Nemzetközi elismertségű államférfi, tudós, tehetséges tárgyaló és a hosszan tartó béke, stabilitás, prosperitás és globális rend kidolgozója. Dr. Henry Alfred Kissinger hosszú élete, akadémiai, politikai és diplomáciai karrierje során Amerikától Kínáig több nemzedék életére hatással volt. Zsidó gyökereivel ellentmondásos viszonyban állt és Izrael sem élvezhette feltétlen támogatását.
A nemrégiben, százéves korában elhunyt, Nobel-békedíjas Henry A. Kissinger az Egyesült Államok 56. külügyminisztere és Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, neves amerikai tudós, aki a külföldi politika bonyolult útvesztőjében sok esetben egyengette sikeresen hazája útját. Jellegzetes német akcentusa volt, rengeteget írt és rendíthetetlenül hitt a politika béketeremtő erejében. Akadémikus tudása és rendkívül éles elméje aktív nemzetbiztonsági munkásságának hét évtizede során a második világháború utáni korszak Amerikájának egyik leginkább meghatározó alakjává tette. Számos egyéb díj és kitüntetés mellett 1973-ban vehette át a Nobel-békedíjat, ugyanabban az évben, amikor a Gallup felmérései alapján az amerikaiak szerint Kissinger volt a világ leginkább csodált személyisége. A hosszan tartó béke, stabilitás, prosperitás és a globális rend felépítőjeként nagy hatással volt emberek millióinak életére az Egyesült Államoktól kezdve Európán át egészen Kínáig.
Menekülés Németországból
Henry Alfred Kissinger Heinz Alfred Kissinger néven született 1923-ban a németországi Fürth-ben. Apja, Louis tanár, anyja, Paula háztartásbeli volt. A Kissinger név ükapjától ered, melyet Meyer Löb egy fürdővárostól, a bajorországi Bad Kissingtől kölcsönzött a német zsidók egyenjogúsításakor.
A kis Heinz nem sokáig élvezhette a jogegyenlőséget, mert a nürnbergi törvények nyomán apja elveszítette a munkáját, ő pedig nem felvételizhetett a városi gimnáziumba és egy idő múlva már a focimeccseket sem látogathatta. Mivel időnként mégis beszökött a stadionba, gyakran kapott verést a biztonsági őröktől. Ebben az időben már az utcán sem volt biztonságban, mert állandóan tartania kellett a helyi fiataloktól, illetve a Hitlerjugend tagjainak támadásától. A szülők lassan felismerték, hogy minél hamarabb el kell hagyniuk Németországot, és a négytagú család (Henry öccsével, Walterrel együtt) – mindössze három hónappal a Kristályéjszaka előtt – 1938-ban elmenekült a sűrűsödő fellegek és az egyre ellenségesebb környezet elől Londonba, majd rövid idő elteltével New Yorkba. Heinz igyekezett minél gyorsabban beilleszkedni új környezetébe. Szorgalmasan tanult, s emellett munkával segítette nehéz anyagi körülmények között élő családját. Új hazája iránt mindig hálával viseltetett, külügyminiszteri leköszönő beszédében például így fogalmazott: „Amikor 1938-ban megérkeztem ide, a George Washington Gimnáziumban egy fogalmazást kellett beadnom arról, hogy mit jelent amerikainak lenni. Azt írtam, hogy … ez egy olyan ország, ahol az ember emelt fővel mehet végig az utcán.” Míg ő és közvetlen családtagjai túlélték a vészkorszakot, rokonaik közül sokaknak nem sikerült elmenekülniük és sokan odavesztek a holokausztban.
Visszatérés Németországba
Amikor Kissinger 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, besorozták a hadseregbe. Éles elméjének és német nyelvtudásának köszönhetően sok kitérő után Németországban kötött ki, ahol számos feladata közé tartozott a tolmácsolás, a kémelhárításban való aktív részvétel, illetve náci tisztek és a Gestapo tagjainak azonosítása. 1945 áprilisában rész vett a Hannover-Ahlem koncentrációs tábor felszabadításában, majd a háború után egy ideig az amerikai megszállási övezetben maradt, ahol az egykori náci funkcionáriusok eltávolításáért felelt. Katonai szolgálataiért később az amerikai hadsereg bronz csillagjával tüntették ki. 1946-os leszerelése után a Harvard Egyetemen tanult. Azt mondják, ő írta az egyetemen valaha leadott leghosszabb doktori disszertációt.
