Nyolcvannégy éves korában, tévét hó 19-én (január 1.), elhunyt Rabbi Avrohom Yaakov Friedman, a sadigurai hászidok vezetője.

 

A kicsi, de befolyásos hászid csoport szoros kapcsolatot tart fent a chábád mozgalommal. Sok más hászid csoporttal szemben a sadigurai hászidok kiemelten fontosnak tartják Izrael és polgárai védelmét, és ellenzik a földterületek arab kézre adását. Ezzel kapcsolatban a most elhunyt Friedman rabbi többször is felemelte hangját, gyakran látogatott meg zsidó telepeket és ellenezte a Gázai kivonulást.
Az ausztriai születésű rabbi családjával a holokauszt elől előbb Izraelbe menekült, ahonnan New York jobbára lubavicsi hászidok által lakott negyedébe, Crown Heithsba költöztek. Itt többször találkozott Menachem Mendel Schneersonnal, az utolsó lubavicsi rebbével.
Utódja egyetlen még élő fia, a Londonban élő Rabbi Tzvi Yisrael Moshe Friedman lesz. Temetésére több ezer fős tömeg gyűlt össze a givatayimi Nahalat Yitzhak temetőben.

Megszakítás