A zsidó egység rendkívül erőteljes kifejezéseként a szadigurai rebbe, a Jeruzsálemben élő Mordecháj Sálom Joszef Friedman rabbi Észak-Izraelben állomásozó katonákat látogatott meg. A látogatás célja nem volt más, mint a héber szóval chizuknak nevezett megerősítés. Az eseményről készült felvételeken látható a hagyományos hászid ruhában megjelent rebbe egyenruhába öltözött katonák gyűrűjében, amint együtt éneklik az Áni máámin kezdetű dalt. Ennek érdekessége, hogy ez Izrael Állam „második nemzeti himnusza”, az a dal, melyet a Hátikvá, a hivatalos himnusz után minden állami vallásos rendezvényen elénekelnek.
A dal szövege a Rámbám által megfogalmazott tizenhárom kijelentés egyikéből származik: Hiszek teljes hittel a messiás eljövetelében. Még akkor is, ha késlekedik, minden nap várom az eljövetelét. A dallamot Azriel David Festig szerezte egy marhavagonban, mely Treblinka felé, a halálba vitte őt. A dal a zsidó túlélés jelképévé vált.
A híres ruzsini dinasztiából származó rebbe látogatása jól szimbolizálja az izraeli társadalomban egyre erősebbé váló egységet, az embereket korábban élesen elválasztó politikai-vallási különbözőségek jelentőségének eltörpülését.
A háború utáni időszak fontos kihívása lesz ezen egység és összetartás megőrzése.
Fotó: Pini Dunner
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.