Kersti Kaljulaid észt elnök vezetésével a zsidó közösség újraéledésének 10. évfordulóját ünnepelték az országban.
75 év telt el azóta, hogy a nácik Észtországot teljesen „zsidó-mentes” területnek nyilvánították. Napjainkra mégis újjászületett a zsidó közösség, és a fővárosában emelt zsinagóga a zsidóság jelenlétét hirdeti az országban. A tallinni imaház felépítésének 10. évfordulójából Kersti Kaljulaid észt elnök nagyszabású ünnepségen fogadott vendégeket.
„A tallini zsinagóga története sokat mesél a zsidó közösség sorsáról” – mondta a rendezvény során az elnökasszony, aki izraeli politikusok mellett magasrangú vallási vezetőket és rabbikat is vendégül látott az eseményen.
A főváros zsinagógájának története valóban jól szemlélteti a zsidóság tragédiáját, hiszen az országban sokáig nem épülhetett zsidó imahely. Miután a nácik minden zsidó otthont és épületet leromboltak Észtországban, a hatalomra kerülő szovjet hatóságok megtiltották a zsinagógák újraépítését.
A fővárosi Beit Bella Zsinagóga felavatására is nagyon sokáig kellett várniuk a közösség tagjainak. Egészen 2007-ig Észtország volt az egyetlen olyan európai állam, amely nem rendelkezett zsinagógával; és végül csak Jeruzsálem újraegyesítésének 40. évfordulóján nyílhattak meg az épület kapui, melyet egy zsidó központtal együtt avattak fel.
Izrael államával kötött diplomáciai kapcsolatait Észtország 25 éve állította helyre – emlékeztet a Jewish Telegraphic Agency.
zsido.com
Kép forrása: The Jewish Press/Jerusalem Post