Csak Izraelben
A Ros Hásánákor kezdődő 5754-ik zsidó év, a „hetedik” év, vagyis Smita év lesz. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben szünetelnek Izrael földjén a mezőgazdasági munkák – ahogy azt a Tórában elő írja.
Ez is egy ősi törvény – akárcsak a Tóra minden törvénye -, mely azonban kizárólag Izrael földjén érvényes. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy teljes éven keresztül nem vetnek, nem szántanak és nem aratnak, azaz nem végzik el a földművesek szokásos munkáját. Ez a föld „szombat”-ja. Minden hetedik évben a földnek is pihennie kell, akárcsak az embernek, minden szombaton.
A Tóra, ismervén a gyarló emberi természetet és kishitűséget, felteszi a kérdést és egyben meg is felel rá: Ha majd azt fogod mondani, jó, jó, Smita év, nem vetünk és nem aratunk, de mit fogunk enni ebben a bizonyos „Szombat-évben”?
A Tóra válasza egyértelmű: ne féljetek. Isten áldása lesz a hatodik év termésén, olyannyira, hogy még a következő, a nyolcadik évben is abból fogtok enni, amíg csak nem lesz új termés, már a Smita év után…
Bölcseink a mezőgazdaságot, a termést – a hittel hozzák összefüggésbe. Emuná – vagyis a Hit – a földműveléssel kapcsolatos. Ugyanis a földműves hisz a Teremtőben és elveti a magot, abban a reményben, hogy az kikel és abból kenyér lesz. (Toszfot, Sábbát 31. idézve a Jeruzsálemi Talmudot.)
Ez a nem-vetés a hit próbatétele. Próbáljuk elképzelni, milyen megpróbáltatás az, amikor egy egyszerű parasztember egy teljes évre félreteszi az ekét és a kaszát és mindössze abban bízik, hogy az isteni áldás olyan bő termést ad majd – egy csapadékban nem különösen gazdag országban -, hogy abból három évig el tudja látni élelemmel saját magát és családját.
Tartozunk az igazságnak azzal, hogy elmondjuk: eleink nem mindig tartották be a Smita évet és a Tóra figyelmeztetésében élénk színekkel ecseteli következményeket:
„Elpusztítom én az Országot … és elszórlak benneteket a népek közé … országtok elpusztul és városaitok romhalmazzá lészen. Akkor lerója majd az Ország a szombatjait [vagyis kárpótlást kap a be nem tartott Smita évért] … akkor majd nyugszik a föld és lerója szombatjait. A pusztulás egész idején nyugodni fog majd, amennyit nem nyugodott szombatjaitokon, amikor még rajta laktatok …” (3Mózes 26:32-36.)
Az a kifejezés, hogy az Ország „lerója szombatjait”, vagyis a Smita törvény megszegőit büntetésből száműzetik és így a pusztává vált ország visszakapja a neki járó adósságot – arra késztette bölcseinket, hogy ezt a Misnában tételesen fogalmazzák meg, ilymódon:
„Száműzetés (gálut) jön a világra – vagyis a zsidókra – a bálványimádás, a paráználkodás, az oktalan vérontás és a Smita év törvényeinek megszegése miatt” (Az Atyák bölcs tanitásai V. 9.) Érdemes odafigyelni: a Misna a három sarkalatos főbűnt közös nevezőre hozza a Smita év megszegésével, azt a hármat, amelyekért a zsidó ember akár az életét is köteles feláldozni, hogy el ne kövesse őket…
A Talmud-bölcsek ennek alapján úgy vélték, hogy a hetven esztendeig tartó babilóniai gálut annak a 70 Smita évnek a következménye, amit a zsidók nem tartottak be országukban.
A későbbiekben a zsidók már hűségesen betartották a Smitára vonatkozó rendelkezéseket. Olyannyira, hogy a környező pogány világ állandó gúnyolódását is kiváltották. A Midrás elmondja, hogy a római hódítás napjaiban a cirkuszi előadások kedvelt témája volt a szegény zsidó, akinek nincs mit ennie a Smita évben és ezért a tevék elől még a bogáncsot is eleszi…
A második Szentély pusztulása után a zsidók szétszóródtak a világban és csupán kis részük tudta betartani a Smita év törvényeit. Nem egy Talmud-bölcs akadt, mint pl. Reb Jánnáj, aki egy-egy alkalomra felfüggesztette a Smita törvények érvényességét, azért hogy a zsidók megfizethessék a súlyos római adókat.
A probléma csak az új palesztinai telepítési munka során – vagyis a múlt század végén és századunk elején – merült fel újra a gyakorlatban. Ekkor, hogy a kezdeti nehézségekkel meg tudjanak küzdeni, néhai Ávráhám Jichák Hákohén Kook országos főrabbi ideiglenes megoldást talált, olymódon, hogy az egész Ország megművelhető földjeit eladják egy évre egy nemzsidónak – szimbólikuson bár, de jogilag érvényes szerződéssel -, és ezáltal az „idegen tulajdonban levő föld” megművelése nem ütközött a háláchá utasításaiba.
Vallási okokból sokan ellenezték ezt a megoldást, amit maga Kook
k főrabbi is csupán ideiglenesként ajánlott. Az utóbbi években pedig egyre növekszik azon vallásos települések, kibbucok és mosávok száma, melyek nem élnek a „földeladás” könnyű megoldásával, hanem mindent megtesznek az ősi micva szószerinti betartására. Erre a modern mezőgazdaság sokféle lehetőséget nyújt. Egyrészt bizonyos növényeket el lehet vetni még a kritikus időpont előtt és az aratást, illetve a betakarítást is meg lehet oldani a háláchá szellemében. Másrészt kikísérletezték bizonyos zöldségfélék föld nélküli, ú.n. hidrofónikus termesztését, és így a paradicsom, uborka, stb. egy vízzel és különböző ásványi sókkal telített tartályban terem meg, ez pedig teljes összhangban van a háláchával.
A Smita-törvény másik vetülete: a fogyasztói társadalom szükségletei. Ugyanis nemcsak vetni és aratni nem szabad a Smita évben, hanem még a szabadon, a „magától” termő növények, mint pl. a gyümölcs értékesítése is tilos. Ezt a fán kell hagyni, hogy bárki – ingyen – vehessen belőle, vagy pedig ingyen kell szétosztani a nélkülözők között úgy, hogy egy közös kasszába (Ocár Bét-Din) folyik be a pénz.
Mivel mindez nagyon komplikált és a gyakorlatban nehezen keresztülvihető – a vallásos közösség eleve lemond a Smita évben a zsidó termelők által forgalombahozott gyümölcsről és zöldségről, és inkább az arab piacon vásárol, mivel ott biztos nem ütközik háláchikus problémákba. Így a Smita év első napjaiban létrejön egy olyan üzleti lánc, mely szigorú rabbinikus felügyelet alatt áll és kizárólag arab termékeket árul. Az elmúlt években – és az idén is – az Intifáda miatt ez egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.
Mint már említettem a Smita év törvényei kizárólag Erec Jiszráél földjén köteleznek. A galuti zsidók ez alól, akárcsak a papi tized (máászér) törvényei alól,mentességet élveznek. Erről egy más alkalommal számolunk be.
Naftali Kraus
Megjelent: Egység Magazin 3. évfolyam 14. szám – 2014. július 28.