Az utóbbi hónapok egyik sokat tárgyalt témája a közbeszédben az eutanázia kérdése: joga van-e a gyógyíthatatlan betegnek meghatároznia a halála idejét, joga vagy kötelessége-e a környezetének és az orvosainak a beteg kívánságának megfelelően a halált akármilyen módon elősegíteni vagy a kezelés megszüntetésével siettetni? A témát dr. Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász vetette fel.
Dr. Karsai Dániel (szül. 1977), 44 éves korában észlelt magán bizonyos tüneteket, amelyekkel orvoshoz fordult. Végül egy évvel később, 2022 augusztusában jutottak el a diagnózishoz: az addig aktívan sportoló jogász súlyos, gyógyíthatatlan betegségben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenved (lásd keretes írásunkat). Karsai úgy véli: a magyarországi törvények, melyek az életvégi döntések meghozatalát szabályozzák, alapvető emberi jogokat sértenek, ezért több fórumon is fellépett ellenünk: keresetet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, beadvánnyal fordult a köztársasági elnökhöz és a Kúriához is. „Ez az ügy az én életemet nagyon személyesen érinti… Életem legnagyobb ügye, szakmai szempontból is” – nyilatkozta a kérdésről az ügyvéd. (Cikkünk megírásakor ezek az ügyek még folyamatban voltak.)
ALS betegek, akik aktívak maradtak a betegségük ellenére
Az ALS, amelyben a témát felvető jogász is szenved, borzalmas betegség, amely a végére teljesen kiszolgáltatottá és mozgásképtelenné teszi az elméjében ép beteget.
A betegség nagyjából 100 ezer emberből ötöt érint, tehát meglehetősen ritka, ám több közismert ember is van, aki ebben a kórban szenved(ett). A legismertebb ALS beteg valószínűleg Stephen Hawking (1942–2018), ám Joszéf Jichák Schnnerson rabbi (1880–1950), a hatodik lubavicsi rebbe is ebben a betegségben szenvedett. Bár 12–13 éven keresztül fokozatosan romlott az állapota, végül a teljes bénulás beállta előtt elhunyt.
Hadd említsek azonban két ma is élő, különleges rabbit, akik ALS betegek.
Mose Taub rabbi 1938-ban született Érmihályfalvában, Erdélyben, jelenleg New Yorkban él. A Kálever rebbeként ismert, mivel Taub Ájziknak (1751–1821), a híres nagykállói csodarabbinak, a Szól a kakas már… dal szerzőjének a leszármazottja. Sokan emlékezhetnek rá itt Budapesten is, mivel a 2000-es évek elején többször is járt Magyarországon. Első látogatásakor az akkor éppen üresen álló lakásunkban lakott (mi akkor az egész családdal az Egyesült Államokban tartózkodtunk, ahol Mendel fiam életmentő kezeléseken esett át), és itt fogadta a hozzá fordulókat: Taub rabbi ugyanis szívén viseli a nem-vallásos zsidók sorsát. Amíg egészsége engedte, sokat utazott a világban, hogy találkozhasson és elbeszélgessen velük és közelebb hozza őket a zsidósághoz. Sajnos 2014-ben megjelentek nála az ALS tünetei, és mostanra már csak a szemével irányított számítógép segítségével (ez az Eyegaze Edge, ami eye tracking, vagyis szemkövető technológiával működik) tud kommunikálni1 Ezzel a módszerrel azonban továbbra is tudja tanítani az embereket: hétről hétre új, héber nyelvű írást jelentet meg a hetiszakaszról, többek között a fiatalkorában hallott, ám sokszor még sehol nem publikált haszid történeteket és tanításokat szőve bele a többoldalas füzetek anyagába2.
