Napsütötte helyet kért magának a veszprémi izraelita temetőben, amikor kiválasztotta a sírhelyet László Károly neves műgyűjtő, a város tiszteletbeli polgára. Kívánsága teljesült. Verőfényben helyezték örök nyugalomra a kőfalnál, amelyet körbejár a nap
Családtagok, barátok, tisztelők, mostani és korábbi városvezetők kísérték utolsó útjára László Károlyt kedden. A szertartást vezető Köves Slomó rabbi a neves műgyűjtőről mint egy nagy család utolsó sarjáról beszélt, aki mindvégig ragaszkodott Magyarországhoz, annak ellenére, hogy Auschwitzba deportálták. László Károly egyik interjújából idézett, amiben úgy nyilatkozott, nemcsak rosszat kapott innen, hanem sok jót is, Arany és Ady költészetét, a nyelvet, a kultúrát, Kossuthot, Rákóczit. Magát zsidó vallású magyarnak tartotta.
László Károly gyűjteményének egy jelentős része Veszprémben, a Dubniczay-palotában látható 2006 óta.
László Károly 1923. július 16-án született Pécsett. Gimnáziumi tanulmányait a cisztercitáknál végezte. Orvosi tanulmányai 1944-ben megszakadtak, mert deportálták. A táborokban átéltekről szóló könyve, Az út Auschwitz felé 1955-ben jelent meg. 1945-ben Bázelbe költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, majd Zürichben Szondi Lipót tanítványaként pszichoanalízissel kezdett foglalkozni. Érdeklődése különböző művészeti irányzatok felé fordult, színdarabokat írt, saját színtársulatot is alakított, közben művészbarátai tanácsára műkereskedelemmel kezdett foglalkozni. Az 1950-es évektől intenzíven részt vett a művészeti életben. Műgyűjteményét ebben az időszakban alapozta meg. Könyveket, folyóiratokat adott ki, többek között a Panderma és a Radar című lapokat, illetve 1982-ben a No future című dokumentumgyűjteményt. Magángalériát is működtetett, kiállításokat szervezett. Baráti köréhez tartozott William Burroughs, Jean Cocteau, Ginsberg és Andy Warhol is.
László Károly november 8-án hunyt el Svájcban. Kívánságára abban a városban helyezték örök nyugalomra, ahol a gyűjteménye is otthonra talált.
VEOL: Bartuc Gabriella