A jeruzsálemi Óvárostól keletre fekszik az egykor a jeruzsálemi Szentélyeknek helyet adó Templom-hegy, a Hár hábájit. Bár a Szentély ma már és még nem áll, a hely maga szent. A hegy Föld és Ég kapuja, ahol földi világunkat a spirituális rétegektől elválasztó függöny átlátszó. Ez az a hely, ahonnan imáink az égbe szállnak, bárhol is mondtuk el azokat a világban.
A hegy szentsége az ember teremtésével kezdődött: innen vette Isten a port az első ember megteremtéséhez. Kétezer évvel később erre a helyre küldte az Örökkévaló Ávráhámot, hogy áldozza fel neki a fiát. Akkor úgy hívták: Morija hegye. Cháránba vezető útján itt állt meg Jáákov ősapánk is:
„Az Ég kapuja ez”
– jelentette ki.
Újabb hétszáz év elteltével lépett a színre Dávid király. Saul király halálát követően Dávid hét éven át csak Jehuda királysága fölött uralkodott Hevronból. Az ország másik felének királya Saul fia, Is-Boset volt. Az ő halála után Dávid egyesítette a királyságot, székhelyét pedig központi helyre, Jehuda és Binjámin törzsének határára költöztette. A király – egy dühöngő járvány közepén – a későbbi Templom-hegyen, a jevuszi Árávná szérűjén találkozott egy angyallal, aki felszólította Dávidot, hogy emeljen oltárt és mutasson be rajta áldozatot az Örökkévalónak. Dávid hatszáz aranyért vásárolta meg a szérűt, és az itt épített oltáron bemutatott áldozatok hatására a járvány megszűnt.
A Szentélyt végül Dávid fia, Slomó (Salamon) építette fel, és ez az épület összesen 410 évig állt a hegyen, mely így az izraeli élet spirituális, politikai és társadalmi központjává vált.
Évente háromszor gyűltek itt össze a zarándokok, itt mutattak be a zsidók különféle áldozatokat és itt ünnepelték életük legfontosabb eseményeit. A legfelsőbb bíróság is itt hozta ítéleteit és innen tanították a Tórát is az egész nemzetnek.
410 éves fennállás után a babilóniaiak lerombolták a Szentélyt, a zsidók nagy részét pedig Babilóniába hurcolták. A Templom-hegy romokban hevert mindaddig, míg a száműzöttek egy csoportja Ezra próféta vezetésével vissza nem tért és újjá nem építette a várost és a Szentélyt. Bár legjobb tudásuk szerint dolgoztak, az eredmény messze elmaradt az első Szentély nagyszerűségétől.
Az évszázadok során ez az épület egyre inkább leromlott, végül a grandiózus építkezéseiről híres Hordusz (Nagy Heródes) vállalta a javítási munkálatok költségeit. Földet hordtak, támfalakat építettek és az évszázad egyik leghatalmasabb építési projektjének végére a hegy teljesen átalakult. A Szentélynek helyet adó hegytetőt kétszeresére szélesítették, az épület szépségének pedig sehol nem akadt párja.
A heródesi Szentély majdnem száz éven át koronázta a fővárost, egészen a rómaiak pusztításáig.
A nagyszerű épületből csupán a hatalmas támfalak egy része maradt meg, melyek egyik szakasza a nyugati falként is ismert Siratófal.
A ma Templom-hegyként (héberül: Hár Hábájit) ismert magaslatot eredetileg Morija-hegynek nevezték. Ahogy a tórai nevek kapcsán megfigyelhetjük, a Morija név is a jövőre utal. A szó gyökere ugyanis a horáá – instrukció, tanítás, és ezzel arra utal, hogy a Szentélyek idejében itt ülésezett a Szánhedrin, a zsidó legfelsőbb bíróság. Egy más magyarázat szerint a mor – mirha szóból származik, és a szentélybeli illatáldozatra utal.
Jicchák (Izsák) megkötözése után Ávráhám Ádonáj Jire, Istent látni fogják néven nevezte a hegyet, utalva arra, hogy itt nyugszik majd a jövőben a Sechiná, az Isteni Jelenlét. Nagyapjának szokását követve később Jáákov adott új nevet a helynek: Bét-Él – Isten háza.
Abban a pillanatban, amikor Dávid a hegyet mint a jövőbeni Szentély helyszínét kijelölte, a hely szentté vált. Ez a szentség a mai napig megmaradt, attól függetlenül, hogy jelenleg nem áll a Szentély. Ez a szentség megfelelő viselkedési mintát követel meg az oda látogatótól, és a rabbik között vita folyik arról, hogy az ember egyáltalán felmehet-e a hegyre.