Hozzá hasonló helyzetben van a népszerű kaliforniai Chábád küldött, Yitzi Hurwitz rabbi (szül. 1972) is, aki angolul jelentet meg hetiszakasz-magyarázatokat és inspiráló üzeneteket, amelyeket hasonló módon a szemével gépel. Pár évvel ezelőtt az éves sliách kongresszuson hallhattam a fiát, aki édesapjának az erre az alkalomra írt üzenetét olvasta fel a több ezer lubavicsi küldött előtt. Lelkesítő köszöntése mindenki szívét mélyen megérintette3. (Természetesen felmerül a kérdés, hogy szabad-e az ilyen készülékeket sábeszkor használni. Ha elfogadjuk, hogy a szemmel irányított készülékek használatát csak rabbinikus előírások tiltják, akkor valószínűleg használhatóak szombaton és ünnepnapon is, hiszen ezek a betegek nagyban függnek ezektől az eszközöktől4.)
Élet vagy halál – a beteg kezében?
Láttunk tehát két megközelítést: egyet arról, hogy a beteg szeretné megkapni a jogot az életvégi döntések meghozatalára és egy másikat, amiben a testi szenvedések ellenére a technika csodálatos segítségével mentálisan aktívak maradnak a betegek.
Melyik megközelítésről mi a véleménye a zsidóságnak, mi az útmutatása: adjuk-e meg az embernek a lehetőséget, hogy eldöntse, mikor szeretne meghalni, mert nem szeretne már szenvedni, vagy tegyen meg mindent, hogy addig, amíg Isten életet ad neki, legyen jelen a családja számára, szeretet adva és kapva a lehetőségek határáig, és akár még a közösségét is szolgálva úgy, ahogyan képes rá?
Egykor, ha az orvosok nem tudták meggyógyítani a beteget, az rövid időn belül meghalt, nem volt mód életben tartani. Ma már sokszor meg tudják hosszabbítani a halálos beteg életét, akár évekkel is, így az eutanázia kérdése bizonyos szempontból modern kori probléma, aminek kapcsán két háláchikus kérdés merül fel: meg kell-e hosszabbítani az életet, és van-e olyan eset, amikor – hogy felesleges szenvedéstől kíméljük meg – lerövidíthetjük azt5?
Ma a világon csak néhány országban engedélyezett az aktív eutanázia. Magyarországon az eutanázia aktív formája tilos, míg a jogszabályok által passzívnak nevezett módszerek bizonyos szigorú feltételek mellett megengedettek. Keringenek azonban mendemondák arról, hogy radar alatt sajnos folyik ennél tágabb értelemben vett eutanázia is a magyar kórházakban.
A gyilkosság tilalma, az élet védelmének kötelezettsége
Mind jól ismerjük a Tízparancsolat előírását6: „Ne ölj”! Arról láthatóan nincs szó, hogy ez a tilalom csak az egészséges, fiatal emberekre vonatkozna: idős, beteg embereket, akár haldoklókat sem szabad megölni, akármilyen rövid ideje is van már csak ezen a földi világon7.
A „Ne ölj!” tilalmához szorosan hozzátartozik az élet védelmének egy további parancsa: az életmentés felülír majdnem minden bibliai parancsolatot8, ezért például sábeszkor is kötelező az életmentés, még akkor is, ha meg kell szegni a szombatot hozzá9. Ez az előírás akkor is érvényes, ha csak pár perccel tudjuk meghosszabbítani az illető életét10. Erre a Talmud11 az összeomlott házban a romok alá szorult ember példáját hozza fel – még akkor is meg kell mentenünk, ha tudni lehet, hogy rövid időn belül belehal a sérüléseibe.
Az orvos és a társadalom kötelezettsége a betegért mindent megtenni. Sokan, világi szempontból vizsgálva a kérdést, egyenesen a Hipokrateszi eskü megszegésének tekintik az eutanáziát12. A zsidóságban azonban az élet védelme szinte mindenen felül áll, mindenféle eskütől függetlenül, így még a rövid és beteg életet is életnek tartja, ami védelmet érdemel.
