Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 1.

Bává Möciá, 9. lap második oldalától a 11. lap első oldalának közepéig

(a.) HA VALAKI éppen LOVAGOL, ÉS ÉSZREVESZ egy földön fekvő,GAZDÁTLAN TÁRGYAT, ÉS ODASZÓL EGY közelben álló SZEMÉLYNEK: „ADD IDE azt a tárgyat!”, HA AZ UTÓBBI FÖLVESZI a gazdátlan tárgyat, ÉS AZT MONDJA: „MAGAMNAK SZEREZTEM MEG”, AKKOR, noha nem ő vette észre először, a fölvevésével MEGSZEREZTE AZT, és a lovagló nem tarthat számot rá.

(b) HA AZONBAN a fölvevő már ÁTADTA a tárgyat a lovasnak, ÉS csakAZUTÁN MONDJA, HOGY „ÉN SZEREZTEM MEG ELŐBB!”, AKKOR VALÓJÁBAN SEMMIT SEM MONDOTT. Szavainak nincs következményük, és a lovagló megtarthatja a tárgyat. Mivel a gyalogos a tárgy fölvételekor nem mutatta ki szerzési szándékát, már nem kell neki elhinni, mikor azt állítja, hogy ő szerezte meg előbb. Sőt, még ha kijelentjük is, hogy mikor valaki egy másik ember nevében fölvesz egy gazdátlan holmit, a másik nem tarthat rá számot magától értetődően, ez esetben, azáltal, hogy fölvevő a holmit odaadja a lovaglónak, ajándékot ad neki.

Máshol, a Péá című traktátus egyik Misnájában (4:9.) tanultuk: „Valaki, aki összeszedte a péá-t (ez az a termény, amit a Tóra törvénye szerint [3Mózes 23:22.] a gazdának a földje egyik sarkában learatatlanul kell hagynia, hogy a szegények gyűjtsék be), és azt mondotta: – Ím ezt a péát, amit begyűjtöttem, ennek és ennek a szegény embernek szánom. – Rabbi Eliezer azt mondja: az az ember, aki begyűjtötte a péát, a szegény embernek szerezte meg. Bölcseink azonban azt mondják, hogy a szegény nem szerezte meg a terményt, és az, aki begyűjtötte, köteles odaadni az első arra járó szegénynek.” Bármelyik szegény, aki először hozzájut a péához, megszerzi azt magának.

E Misnát értelmezve, Jehosuá ben Lévi rabbi nevében mondotta Ulá: Ez a Rabbi Eliezer és a Bölcsek közti véleménykülönbség olyan esetre vonatkozik, amikor egy tehetős, a péá megtartására nem jogosult ember szedte össze a péát egy szegény ember képviseletében.

Rabbi Eliezer ugyanis azt állítja, hogy (1) mivel a tehetős ember, ha kívánja, kijelentheti, hogy minden tulajdonáról önként lemond, így aztán már szegénynek számít és akkor majd igényt tarthat rá a péára, mivel így ugyanolyan jogosult rá, mint bárki, és bizonyos értelemben most már jogosult a péára, noha egyelőre tehetős ember, és nincs joga megtartani. (2) És mivel ha kívánta volna, megszerezhette volna magának a péát, ezért más részére is megszerezheti.

Bölcseink azonban azt mondják: Egyetlen mivel-érvelést alkalmazhatunk, de kettőt már nem. Rabbi Eliezerrel ellentétben a Bölcsek azt állítják, hogy ez a migo („mivel…”) elve, azaz csak egyszer folyamodhatunk olyan fajta érveléshez, hogy mivel valami elméletileg megtörténhetett, azért tekintsük úgy, mintha meg is történt volna.

Ha azonban a péát egy szűkölködő gyűjtötte be egy másik szűkölködő részére, az esetben mindenki egyetért – Rabbi Eliezer és a Bölcsek is –, hogy az a szűkölködő, aki begyűjtötte a péát, megszerezte azt a másik szűkölködő részére, ugyanis ez esetben a „mivel” elvet csak egyszer alkalmazták: hiszen mivel megszerezheti magának a péát, megszerezheti azt másnak is.

