A purimi történetet leíró Eszter könyve egyik legismertebb tulajdonsága, hogy – bár a zsidó vallási irodalom egyik jelentős alkotása –, mégsem szerepel benne Isten neve. A történet nem nélkülözi a csodás fordulatokat és végig egyértelmű, hogy az Örökkévaló irányítja a dolgok menetét, ám mindez rejtve marad a szövegben.
Van azonban még egy fontos motívum, mely nem szerepel e bibliai könyvben, pedig valójában ebből indul ki a konfliktus és ezzel zárul a szerencsés végkifejlet. Ez pedig nem más, mint a lerombolt első és az újjáépülő második Szentély Jeruzsálemben. Ennek felfedéséhez érdemes áttekinteni a történelmi előzményeket.
Így áll Eszter könyvében (2:5-6): „Volt Susán városában egy Mordecháj nevű zsidó ember, Jáir fia, Simi fia, aki Kis fia, Binjámin törzséből. Jeruzsálemből vitték fogságba azokkal a foglyokkal együtt, akiket Jehonjával, Júdea királyával együtt hurcoltak el, amikor Nevukádnecár, Babilónia királya fogságba vitte őket.”
Mordecháj, a megila egyik főszereplője, Eszter királyné unokatestvére tehát megélte az első jeruzsálemi Szentély pusztulását és ott volt a Babilóniába hurcolt zsidók között. A zsidók helyére idegen népeket telepítettek a hódítók, Izrael fiai pedig hazájuktól távol kezdtek új életet. Idő közben bealkonyult a Babilóniai Birodalomnak és a perzsák vették át az uralmat. Királyuk, Kóres felismerte a Szentély és a zsidó nép különleges szerepét és engedélyt adott a foglyok hazatérésére, illetve a Szentély újjáépítésére. Erről Ezra próféta könyvében (1:2,5,7) találunk leírást: „Így szól Kóres, Perzsia királya: Mind a földnek királyságait nekem adta az Örökkévaló, az ég Istene; s ő meghagyta nekem, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, amely Jehudában van. Bárki köztetek van az ő egész népéből, legyen vele az ő Istene s menjen föl Jeruzsálembe, amely Jehudában van, s építse fel házát az Örökkévalónak, Izrael Istenének, az az Isten, aki Jeruzsálemben van. S fölkeltek Jehuda és Binjámin atyai házainak fejei s a papok s a leviták, mindenki, akinek az Isten fölébresztette szellemét, hogy fölmenjenek, hogy építsék az Örökkévaló házát, mely Jeruzsálemben van. Kóres király pedig kiadta az Örökkévaló házának edényeit, amelyeket elvitt Nevukádnecár, Jeruzsálemből s betette istenének házába.”
A zsidók egy része, akiknek fontos volt a hazatérés és a templom újjáépítése, útnak indult tehát Izrael felé. A Bibliából azt is megtudjuk, hogy kik voltak a hazatérők között: „És ezek a tartomány fiai, akik fölmentek a számkivetettek fogságából, akiket számkivetett Nevukádnecár, Babilónia királya Babilóniába, és visszatértek Jeruzsálembe és Jehudába, ki-ki az ő városába; akik jöttek Zerúbávellel, Jesuával, Nechemjával, Szerájával, Reélájával, Mordechájjal, Bilsánnal, Miszpárral, Bigvájjal, Rechummal, Báánával.” (Ezra 2:1-2)
A listán ott szerepel Mordecháj neve is! A megilában említett száműzetéskor tehát Mordecháj minden bizonnyal igen fiatal volt, talán gyermek, a hazatéréskor pedig egy idős ember kerekedett fel, hogy éljen a király által felkínált lehetőséggel. Sajnálatos módon azonban Kóres nem sokkal ezután meghalt, és a purimi történetből ismert Ahasvéros került a trónra. Személyében egy befolyásolható, bizonytalan uralkodót ismerhetünk meg, aki hallgat a zsidó nép ellenségeire és leállíttatja a Szentély építését. Az Izraelben lakó idegenek ugyanis nem nézték – ahogy ma sem nézik – jó szemmel a zsidók visszatérését őseik földjére, hát még a Szentély újjáépítésére szőtt terveiket. Tiltakoztak tehát az új uralkodónál, akik hallgatott a szavukra és az ügy tisztázásáig leállíttatta az építkezést.
A tiltakozókhoz csatlakozott Vásti, Ahasvéros első felesége, aki egyben Nevukádnecár unokája volt, és nehezményezte, hogy a nagyapja által lerombolt jeruzsálemi templomot újjá akarják építeni. Vásti már a purimi történet legelején megkapja méltó büntetését: miután nem volt hajlandó egy szál koronában az udvar előtt mutatkozni, férje kivégezteti. Ezért kezd Ahasvéros feleségkeresésbe, melynek során ráakad a zsidó Hádászára, perzsa nevén Eszterre, akit királynővé emel. Látjuk tehát, hogy Eszter megjelenése a színen is a Szentély körüli történésekből ered.