A zsidóság szerint az ember élete olyan szent, hogy nem lehet minősíteni vagy rangsorolni. Minden élet értékes, nem lehet azt mondani, hogy a kellemes, boldog, gazdag, egészséges, csinos emberek élete értékesebb és méltóbb a megmentésre. Ha ugyanis elkezdjük rangsorolni az életeket, hogy melyik érdemli meg inkább a megmentést, ingoványos talajra tévedünk… Jó példája ennek a náci Németország fajelmélete. Ők úgy kezdték, hogy gazdasági és költségvetési források felszabadítása érdekében az öregeket és a betegeket eutanáziára ítélték (Aktion T4 néven) – és rövid idő alatt egészen odáig jutottak, hogy többek közt hatmillió zsidót, fiatalt, öreget, szépet, csúnyát, egészségest és beteget küldtek a halálba. Többek szerint halálgyáraik módszereit az Aktion T4 tapasztalataira alapozták, továbbfejlesztve azokat13.
Aktív eutanázia a beteg környezete részéről
Általános alapelv tehát, hogy semmilyen körülmények között nem szabad embert ölni. A háláchá egy haldokló megölését is gyilkosságnak tekinti. Ebből következik, hogy a kegyes halál a zsidó jog és etika szerint nem létezik, gyilkosságnak számít, aminek alapja a bibliai versben található14: „számon kérem minden embertől a testvérének, az embernek lelkét” (A testvér szó a Tórában nem feltétlenül vérségi kapcsolatot, hanem szoros barátságot is jelent. Meglepő, hogy a gyilkos is a testvér titulust viseli. De az eutanázia esetében érthető is ez a kifejezés15, hiszen a szeretett személy haláláról kell dönteni.)
Ebből következik, hogy az aktív eutanázia soha, semmilyen körülmények között nem megengedett16. A beteg akaratától vagy tiltakozásától függetlenül gyilkosságnak számít elvenni valakinek az életét. Sem a közvetlen, sem a közvetett formája17, vagyis nem szabad az orvosnak vagy másnak közvetlenül előidéznie a beteg halálát vagy olyan körülményeket teremteni, amelyben ő maga vethet véget az életének.
Az egyetlen „kiskapu” egyes vélemények szerint, hogy szabad Istenhez imádkozni: vessen véget az illető szenvedéseinek a halállal18. Imával senkit nem lehet megölni, ezzel Isten kezébe helyezzük a döntést.
Aktív eutanázia a beteg részéről
Sok esetben az eutanáziát maga a beteg hajtja végre. Azonban mivel a zsidóság tiltja az öngyilkosságot is, és ugyanúgy gyilkosságnak számítja19, mint más életének elvételét, így a beteg által elkövetett aktív eutanázia sem megengedett. Még akkor is érvényes az öngyilkosság tilalma, ha a beteg nagyon sokat szenved. Ahogy az Atyák bölcs tanításaiban meg írva van20: „akaratod ellenére fogsz meghalni” (lásd erről következő írásunkat).
Passzív eutanázia
Felmerül a kérdés, hogy noha sem a betegnek, sem az őt ellátóknak nem szabad meggyorsítania a halál folyamatát a háláchá szerint, mindent meg kell-e tenni az élet meghosszabbításáért, vagy lehet-e hagyni, hogy a természetes rendje szerint elérje a beteget a halál. Ez a mai eszközök és gyógyszerek mellett nagyon fontos kérdés, hiszen önálló életre már képtelen betegeket is életben tudunk akár évekig is tartani.
A kérdésről megoszlik a zsidó döntéshozók véleménye.
Eliezer Jehudá Waldenberg (1915–2006), a jeruzsálemi Sááré Cedek kórház rabbijának az a véleménye21, hogy ha egy rövid életért is meg kell szegni még a szombatot is, akkor biztosan nem lehet állni és passzívan nézni, ahogy valaki meghal, annak ellenére, hogy meg tudnánk hosszabbítani az életét.
Ám más rabbik22 megengednek egy bizonyos szintű passzív eutanáziát abban az esetben, ha az élet szentségével szemben ott áll 1. egy pokoli kínokkal teli, 2. gyógyíthatatlan állapotú, 3. rövid élet. Amennyiben ez a három kritérium megvan, akkor ezt nem kötelező az embernek elviselnie. Ilyen esetben az embernek joga van kérni, hogy ne hosszabbítsák meg az életét, de csak akkor, ha képes erről nyilatkozni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor továbbra is mindent meg kell tenni az életben tartásáért.
