Egység az ünnepi csokorban

Egység az ünnepi csokorban

Szukotnak, a harmadik zarándokünnepnek legjellemzőbb tartozéka az ünnepi csokor. Ez négy részből áll: a lulávból, az etrogból, a hádászból és az árávából, magyarul pálmaágból, citrusgyümölcsből, mirtuszágból és fűzfaágból. A Tóra parancsa szerint erre a csokorra mondjuk az áldást az ünnep első napjától kezdve egészen Hosáná Rábáig, vagyis az ünnep hét napján.
A sátoros ünnep sokkal több jelképet hordoz, mint a másik két zarándokünnep. Maga az ünnepi sátor is sok allegorikus magyarázat alapjául szolgál. Az általános felfogás szerint azért költözünk ki az ünnep hét napján állandó lakásunkból az ideiglenes sátorba, hogy ezzel is emlékezzünk az egyiptomi kivonulásra, amikor őseink sátrakban laktak a pusztaságban.
A chászid felfogás szerint az ünnepi sátor azt példázza, hogy még az egyszerű, mindennapi dolgok – az evés és az ivás – is micvává magasztosulnak az ünnepi sátor, a szuká által. A lubavicsi rebbe szerint míg a többi parancsolat teljesítésében egy-egy testrész – a fej, a kéz, a láb – vesz részt, addig az ünnepi sátor micváját az egész ember teljesíti, amikor bemegy a sátorba, ott étkezik és áldást mond az ételre.
A berdicsevi cádik mondása szerint a szukának az a nagy előnye, hogy oda a zsidó ember „csizmástul megy be”, vagyis minden porcikája részt vesz a micvában.
A Talmud az ünnepi sátor parancsolatát „könnyű micvának” nevezi. A rebbe magyarázata szerint ez azért van, mert ha egy zsidó szilárdan elhatározza, hogy bármi áron teljesíti a micvát, ezáltal „lakhelyet biztosít az Örökkévalónak a földön”, és könnyűvé válik számára a parancsolatok betartása.

Sokféle ember – egységes zsidóság

Az ünnepi csokor részei egész sor jelképet rejtenek magukban. Az egyik ismert midrás Izrael fiainak különböző típusaihoz hasonlítja a négyfajta növényt, és hangsúlyozza az egység szükségességét és fontosságát. Így mondja:
Az etrog, a citrusgyümölcs, olyan, mint a zsidók. Akárcsak az etrog (eszrig), amelynek íze és illata is van, olyanok a zsidók, akikben van Tóra, és vannak jó cselekedetek.
A luláv, a pálmaág is olyan, mint a zsidók. A lulávnak – illetve gyümölcsének, a datolyának – íze van, de illata nincs: ilyenek azok a zsidók, akikben van Tóra-tudás, de nem tűnnek ki jó cselekedeteikkel.
A hádász, a mirtuszág szintén olyan, mint a zsidók. Ahogyan a mirtuszágnak jó illata van, de íze nincs, úgy vannak zsidók is, akik jót cselekszenek, de sajnos nem tanultak Tórát.
Az árává, a fűzfaág ugyancsak olyan, mint a zsidók – fejezi be a midrás a parabolát. Akár a fűzfaág, amelynek sem íze, sem illata nincs, vannak zsidók, akikben sem Tóra, sem jó cselekedetek nem találhatók…
Erre azt mondja az Örökkévaló: köttessenek egy csokorba, így az egyik kiegészíti a másikat… (Leviticus Rábá)
Ennek a midrásnak a tanulsága talán még soha nem volt annyira időszerű, mint most. Még soha annyi érv nem szólt a zsidó egység mellett, a széthúzás ellen, mint ma. „Egységben az erő” – tartja a közmondás is. Ha a zsidóság egységes, összetart és szolidáris önmagával, akkor semmiféle külső ellenség nem bírhat vele. Ha a zsidóság különböző rétegei összefognak, akkor kiegészítik egymást, egyikük erősíti a másikat; ahogy a próféta mondja: „Is et rééhu jomár cházák.” A széthúzás, a kötekedés, a vetélkedés, a vég nélküli vitatkozás csak a zsidóság ellenségeinek okoz örömöt.

A legvidámabb ünnep

Szukot a legörömtelibb a három zarándokünnep közül. ůgy is nevezzük: zmán szimcháténu, örömünk ideje. Az öröm és vigasság ugyancsak indokolt. Ilyenkor, Jom Kippur után a zsidó ember tudja, hogy bűnbocsánatot nyert, és „tiszta lappal” kezdi az új évet. Ehhez járul még a jó, bőséges termés fölötti elégedettség – hiszen Szukot a betakarítás ünnepe is -, s érthetővé válik a kitörő vígság, amellyel Jeruzsálem, az ősi város fogadta a zarándokokat.
A zsoltár alapján – „Ismerik az Örökkévalót Júdeában, és Izralben nagy a neve. Sálémba [Jeruzsálembe] került a sátra, lakóhelye a Cionra…” (Zsoltárok 76:2-3.) – azt mondja a Midrás: „Mit jelent, hogy „sátra Jeruzsálemben” ár a világ teremtésekor az Örökkévaló sátrat épített Jeruzsálemben, abban imádkozott, és azt mondta: Bár a fiaim [a zsidók] szót fogadnának nekem, s ne kellene lerombolnom a Szentélyt!… Miután pedig a vétkek következtében a Szentély romba dőlt, az Örökkévaló így imádkozik: Vajha eltűnne a rossz ösztön, amely bűnbe viszi fiaimat, ők pedig megtérnének, hogy siettethessem a Szentély felépítését!…” (Sochér Tov 76.)
Ez az ima ma is időszerű…
Naftali Kraus