A zsidó gondolkodásban a galamb számos pozitív jellemzővel bír. Sorozatunkban ezek közül elevenítünk fel néhányat.
Öt tragikus dolog történt őseinkkel támuz hó 17-én… Mózes eltörte a kőtáblákat, amikor látta, hogy a zsidók aranyborjút készítettek, a római hatóságok megtiltották a napi áldozatokat és soha többé nem mutatták be azokat, áttörték Jeruzsálem falait, Aposztemosz nyilvánosan elégetett egy tóra tekercset és Menáse király bálványszobrot helyezett el a szentélyben. (Táánit 4:6)
A Misnában felsoroltak mellett később is érték szörnyűségek a zsidóságot ezen a napon. 1239-ben például ezen a napon rendelte el IX. Gergely pápa a Talmud-kötetek elkobzását, 1391-ben több mint négyezer zsidót öltek meg Toledóban, 1559-ben pedig a prágai zsidónegyedet gyújtotta fel és rabolta ki a zsidóellenes csőcselék támuz 17-én. 1944-ben e napon likvidálták a kovnói gettót, 1970-ben pedig Líbiában rendelték el minden zsidó tulajdon elkobzását.
Támuz hó 17-én a zsidó nép azokra a tragédiákra emlékezik, melyek hosszú történelme során ezen a napon érték. A zsidó naptár hasonló jellegű böjtnapjainak célja, hogy felkeltsék szívünkben a megtérésre való vágyat. Őseink vétkei tragédiákhoz vezettek, és ezeket megtéréssel, bűnbánattal és jó cselekedetekkel javíthatjuk ki.
Bölcseink elmondják, hogy az özönvíz végeztével Noách (Noé) támuz tizedikén küldte ki a hollót, majd egy héttel később, támuz 17-én a galambot. Az egyik magyarázat szerint a holló hamar elfáradt és kimerülten, ám dolgavégezetlenül tért vissza. A galamb a hollóval szemben kitartó madár, és rendkívül hosszú utakat képes megtenni. Azt mondják, a galamb képes egyik szárnyával repülni és a másikat pihentetni, és így hosszabbítja meg az erejét.
Ám támuz 17-én a galamb még nem talált szilárd talajt, ahogy később őseinknek is éppen ezen a napon csúszott ki a talaj a lába alól, amikor kezdetüket vették a Szentély végső pusztulásához vezető események.
A zsidó népet gyakran hasonlítják a galambhoz. Amikor Ávráhám ősapánk megkezdte útját Mezopotámiából, Ur-Kászdimból Izrael Földje felé, a midrás őt is galambhoz hasonlítja. Ahogy a galambnak, úgy Ávráhámnak is kitartóan és az Örökkévalóba vetett teljes hittel kellett vándorolnia.
A Szentély a megalapozatlan gyűlölet miatt pusztult el. Bár Izrael népének jelentős része ma már Izrael Földjén él, még mindig rengeteg a belviszály, a széthúzás. Egység helyett sokan az ellenségeskedést választják, pedig ahhoz, hogy felépülhessen az harmadik, örök időkig álló Szentély, egységre van szükség. A zsidó népet galambhoz hasonlítják, és ennek megfelelően is kell élnünk. Ki kell terjesztenünk a szárnyainkat, hogy hűségesen segítsük és támogassuk egymást, helyrehozva elődeink vétkeit és utat nyitva a harmadik Szentély megépülésének és a messiási kor eljövetelének. Kitartással és jó cselekedetekkel, hittel és odaadással kell szolgálnunk az Örökkévalót és segítenünk zsidó testvéreinket. Ha ez megtörténik, támuz hónap 17. gyásznapból az öröm napjává változik majd.
Kívánjuk, hogy ez minél előbb, még napjainkban bekövetkezzen! Tegyünk mi is érte még ma!
Fotó: Deutsch Chana