Aktív és passzív eutanázia a zsidó jog szerint
A zsidó jogban az aktív és a passzív eutanázia definíciója nem egyezik teljesen az orvosi etika megfogalmazásával.
Az aktív eutanázia minden olyan cselekedet, amely az életet lerövidíti és sürgeti a halált. Ide tartozik a közvetlen és közvetett szándékolt eutanázia. Ebbe beletartozik a méreginjekció beadása éppúgy, mint az, ha a beteg kezébe adják a mérget, hogy maga vegye be. A zsidó jog szerint még a lélegeztetőgép lekapcsolása is ebbe a kategóriába tartozik, mert az egy olyan cselekedet, amely közvetlenül előidézi a halál gyorsabb bekövetkeztét23.
Passzív eutanáziának azt tekintjük, ha nem harcolunk a betegség ellen, nem avatkozunk be annak lefolyásába, pl. nem adunk olyan gyógyszereket, amelyeknek az egyedüli célja az élet meghosszabbítása, ha a beteg már nem menthető24.
Ugyanakkor nem lehet olyan alapszükségleteket megvonni a betegtől, mint az oxigén, az étel vagy a folyadék. Ezeket mindig aktívan biztosítani kell, még a beteg akarata ellenére is25. Azonban, ha a beteg nem tud önállóan lélegezni, és nyilatkozott róla, hogy ne hosszabbítsák meg az életét, akkor nem kell lélegeztetőgépre kapcsolni és nem kell újraéleszteni sem26.
Az elviselhetetlen fájdalom mérséklése érdekében szabad pl. morfiumot adni a betegnek, szakavatott orvos által adagolva, fájdalomcsillapítóként, még akkor is, ha ez hosszú távon, lassan hozzájárulhat a halálhoz27. Azonban nem kell életmentő gyógyszereket beadni,
Mit ér a szenvedéssel teli élet?
Azt, hogy mi értelme vagy oka van a szenvedésnek, emberi ésszel nem tudjuk felfogni. Lehet, hogy talán a lélek tisztul meg általa, hogy aztán a túlvilágon, a Gán Édenben rögtön a legnagyobb szentséget tudja élvezni. De lehet, hogy más az oka, amit csak az Örökkévaló ismer.
Mit nyerhetünk akkor az élet fenntartásával ilyen nehéz körülmények között? Az ember még rövid idő alatt, akár nagy fájdalmak között is sokat meg tud tenni. Élete utolsó pillanatáig tehet jót, hasznára lehet másoknak, hozhat jó döntéseket. Például megtehet egy micvát, amivel isteni fényt hoz a világba, útmutatást, tanácsot adhat másoknak. Emellett lehetősége lesz helyrehozni korábbi hibáit, tsuvát csinálhat. Rendezheti kapcsolatait az emberekkel, barátokkal, családtagokkal. Kibékülhet valakivel, akivel korábban összeveszett, és így tiszta szívvel hagyhatja itt a világot, amikor majd eljön annak az ideje, és ezzel leveheti az itt maradók válláról a harag terhét.
Talán az a gondolat áll mögötte, hogy a zsidóság szerint a szenvedéssel teli élet még mindig értékesebb, mint a halál, ahogy ezt Dávid király a Hálél imában is írja28: „Keményen megfenyitett az Örökkévaló [szó szerint: sok szenvedéssel sújtott engem az Örökkévalótól], de nem engedte, hogy meghaljak”.
Jákob tusakodása az angyallal
Szeretteim példái: megéri-e a szenvedéssel teli élet?
Szemem előtt lebeg makói születésű anyai nagymamám, Rubinstein Bráchá Berta (1902–1983) példája, aki mellett sok éjszakát töltöttem 17 éves koromban, amikor a halálos ágyán feküdt lélegeztető gépen. Teljesen tiszta volt a tudata és bár a torkában lévő csövektől beszélni már nem tudott, örömmel hallgatta, amit én meséltem, reagált a szavaimra. Élvezte, ha meglátogatták a családtagjai, mosolygott rájuk sokat. A legnagyobb örömöt az jelentette neki, amikor nagybátyám a fülébe súgta, hogy az unokájának, akit ő nevelt a szülei válása után, hamarosan eljegyzése lesz. Bár a nagy vágya, hogy ott legyen az esküvőn, nem teljesült, de legalább a hírt megtudhatta és osztozhatott a fiatalok örömében. Az utolsó pillanatig benne volt az élni akarás és értékelte az életet.