Fellépés a politika színpadán
Egyetemi munkája során számos kezdeményezést indított útjára, és itt alakult ki ars poeticája is. Vallotta, hogy a békét és a stabilitást jól átgondolt diplomáciai tárgyalások útján és a hatalom kiegyensúlyozása által kell elérni. Bár sokan támadták a megközelítését, végül számos nagyszerű eredményt ért el ezzel a módszerrel. A politika arénájába 1960-ban lépett be, először az elnökválasztáson többször – sikertelenül – induló Nelson Rockefeller külpolitikai tanácsadójaként, majd a megválasztott Richard Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként. Nixon kormányában külügyminiszterként tevékenykedett. E minőségében számos bonyolult nemzetbiztonsági ügyben navigálta biztonsággal az Egyesült Államokat. A nevéhez fűződik a Kínával való nyílt kapcsolatfelvétel és normalizáció, valamint a két nemzet közötti stabil kapcsolat kiépítése. Diplomáciai munkássága során előszeretettel alkalmazta a politikai trianguláció elvét, szinte egyidejűleg tárgyalt például Kínával és a Szovjetunióval, összekötve a kor három szuperhatalmát. Később azt nyilatkozta, hogy a hármas kapcsolati rendszer „önmagában nyomást jelentett mindhármukra, és nagyon óvatosan manővereztünk, hogy közelebb legyünk mindkét félhez, mint ők voltak egymáshoz”.
Diplomáciával a békéért
Kissingernek jelentős szerepe volt abban is, hogy a hidegháborús helyzetben 1972-ben történelmi enyhülést ért el az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyában. A vietnámi háború befejezésére tett erőfeszítései elismeréseképpen 1973-ban Nobel-békedíjat kapott. Fontos résztvevője volt az 1973-as jom kipuri háborút követő tárgyalásoknak Egyiptom, illetve Szíria és Izrael között, melyek során Izraelnek számos elfoglalt területet át kellett adnia Kissinger nyomására az Egyiptommal kötendő béke érdekében. Jelentős érdemei voltak abban, hogy a jom kipuri háború regionális konfliktusa nem alakult át sokkal nagyobb, globális mértékű háborúvá. Ekkor született meg a „shuttle diplomacy” kifejezés is, ami azokra a rövid kiruccanásokra utal, amelyeket a két fővárosba tett a békekötés tető alá hozása érdekében.
Kissinger kiemelkedő diplomáciai készsége megmutatkozott akkor is, amikor az 1974-es Watergate-botrány következtében Nixon elnöknek le kellett mondania, ő pedig továbbra is erős kézzel tartotta össze a Külügyminisztériumot és képviselte az Egyesült Államokat a nemzetközi porondon. Ennek köszönhetően a Nixont követő Gerald Ford kormányában is megtarthatta pozícióját.
Bár módszereit sokszor kritizálták, és önfejű, csakis saját céljaira koncentráló viselkedésével sokak rosszallását is kivívta, sikerei önmagukért beszélnek. „Fogadj el mindent önmagaddal kapcsolatban. Mindent. Te önmagad vagy, ez a kezdet és ez a vég – csak semmi bocsánatkérés, semmi megbánás” – vallotta.
Távolságtartás a zsidó ügyektől
Zsidó identitása mindig szerepet játszott az életében, ám elsősorban amerikainak tartotta magát és következetesen az amerikai érdekeket tartotta szem előtt. Mindig kínosan ügyelt arra, hogy ne vádolhassák meg részrehajlással származása miatt. Így fordulhatott elő, hogy a Külügymisztériumba kerülve az egyik első intézkedése az volt, hogy megvonta a zsidó dolgozók automatikus szabadságolását ros hásánára és jom kipurra. Ide sorolhatjuk azt is, amikor 1985-ben, Ronald Reagen elnök kíséretében részt vett egy koszorúzáson, melyet a németországi Bitburg katonai temetőjében tartottak, ahol a Waffen-SS számos tagja nyugszik, vagy amikor felszólalt a washingtoni holokauszt-múzeum megnyitása ellen, mert úgy gondolta, hogy az amerikai főváros központja túlságosan hivalkodó helyszín egy zsidó intézmény számára.