[A Gömárá itt Rabbi Eliezer és a Bölcsek nézetkülönbségének értelmezése kapcsán más álláspontra helyezkedik:]

Ráv Náchmán mondotta Ulának: a Misnában szereplő nézetkülönbséget miért csak arra az esetre korlátozod, amikor a gazdag ember gyűjti a péát a szegény ember részére, miért nem mondja a tisztelt úr, inkább azt, hogy a nézetkülönbség még arra az esetre is vonatkozik, mikor a péát egy szegény gyűjti be egy másik szegény részére?

Ezt az ellenvetést, egy a Misnánkban felhozott másik eset elemzése által is alá lehet támasztani: Egy talált tárgy tekintetében nyilvánvalóan mindenki – akár gazdag, akár szegény –, úgy tekintendő, mint egy nélkülöző a péá tekintetében: tehát bárki megszerezheti, és senki sem formálhat külön jogot rá.

És Misnánkban azt tanultuk: „HA VALAKI éppen LOVAGOL, ÉS ÉSZREVESZegy földön fekvő, GAZDÁTLAN TÁRGYAT, ÉS ODASZÓL EGY közelben állóSZEMÉLYNEK: ŤADD IDE azt a tárgyat!Ť, HA AZ UTÓBBI FÖLVESZI a gazdátlan tárgyat, ÉS AZT MONDJA: ŤMAGAM­NAK SZEREZTEM MEGŤ, AKKOR, noha nem ő vette észre először, a fölvevésével MEGSZEREZTE AZT.”

(10/a lap kezdődik)

Ráv Náchmán értelmezése szerint Misnánk azt jelenti, hogy még ha a gyalogos olyan szándékkal vette is föl a tárgyat, hogy a lovasnak adja, közben meggondolhatja magát, mivel csupán ezáltal a lovas még nem szerezte meg azt. Már most Ulá érvelése szerint ha egyszer valaki a fölvétellel megszerezhette volna magának a tárgyat, akkor mindenki szerint képesnek kellett lennie rá, hogy a fölvevés által a lovasnak szerezze meg. Misnánkból azonban az tetszik ki, hogy egy ember nem szerezhet meg egy gazdátlan tárgyat más képviseletében!

Nincs probléma, ha azt mondjuk, hogy a péával kapcsolatos véleménykülönbség Rabbi Eliezer és a Bölcsek között még arra az esetre is vonatkozik, amikor egy szegény egy másik szegény részére szerzi meg a péát; és hogy Rabbi Eliezer elfogadja a „mivel” érvelés alkalmazását (legalább egyszer), míg a Bölcsek teljes mértékben elutasítják és azt tartják, hogy senki sem szerezheti meg a péát másvalaki részére. Megkérdezhetjük tehát: kinek az álláspontját követi a Misnánk? A Bölcsekét! Jelenlegi feltételezésünk szerint ugyanis a Bölcsek azt állítják, hogy senki sem szerezheti meg a péát másvalaki részére, még akkor sem, ha magának megszerezhette volna, mivel a Bölcsek nem fogadják el a „mivel” érvelést („Mivel ha kívánta volna, megszerezhette volna magának a péát, ezért más részére is megszerezheti”). Hasonlóképpen senki sem szerezhet meg egy talált tárgyat egy másik ember képviseletében, és ez magyarázza, hogy miért nem formálhat jogot Misnánk lovasa arra a tárgyra, amit a másik fölvett neki.

Ha azonban azt mondjuk, hogy – miként Ulá fölvetette – a Rabbi Eliezer és a Bölcsek közötti véleménykülönbség kifejezetten a gazdag és a szegény esetére vonatkozik, a péát egy másik szegény részére begyűjtő szegény esetében azonban mindenki egyetért abban, hogy az egyik szegény megszerezheti a péát a másiknak, akkor viszont kinek az álláspontját képviseli a Misnánk? Se a Bölcsekét, se Rabbi Eliezerét! Misnánk a jelek szerint elutasítja azt a lehetőséget, hogy valaki egy másik ember képviseletében megszerezhet egy tárgyat, és határozottan leszögezi, hogy a lovas csak akkor szerzi meg a talált tárgy tulajdonjogát, mikor a tárgyat a kezébe adják.

