Az Egység egy korábbi, 2018 októberi számában (24–27. oldal) megjelent egy érdekes cikk Cseh Viktor tollából, Megtört az „óbudai átok” címen. A cikk azzal a babonával foglalkozik, hogy az óbudai rabbik fölött átok ült, ami miatt az ott szolgáló vallási vezetők fiatalon haltak meg.
Az átkot Chorin Áron (1766–1844) aradi reformer rabbi és Münz Mózes (1750–1831) óbudai rabbi 1805-ös találkozásához kötik, amikor Münz rabbi Chorint a reform törekvései visszavonására szólította fel nyilvánosan. Az eset után több mint száz évvel, 1924-ben a Jewish Telegraph „The Malediction of Althofen” címen közölt egy szájhagyományon alapuló átkot, miszerint a megszégyenítés miatt Chorin megátkozta volna Münz rabbit és az utána szolgáló összes rabbit. Az eredeti angol cikket sokat kerestem, de sajnos nem sikerült fellelni, azonban tartalmában idézi azt az Egyenlőség (1924. március 29. 10. old.), mely az Egységben megjelent cikk alapjául is szolgált.
Cseh Viktor Münz rabbitól sorra veszi az óbudai hitközség vallási vezetőt. A hitközség megszünéséig hét rabbi szolgált ott, Münz Mózes maga 81 évesen hunyt el, aztán jött Heller Cvi Hirsch (1776?–1834, 58 évet élt), aki bár alig egy évnyi óbudai rabbiskodás után adta vissza lelkét az Örökkévalónak, a korszakban megszokott hosszúságú életet élt. 1861-től Hirsch Márkusz (1833–1909, 76 évet élt) következett, aki ezután Prágába, majd Hamburgban szolgált. Őt 1887-ben dr. Klein Gyula (1850–1895) követett, aki valóban fiatalon, 45 éves korában hunyt el. Utána dr. Adler Illés (1868–1924, 56 évet élt) jött, aki 1907-től haláláig a Rumbach utcai zsinagóga rabbija volt. 1910-től korai haláláig dr. Wellesz Gyula (1872–1915, 43 évet élt) töltötte be a rabbiszéket. Minden bizonnyal dr. Schreiber Ignác (1891–1922, 31 évet élt) rabbi története a legmegrázóbb, aki az óbudai új zsidó temető felavatása után egy nappal halt meg. 1927–1956 között pedig dr. Neumann József (1890–1964, 74 évet élt) volt Óbuda rabbija.
A szerző cáfolja az átok létezését, azzal érvelve, hogy a hét rabbi közül csak három (Klein, Wellesz, Schreiber) egészen fiatalon halt meg. Szerintem a cáfolat nem teljes, mert három a hétből is szokatlan dolog. Valójában ezekhez még hozzá kell tenni Heller rabbit, aki összesen egy éves szolgálata után halt meg. Ezen kívül Hirsch és Márkusz mindketten elhagyták az óbudai rabbiságot és máshol folytatták, talán ez volt az, amely „megmentette” az életüket. Így a hétből összesen két óbudai rabbi (Münz és Neumann) maradt, aki hosszú életet élt.
Ennek ellenére egyáltalán nem lenne logikus, hogy azért, mert Münz rabbi védeni akarta a hagyományos zsidóságot Chorin újításaival szemben, az utóbbi állítólagos átka következménye az lenne, hogy több rabbi, a Tóra tanítói ebbe haltak volna bele.
Szeretnék egy újabb szempontot kifejteni, mely nem került bele a cikkbe, de a cáfolatot erősíti.
Régi zsidó hagyomány, hogy amikor új temetőt szeretnénk létesíteni, akkor előtte birtokba kell venni a területet – lehetőleg örökbirtokba (MáHáRáM Münz responsum 18. fejezet), de ha ez valamiért mégsem lehetséges, akkor legalább örökhasználati jogot kell szerezni (lásd Chátám Szofér responsum OC 61. fejezet eleje). Ha a „jogi” része rendben van, akkor egy szertartás által megszenteljük a helyet, mely különböző Zsoltár-fejezetekből és egyéb imákból áll, melyek elmondása közben az avatók körbejárják a temetőt széleit, ezzel jelölve ki a felszentelés határait. A temetőt ez után lehet csak használatba venni (lásd részletesen Nité Gávriél – Ávélut 2. kötet 95. fejezet).
A temető felavatásához kapcsolódik egy aggodalom, egy talmudi mondás, mely két helyen is szerepel: „Ál jiftach ádám piv lászátán” (Bráchot 19a.), mely annyit tesz, hogy „Ne nyisd ki a szád a sátánnak!”, melynek párhuzama a magyar közmondás, hogy „Ne fesd az ördögöt a falra!”. Ugyanis, ha egy temetőt hozunk létre, ezzel gyakorlatilag jelezzük, hogy több haláleset várható hamarosan, amire felkészülünk az új temetővel. Az aggodalom pedig a temető felavatóit érinti, nehogy a szervezők között legyen az első, aki meghal, miután ők mondták ki, hogy halálra számíthatunk (lásd NG uo. 11. lábjegyzet).
Ezzel kapcsolatban még olyan szokás is van, hogy egy új temető felavatásakor a rabbinak szokás elhagynia még a várost is, miután szinte ő az „első számú” zsidó a városban, s így nehogy rászálljon ez a halál (NG uo.).
Hallottam egy gunyoros történetet, hogy volt egyszer egy város, ahol volt ugyan egy hivatalos rabbi, de voltak többen másik is, akik maguknak gondolták a rabbiszéket, ezért történhetett az, hogy amikor egy új temetőt avattak fel, akkor hatan-heten is elmentek a városból…
Visszatérve Óbudára, a három fiatalon meghalt rabbi közül az egyik egy új temetőt felavató rabbi volt… Ezek szerint tehát nem a reformer rabbi átka miatt halt meg, hanem talán a temetőavatás miatt.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 11. szám – 2021. november 18.