A szovjet elnyomás alatt szenvedő zsidóság kivándorlásának ügye sem hatotta meg igazán, miközben az amerikai zsidó közvélemény számára ez kiemelten fontos téma volt. Nixon elnöknek egyszer a következőt mondta ezzel kapcsolatban: „A szovjet zsidók kivándorlása nem szerepel az amerikai külpolitika céljai között. Még ha gázkamrákba is küldenék a zsidókat a Szovjetunióban, az sem amerikai ügy lenne, hanem humanitárius ügy”.
Amikor Daniel Patrick Moynihan elnöki tanácsadó álláspontját túlzottan Izrael-barátnak érezte, közölte vele, hogy „itt külpolitikát csinálunk, ez nem egy zsinagóga”, majd gúnyosan arról érdeklődött, hogy az ír-katolikus családból származó Moynihan vajon a zsidóságba való áttérést fontolgatja-e.
Ezen ügyeit sokan nem bocsájtották meg neki az amerikai zsidóság körében. Talán Norman Lamm rabbi, a modern-ortodox szellemiségű Yeshiva University elnöke fogalmazott a legkritikusabban: „Határolódjunk el tőle nyilvánosan. Nem akar népünk, történelmünk, sorsunk, szenvedéseink és örömeinek része lenni. Legyen akkor így. Ne is említsük meg ezt az embert többé és ne hivatkozzunk zsidóságára kiadványainkban és beszédeinkben… Jobban járunk, ha Henry Kissinger felszámolja a még meglévő, törékeny kapcsolatát Jákob házával és Izrael gyermekeivel. Szolgáljuk ki azon egyértelmű kívánságát, hogy elszakadjon közösségünktől”.
Egy életút vége
Kritikus hozzáállása mellett azért megfigyelhető volt az is, hogy fontosnak tartotta egy békében élő, a közel-keleti valóságba beilleszkedő Izrael megteremtését és ezért nagyra értékelte a Trump elnök segítségével tető alá hozott Ábrahám-egyezmények megkötését a zsidó állam és számos arab ország között. A tavaly októberi Hamász által elkövetett támadást élesen elítélte, ahogy azt is, amikor a németországi muszlimok csoportjai örömünnepet ültek a mészárlás felett. „Súlyos hiba volt ilyen nagy számban beengedni olyan embereket, akik teljes mértékben eltérő kultúrával, vallással és értékrenddel bírnak” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban.
Külügyminiszterségét követően tanácsadóként továbbra is aktív maradt a politikai életben. 21 könyvet írt és szellemességének, valamint enciklopédikus tudásának köszönhetően gyakran és szívesen idézték gondolatait. Ezek közé tartozik talán leghíresebb mondása, mely szerint „Ezen a héten nem kerülhet sor semmiféle krízisre. Már tele van a naptáram”. Önbizalomhiánnyal nem küzdött, ezt bizonyítják az olyan mondások, mint például „Hálás vagyok, hogy befejezték a tapsot. Képtelen vagyok alázatosnak látszani akár csak egy rövid ideig is”.
Dr. Henry Alfred Kissinger, a XX-XXI. század nagy formátumú, sokszor vitatott és megosztó politikusa százéves korában, 2023. november 29-én hunyt el connecticuti otthonában.
„Bár való igaz, hogy sosem adhatjuk fel az elveinket, nem fogunk tudni ragaszkodni hozzájuk, ha nem maradunk életben.”
„Áldottak azok a népek, melyek vezetői képesek úgy a sors szemébe nézni, hogy se nem hunyorognak, se nem próbálnak meg Istent játszani.”
„Az az ország, mely erkölcsi tökéletességet követel a külpolitikájában, sosem érheti el sem a tökéletességet, sem a biztonságot.”
„Az alternatívák hiánya csodálatosan kitisztítja az elmét.”
„Ne legyél ambiciózus. Tedd meg minden évben azt, amit a legfontosabbnak tartasz, és a karriered majd gondot visel önmagára.”
„Ha végül úgyis ki fog derülni, akkor a legjobb most azonnal előhozakodni vele.”
„Krízishelyzetben gyakran a legmerészebb út a legbiztonságosabb.”
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 173. szám – 2024. január 30.