A REBBE SZAVA
 

Az íztelen macesz és a négy pohár bor

Bölcseink szerint a Széder esten elfogyasztott négy pohár bor a Bibliában az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulással kapcsolatban használt négy kifejezésnek felel meg (2Mózes 6:6-7.): „kivezetlek…, megmentelek…, megváltalak…, magamhoz fogadlak benneteket”.

Joggal kérdezhetjük: a négy pohár borhoz hasonlóan miért nem kell négy maceszt enni az ünnepen, miért elég három macesz?

Amikor a zsidó nép elhagyta Egyiptomot, még nem állt készen a megváltásra. (Sőt, ha csak egyetlen másodperccel tovább maradtak volna Egyiptomban, örökre tisztátalanságban éltek volna – Midrás). A szabadulás csak a Tóra-adással vált teljessé – a kivonulás és a Tóra-adás közötti napokban a zsidók szellemileg felkészültek erre a nagy eseményre.

A „macesz” és a „bor” közötti különbség is ennek megfelelően érthető meg.

A macesz íztelen – fogyasztása nem élvezetes. Azt jelképezi, hogy a zsidó nép spirituálisan még nem volt felkészült a szabadulásra, az Örökkévaló szinte „kényszerítette” a népet a kivonulásra.

A bor azonban jó ízű és élvezetes. Arra emlékeztet, hogy a zsidók saját maguk is közreműködtek a szabadulás „megvalósításában”.

Így már érthető a három macesz és a négy pohár bor jelentése:

A megszabadulás első három és negyedik kifejezése között lényeges különbség van: „kivezetlek…, megmentelek…, megváltalak benneteket…” – ez „fentről” jött, és az Egyiptomból való kivonulás után rögtön bekövetkezett. A három macesz a szabadulás első három kifejezésének felel meg, a zsidókra „kényszerített” szabadulást jelképezi.

„Magamhoz fogadlak benneteket…” – arra utal, hogy a zsidók, amikor megkapták a Tórát, méltóvá váltak arra, hogy az Örökkévaló nemzetének nevezzék őket. A négy pohár bor tehát a zsidó nép által „megvalósított” szabadulás jelképeként a Bibliában található mind a négy kifejezésre utal.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 28. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás