A csehországi Prostĕjov városában eladó egy egykori zsinagóga, valamivel több mint 210 ezer euróért (83 millió forint). A kulturális műemlékként nyilvántartott zsinagóga 1836 körül épült – írj a Jewish Heritage Europe.

A második világháborúig Bét Midrásként (tanuló terem, ahol a Tórát tanulmányozzák), majd a város fő zsinagógájaként szolgált. A háború és a helyi zsidó közösség elhurcolása után raktárként, majd ortodox templomként használták, ezután magántulajdonosoknak adták el. Évek óta üresen áll.

Egy ingatlanos hirdetési oldalon az év elején jelent 5 millió 549 ezer cseh koronáért kínálva, ami körülbelül 217 ezer euró. Korábban a helyi média szerint a tulajdonosok megpróbálták magasabb áron eladni az épületet a városnak, majd elutasították a város jóval alacsonyabb ajánlatát. A hirdetésben az áll: „egyedülálló épület, történelmi múlttal és a lehetséges felhasználási módok széles skálájával”, többek között „impozáns irodának, kiállítóteremnek, jógaközpontnak vagy luxuslakásként hasznosítható”.

A Nemzeti Műemlékek Katalógusa az épületet az egykori zsidó gettó egyetlen épségben megmaradt háztömbjének részeként és figyelemre méltó épületként írja le.

 

Megszakítás