Édesapámmal, a paksi születésű Oberlander Mordecháj Áronnal (1928–2010) 2007 táján beszélgettem el erről a témáról. Rövid látogatásra érkeztem New Yorkba, és ő megkért, hogy kísérjem el egy irodába, ahol dolga volt és várjam meg az autóban, hogy ne kelljen parkolnia. Amikor lejött, szokásával ellentétben nem indította el azonnal az autót, hanem egy darabig csak ült, majd elmesélte, hogy kiújult a rákja és el kell döntenie, vállal-e újabb kezeléseket vagy sem. Az orvosa megmondta neki, hogy meggyógyítani nem lehet, csak meghosszabbíthatják az életét. Édesapám azonban azt mondta nekem, hogy ő már mindent elért az életben, amit elérhetett, szép családja van, a gyerekei és az unokái a zsidó vallás útján járnak. Mindent megkapott, amire vágyott, és nincs már miért meghosszabbítani az életét szenvedéssel. Utolsó éveiben gyakran fordult hozzám, a legfiatalabb gyerekéhez mint rabbijához és ekkor is megkérdezte erről a véleményemet. Számomra nagyon megrendítő volt ez a beszélgetés – hiába tanítottam már erről évek óta az egyetemen, más érzés a saját szülőjével beszélni erről az embernek. Mély levegőt vettem és azt mondtam neki, apukám, a holokausztban a legnehezebb helyzetekben nem adtad fel a reményt, most pedig feladod? Mi az, hogy nincs értelme az életnek? Egy vallásos zsidónak, amíg tud tfilint rakni, imádkozni, Smát mondani, addig érdemes élnie. Édesapám rövid gondolkodás után igazat adott nekem, elfogadta a kezeléseket és még több mint két évet élt a családja örömére.
Érdekes módon hasonló kérdést tett fel egy bécsi professzor súlyosan beteg Mendel fiamnak is (1991–2012), akivel nagyon szoros volt a kapcsolata. Azt kérdezte, megéri mindez a sok szenvedés? Mire Mendel, aki akkoriban 20 éves volt, és már egy évtizednyi kezelés állt mögötte, azt felelte: „Persze, hogy megéri. Tudok Tórát tanulni és imádkozni!”
Összefoglalás
Nagyon nehéz a betegnek az élete végéhez közeledve elviselni a szenvedést, ahogy rendkívül fájdalmas a rokonoknak is látni szerettüket egy olyan helyzetben, amin nem tudnak segíteni. Sokszor csak az Örökkévalóba vetett hitünk tud segítséget nyújtani ezekben a nehéz pillanatokban.
Minden döntés meghozatalánál fontos, hogy a beteg valós kívánságát, helyzetét és döntéseit vegyék figyelembe, ne a család igényeit tartsák szem előtt. A zsidóság az életet az utolsó pillanatig értékesnek és védendőnek tekinti. Ennek értelmében az aktív eutanáziát vagy az öngyilkosságot nem tartja követendő útnak.
A passzív eutanázia kapcsán az általánosan elfogadott nézet, hogy a beteg kérésére megengedhető abban az esetben, ha teljesül a három feltétel: 1. egy pokoli kínokkal teli, 2. gyógyíthatatlan állapotú, 3. rövid élet. Azonban a gyakorlatban vallásos, hívő zsidók körében a végletekig igyekeznek elhalasztani egy ilyen döntést.