Eközben nem szabad megfeledkeznünk még egy fontos motívumról: „Ezt követően, Susán városában, a palota kertjében, hét napig tartó lakomát rendezett, melyen az egész nép apraja-nagyja részt vett. Fehér vászon és kék bíbor gyapjúszőtteseket fehér gyapjú és bíbor kötelekkel és ezüstkarikákkal erősítettek márványoszlopokhoz. A sötétmárvány, gyöngyház és alabástrom kövezeten arany és ezüst kerevetek voltak. Változatos formájú aranykelyhekből ittak”. (Eszter 1:5-7)
A király által rendezett fényűző ünnepségsorozat során, melyre birodalmának minden lakóját meghívta, a Szentélyből elrabolt edényekben szolgálták fel a menüt, ráadásul Ahasvéros az egykori kohén gádol, azaz főpap ruhájában parádézott! A meghívott zsidók látták ezt, ám nem tettek semmit, sőt, élvezték a mulatságot. Bölcseink szerint ezért büntette őket az Örökkévaló azzal, hogy kis híján Hámán kezére adta mindannyiukat.
Kóres engedélyének befagyasztása után az Izraelbe visszatért zsidók követet küldtek Perzsiába, hogy meggyőzzék az uralkodót a Szentély felépítésének fontosságáról. A közösség választása nem esett másra, mint Mordechájra, aki még látta az előző templom dicsőségét és aki – hajlott kora ellenére – az első szóra útnak indult Jeruzsálembe, ahogy Kóres engedélyt adott erre. Azonban a zsidók ellenségei sem tétlenkedtek: ők Hámánt küldték az uralkodóhoz, Ágág leszármazottját. Ágág ámálék királya volt, azé a népé, mely az egyiptomi kivonulás óta folyamatos harcban állt Izraellel. A megila másik két kulcsfigurája, az áldott Mordecháj és az átkozott Hámán is a Szentély miatt került tehát Perzsiába.
Amikor Ahasvéros király – jó pénzért – engedélyt ad Hámánnak, hogy irtó hadjáratba kezdjen a zsidók ellen, Mordecháj megérti, hogy a nép a szentély edényeinek meggyalázása miatt bűnhődik. A Talmud Megila traktátusa elbeszéli, hogy Mordecháj, a rá váró bitófával nem törődve, összehívta a nép bölcseit és a Szentélyben bemutatott lisztáldozat törvényeiről tanított nekik, hogy ezzel próbálja kijavítani a lakomán örömmel részt vevő zsidók hibáját. Nem tudta, hogy a házához közeledő Hámán új parancsot kapott, s nem a kivégzésére akarja kísérni, hanem díszes ruhában, királyi paripán akarja körbevezetni a városban, Áhásvéros rendeletének megfelelően. Amikor Hámán megtudta a bölcsektől, hogy miért gyűltek össze, így szólt: a ti csipetnyi lisztetek többet ér, mint az én temérdek ezüstöm, amit a királynak adtam!
A zsidókra kiszabott halálos ítéletet tehát Mordechájnak a Szentély utáni vágyakozást felkeltő tanítása fordította az ellenkezőjére. A zsidók megmenekültek a pusztulásról és bosszút állhattak ellenségeiken. Ezzel ér véget a megila. A Szentély története azonban még folytatódik. Egy évvel ezután Ahasvéros meghalt és trónját Esztertől született fia, Dárjáves örökölte. Ő azonnal visszaállítja Kóres rendeletét, sőt, súlyos retorziókkal fenyegeti meg azokat, akik a Szentély építése ellen ágálnak: „És tőlem rendelet adatik ki, hogy minden embernek, aki megmásítja ezt a parancsolatot, házából szakíttassék ki a gerenda s az fölállíttatván veressék rá, háza pedig szemétdombbá tétessék emiatt. És az Isten, aki nevét lakoztatta ottan, döntsön le minden királyt s népet, aki kinyújtja kezét, hogy megváltoztassa, hogy megrontsa ez Isten házát, amely Jeruzsálemben van. Én Dárjáves adtam a rendeletet, buzgón végeztessék”. (Ezra 6:11-12)
Dárjáves éppen hetven évvel a babilóniai száműzetés kezdete után adta ki rendeletét, beteljesítve Jirmejáu próféta szavait (29:10): „Mert így szól az Örökkévaló: Mihelyt letelt Babilóniának hetven éve, gondolok rátok és beteljesítem rajtatok az én jó igémet, hogy visszahozzalak benneteket e helyre”.
Négy évvel később elkészült a jeruzsálemi Szentély, s ezzel vált kerekké purim története.
Naftali Deutsch