Ulá e Misnával kapcsolatban, vitatva Ráv Náchmán értelmezését, azt mondta neki (Ráv Náchmánnak): Misnánk csak arra az esetre vonatkozik, amikor az elvesztett tárgyat fölvevő személy azt mondja: „Én már az előbb (azaz a legelején) magamnak szereztem meg!”. Ha azonban azzal a szándékkal vette volna föl a tárgyat, hogy a lovasnak adja, abban az esetben a lovas szerezte volna meg, ugyanúgy, ahogy egy szegény ember a másik képviseletében begyűjtheti a péát.

[A Gömárá a Misnának ezt az értelmezését magának a Misnának a szavaival támasztja alá, mondván:]

Ez az értelmezés már csak azért is logikus, mert a Misna utolsó bekezdése azt tanítja: „HA AZONBAN a fölvevő már ÁTADTA a tárgyat a lovasnak, ÉScsak AZUTÁN MONDJA, HOGY ŤÉN SZEREZTEM MEG ELŐBB!Ť, AKKOR VALÓJÁBAN SEMMIT SEM MONDOTT”. Mi szükség van itt az „előbb” szóra?

A leírt esetben, mikor is a fölvevő csak az után jelenti ki, hogy „Én szereztem meg” a tárgyat, miután azt már átadta a lovasnak, még ha nem is tette hozzá: „előbb”, minden bizonnyal azt akarja mondani, hogy ő már abban a pillanatban magának akarta megszerezni a tárgyat, amikor fölvette. Hiszen a fölvevő nyilván már nem tarthatna számot a tárgyra, amikor az már nincs a kezében! Akkor hát mi szükség van az „előbb” szóra?

Akkor ugyebár, ezek szerint a Misna utolsó bekezdésében használt „előbb” szó nem magának az utolsó bekezdésnek a megértését segíti, hanem azért van ott, hogy tudassa velünk: a Misna első bekezdése is arra az esetre vonatkozik, amikor a megtaláló kijelenti: „Én már az előbb (azaz a legelején) magamnak szereztem meg!”.

Ezen érvelés szerint a megtaláló állítása a Misna mindkét bekezdésében ugyanaz: „Én már az előbb magamnak szereztem meg!”. De a Misna második bekezdésében csak azért nem fogadható el a fölvevő kijelentése, mivel az a cselekedete, hogy átadja a lovasnak a talált tárgyat, jelzi, hogy amikor fölvette, nem a maga, hanem a lovas képviseletében vette föl. Ugyanis Ulá szerint az egész Misna alaptétele, hogy aki valaki más részére vesz föl egy gazdátlan tárgyat, az megszerzi azt a másik embernek. Ha azonban – mint a Misna első bekezdésében – a fölvevő állítása hihető, akkor az övé a tárgy.

A másik amorita, Ráv Náchmán szerint viszont azért lett a Misna utolsó bekezdése így („előbb”) megfogalmazva, hogy megvilágítsa az előtte lévőt, és hogy rámutasson a két eset eltérő voltára. Azaz, hogy míg az utolsó bekezdés szabálya kifejezetten arra az esetre vonatkozik, amikor a megtaláló kijelenti: „Én már az előbb magamnak szereztem meg!”, addig az első bekezdés szabálya arra az esetre is érvényes, amikor a megtaláló nem mondta ki, hogy „Előbb magamnak szereztem meg!”

Ráv Náchmán azt állítja, hogy az „előbb” szó nem szerepeltetése az első állításban, illetve a másodikban történő használata szándékos. Ugyanis Ráv Nách­mán szerint az egész Misna alaptétele, hogy a tárgyat fölvevő ember a puszta fölvétellel nem szerzi meg a tárgyat a lovasnak. Oda kell adnia neki, és csak ezután lesz a tárgy a lovas birtokában.