1 Lásd erről itt: https://alsnewstoday.com/news/eye-tracking-device-gives-voice-to-als-ice-bucket-challenge-co-founder-pat-quinn/.; 2 Lásd még itt: https://www.amimagazine.org/2021/10/06/sacrificing-body-and-soul/; https://archive.jdn.co.il/breakingnews/771176/; 3 Lásd még itt: https://www.sivanrahavmeir.com/shiur/the-weekly-shiur-toledon-5780/; https://aish.com/rabbi-yitzi-hurwitz-is-lighting-up-the-world/.; 4 Lásd itt: https://fleetwoodsynagogue.org/action-and-inaction-the-fundamentals-of-maaseh-in-halacha-and-medical-devices/ és korábbi írásom: A rabbi válaszol 4. kötet 30. fejezet. Lásd még itt: https://jewishjournal.com/commentary/opinion/184116/, ahol azt írjak: „Nem használja a csodálatos digitális készülékét sábátkor, de találtak számára szombat-barát eszközt – bár jóval lassabbat –, hogy segítsen neki kommunikálni.”.; 5 A témáról már írtam egy rövid összefoglalót (Zsidó jog és etika 1. kötet 103–104. oldal, lásd még Népszabadság, 1996. február 24., Hétvége, 18–19. oldal), itt következik egy részletesebb és átfogóbb írás, amelyben azonban szintén csak a főbb témákat érintettem. Lásd J. David Bleich: Judaism and Healing 134–145. oldal; Journal of Halacha and Comtemporary Society 22. szám 62–86. oldal, 24. szám 121–152. oldal; Avraham Steinberg: Encyclopedia of Jewish Medical Ethics (héber, Jeruzsálem, 2006)5. kötet 92–446. oldal; 6 2Mózes 20:13., 5Mózes 5:17.; 7 Maimonidész, A gyilkosság és az élet védelmének szabályai 2:7.; 8 Maimonidész, A szombat szabályai 2:1.; 9 Uo.; Sulchán áruch, Orách chájim 328:2., 329:1.; 10 Uo. 4.; 11 Jomá 85a.; 12 Lásd még Immanuel Jakobovits: Jewish Medical Ethics (héber) 153. oldal; 13 Encyclopedia uo. 181–182. oldal; 14 1Mózes 9:5.; 15 Háktáv vöhákábálá uo.; 16 SÁ, Jore déá 339:1. RöMÁ.; 17 Maimonidész, A gyilkosság szabályai 2:2.; 18 Lásd 1Királyok 19:4.; Joná 4:3.; Ktubot 104a.; Bává möciá 84a. végén; Encyclopedia uo. 122–123., 164–165. oldal; 19 Bává kámá 91b., 1Mózes 9:5. alapján; 20 Az atyák bölcs tanításai 4:22.; 21 Cic Eliezer responsum 5. kötet Rámát Ráchél 28. fejezet; Encyclopedia uo. 141. oldal; 22 Lásd Encyclopedia uo. 142–144. oldal; 23 Igrot Mose responsum JD 3. kötet 132. fejezet; Encyclopedia uo. 148–149. oldal; 24 Encyclopedia uo. 145–147. oldal; 25 Uo.; 26 Uo. 148. oldal; 27 Cic Eliezer responsum 13. kötet 87. fejezet; Encyclopedia uo. 161–162. oldal; 28 Zsoltárok 118:18.
Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS), a Lou Gehrig-betegség
A mozgató idegsejtek (motoneuronok) betegségeként ismert rendellenességek csoportjába tartozik. Az agyban, az agytörzsben és a gerincvelőben található, az idegrendszer és a test akaratlagos izmai közötti kommunikációért felelős idegsejtek fokozatosan súlyosbodó (progresszív) elfajulása (degenerációja) és végül pusztulása jellemzi. Rendes esetben az agyban található mozgató idegsejtek (felső motoneuronok) küldenek jeleket a gerincvelői mozgató idegsejtekhez (alsó motoneuronok), majd a különböző izmokhoz. ALS esetén a felső és az alsó motoneuronok is érintettek, így a jelek továbbítása megszakad, és az izmok fokozatosan gyengülnek és elsorvadnak. Ennek eredményeként elvész az akaratlagos mozgás elindításának és irányításának képessége. Az ALS végül légzési elégtelenséghez vezet, mivel a betegek nem képesek a mellkasi izmok és a rekeszizom irányítására. forrás: Rirosz
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 173. szám – 2024. január 30.