A chabad.org oldalain böngészve a szemembe tűnt egy bájos épület képe. Úgy nézett ki, mintha csak a körülötte nyújtózó fák gyökerei keltek volna életre, hogy házzá formálódjanak. A cím szerint a házikó egy vadonatúj zsinagóga az Egyesült Államokban. Vadonatúj, mégis ősi: a Báál Sém Tov mezibusi zsinagógája ihlette az épület tervezőit.

A haszidizmus megalapítójának zsinagógája már akkor öregnek számított, amikor a Báál Sém Tov betette oda a lábát valamikor az 1700-as évek elején. Mégis egészen a 20. századig állt és szolgálta a közösséget – egészen addig, míg a kommunisták be nem záratták, majd a nácik porig nem égették. A zsinagóga képe azon kevesek szívében élt tovább, akik túlélték az antiszemita pusztítást. Egészen mostanáig: 80 évvel később az épület újra életre kelt.

De miért olyan különleges ez az imaház? Mi teszi annyira érdekessé, hogy a New Yorktól egy órányira fekvő festői Wesley Hill kis zsidó közössége éppen ezt válassza mintául új zsinagógája számára? „A zsinagóga megjelenése népünk történetét meséli el, hogy soha nem felejtünk és mindig újjáépítünk” – magyarázta a chabad.org-nak az egyik alapító, Dovid Lichtenstein. Mint mondta, azért éppen erre a zsinagóga külsőre esett a választás, mert abban, hogy a 21. században még él a zsidóság, jelentős szerepe van a Báál Sém Tovnak, aki „örömöt, reményt és inspirációt lehelt a Kelet-Európai zsidókba”.

A zsinagóga azonban nem csak külsejében emlékeztet a virágzó európai zsidóságra: hét egykorvolt lengyel zsinagóga romjaiból építettek bele téglákat. Emellett Monsey-ba szállították a varsói gettólázadás nemrég felfedezett egykori bunkerének, a Mila 18-nak néhány tégláját és deszkáját is. A bunkerben többek között a gettó rebbéje, Kalonymus Kalman Shapira és Menachem Ziemba rabbi is rejtőzött.

A bunker darabjait egy különleges szertartás keretében építették be a falba tisa böáv alkalmából: az eseményen a közösség tagjai mellett holokauszttúlélők is részt vettek, valamint a gettólázadás egyik túlélőjének, Hillel Siedmannak a fia, Abraham Moshe Siedman rabbi is.

Wesley Hill zsidói azonban nem csak külsőségekben őrzik a Báál Sém Tov szellemiségét. Az itt élők közül sokan tartanak fenn ingyenes vendégházakat, ahol a környékre gyógykezelésre érkező zsidók szállhatnak meg, legyen szó kanadai lubavicsi küldöttekről vagy ukrajnai menekültekről. Ahogy Lichtenstein megfogalmazta: „Ezt akarná a Báál Sém Tov. Emberek megosztják egymással, amilyük van, inspirálják egymást és együtt fejlődnek.”

Steiner Zsófia

 

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 50. szám – 2022. augusztus 18.

 

Megszakítás