítjük is a köztünk levő barátságot. Mint ahogy tanultuk: ha belépsz a városba, és látod, hogy ők örvendeznek, akkor örvendezz te is velük, mert ezzel csak azt teszed, hogy a barátságot erősíted.
Rábénu Tám pedig úgy értelmezi, hogy az, hogy tilos üzletelni velük csak a bálványimádáshoz szükséges kellékekre vonatkozik, de nem arra hogy mi vásároljunk tőlük… hiszen ők semmilyen áldozatként nem hozzák azt a pénzt…
Ugyanakkor jobb szigorúan kezelni azt az esetet, amikor egy bálványimádó jön, és azt mondja: „Adj nekem kölcsön pénzt a hamiságomra, amit »adománynak« neveznek”.
Rábénu Elchánán azonban azon a véleményen volt, hogy ez, amit „adománynak” neveznek, ez sem tilos, ugyanis az amit adnak, az a papokhoz kerül és nem ténylegesen a bálványoknak, hanem a saját használatukra…
Jesájá 59:2.
Talmud, Sábát 67a.
2Mózes 23:13.
3Mózes 19:14.
5Mózes 6:13., 10:20.
Toszáfot, Szánhedrin 63b. Ászur bekezdés; Böchorot 2b. Smá bekezdés; Römá Sulchán áruch, Orách chájim 156. fejezet.
Sáár Efrájim responsum 38. fejezet; Nodá biJehudá responsum, Jore déá II. 148. fejezet; Lásd Pitché tsuvá, Jore déá 147:2.
Nodá biJehudá uo.
Sáár Efrájim uo.; Lásd Vösáv hákohén 38. fejezet, aki azon a véleményen van, hogy a nemzsidóknak egyáltalán nem tilos egy bálvány nevére esküt tenni. Lásd még Möil cödáká responsum 22. fejezet, ami másképp értelmezi a fent említett Toszáfot írását.
Lásd Sách, Jore déá 151:7 a Dárké Mose nevében; Lásd még Pitché tsuvá uo., amit ír a Misnát cháchámim nevében; lásd Söilát Jáávec I. köt. 41. fej., aki leírja, hogy a „társítás” tilalma azt jelenti, amikor elismeri valaki, hogy az Örökkévaló mindennek az okozója, de úgy véli, hogy Isten közvetítőkre bízza a világ vezetését, és ezeket a közvetítőket is tiszteli. Azok azonban, akik több istenben hisznek – annak ellenére, hogy az egységet hirdetik – nem számítanak „társítóknak”, hanem rosszabbak azoknál.
Talmud, Chulin 13b.
Uo. 6b.
