Oberlander Báruch rabbi New Yorkban született 1965-ben, magyarországi holokauszt túlélő szülők gyermekeként. Izraeli és amerikai jesivák elvégzése után a Central Yeshiva Tomchei Tmimim Lubavitz-ban avatták rabbivá 1988-ban. 1989 márciusában kötött házasságot feleségével, Batshevával. Az ifjú házaspár 1989 augusztusában a lubavicsi Rebbe küldötteként Magyarországra költözött. Kezdetektől aktív szerepük volt a magyarországi zsidó hitélet újjáélesztésében, zsidó bölcsődét, óvodát és iskolát hoztak létre. Oberlender rabbi a Vasvári Pál utcai zsinagóga vezetőjeként tevékenykedik. Megalapította a Gut Sábesz és az Egység című újságot és nevéhez számos hiánypótló mű magyarországi kiadása és vallásjogi tanulmány fűződik. Alapítója és vezetője az Zsidó Tudományok Szabadegyetemének. 1990-től kezdve vezet kurzust az ELTE jogi karán, 2007 óta pedig a SOTE-n is oktat. Elismert háláchá szaktekintély, a budapesti Ortodox Rabbintus vezetője.
Köves Slomó rabbi Budapesten született 1979-ben. A budapesti Radnóti Mikós Gyakorló Általános Iskola elvégzése után érettségit 1996-ban az Egyesült Állmokban, Yeshiva High School gimnáziumban (Pittsburgh, Pennsylvania) szerzett. Rabbinikus tanulmányait a francia Institut Superieur D’etudes Rabbiniques et Talmudiques-ban és Central Lubavitch Yeshivot-ban (N.Y.) végezte. Letette a szofér (hivatásos tóramásoló) és a mohél (hagyományos körülmetélő) vizsgákat is. A Holokauszt óta ő az első hazánkban felavatott ortodox rabbi. Rabbivá avatására 2003-ban Budapesten került sor. 2007-ben a Debreceni Tudomány Egyetem Történelemtudományi kara doktorrá avatta. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítója és vezetője, az Óbudai Zsinagóga rabbija. 2002-ben Izraelben kötött házasságot feleségével, Dvora Leával. Öt gyermekükkel Budapesten élnek.
Nógrádi Bálint Budapesten született 1975-ben. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium matematika szakának elvégzése után 1993-ban érettségizett. Tanulmányait az Egyesült Államokban, a Grinnell College, Grinnell, Iowa egyetemen folytatta. 1997 májusában kitüntetéssel közgazdaságtanból szerzett diplomát. Tanulmányait a New York-i Hadar HaTorah Jesivában folytatta. 1999-ben kötött házasságot feleségével, Sarahval. 2003-ban telepedett vissza Magyarországra, hogy elsősorban a közösség gazdasági és pénzügyi feladataival foglalkozzon.
Hurwitz Sholom rabbi Dél-Afrikában született 1973-ban. A North View High School elvégzése után tanulmányait az izraeli Ohr Hatmimim és Ohr Yaakov jesivákban folytatatta. 1998-ban kiemelkedő eredményű rabbi vizsgát tett Gávriel Cinnernél, nemzedékünk egyik legnagyobb törvényhozó rabbijánál New Yorkban. 2001 óta a Pesti Jesiva tanulmányi igazgatója. A Teleki téri zsinagóga rabbija. Feleségével Dvorá Leával és hat gyermekükkel Budapesten élnek.
Glitzenstein Sámuel rabbi Eilaton, Izraelben született 1981-ben. A városi középiskola elvégzését követően először a jeruzsálemi „Torat Emet” Jesivában, majd Kfar Chábádban a Központi Lubavicsi Jesivában tanult tovább. 2001-től a „Kfár Chábád” lubavicsi hetilapnál dolgozott. 2002-ben Thaiföldön, majd Costa Ricában dolgozott és tanult a Chábád kötelékében. Felesége, Sosáná tanítónő és a Bét Menáchem Iskolában tanít Budapesten, – fiatal kora ellenére már három héber nyelvű tankönyvet jelentetett meg gyermekek számára. 2008 szeptembere óta él Budapesten feleségével és hat gyermekével, a Zsilip és Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbija.
Faith Áser Budapesten született 1983-ban. A gimnázium elvégzése után két évet a Pesti Jesivában, majd négy éven át a tel avivi Cházon Elijáhu Chabad jesivában folytatta tanulmányait. Francia származású feleségével, Ráchelivel 2010 augusztusában költöztek Budapestre. Áser a rabbivizsga befejezésére készül, mellette tanít és ifjúsági programok szervezésben vesz részt. Rabbihelyettesi feladatokat lát az Olajág otthonokban az EMIH idősotthon hálózatában, illetve a másodrabbi teendőket látja el a Vasvári Pál utcai zsinagógában. Három gyermekükkel Budapesten élnek.