Egyszer ros hásánákor, amikor a hászidizmus alapítója, a nagyszerű Báál Sém Tov tanítványai együtt imádkoztak, egyikük leejtette a tubákos szelencéjét. Ahogy az imádkozás közepén lehajolt érte, egy másik tanítvány alaposan megszidta őt, amiért a tubák kedvéért megzavarta az imádkozást.
A Báál Sém Tov, aki az egyszerű emberek által érzékelhetőn túli, spirituális szférákban végbemenő történéseket is érzékelte, látta, hogy szent életű tanítványa szigorú égi ítéletet hozott a társára, miszerint egy éven belül meg fog halni. A Báál Sém Tov lelke felemelkedett az Égi Bírósághoz, hogy megváltoztassa a kemény ítéletet, ám hiába, az Égben már döntöttek. Teltek a napok, elérkezett hosáná rábá, vagyis szukot hetedik, utolsó napja, amikor – a kabala szerint – az Égi Bíróságon véglegesen megpecsételik a ros hásánákor meghozott ítéletet. Azon az estén a Báál Sém Tov lelke ismét felemelkedett, hogy közbenjárjon tanítványáért, és sok-sok könyörgés és imádkozás után végül az a döntés született, hogy amennyiben a vádló ráébred arra, hogy igazságtalanul ítélkezett és ezt kifejezésre is juttatja, akkor a tubákos szelence tulajdonosa megmenekül az ítélet elől.
Ezen az estén, amikor a Báál Sém Tov belépett a bét midrásba (tanház), ott találta azt a tanítványát, aki erőteljes szavakkal illette korábban a másik tanítványt. Hosáná rábákor szokás, hogy éjfél előtt elolvassák az egész Dvrárimot, vagyis Mózes ötödik könyvét, éjfél után pedig a teljes Tehilimet, azaz Zsoltárok könyvét. A tanítvány éppen az előbbivel foglalatoskodott, ám a Báál Sém Tov – különleges szellemi ereje segítségével – elvette tőle a spirituális tudatosság képességét, így képtelen volt a megfelelő áhítattal kimondani a szavakat. A tanítvány felállt és fel-alá járkált a tanházban. Koncentrációs képességének visszanyerése érdekében Isten nagyságán és egyedülvalóságán elmélkedett. Hirtelen furcsa gondolat ötlött fel benne: „Miért csak az elmúlt évszázadok során fedezték fel a dohányt? Miért csak az utóbbi évszázadok során vált lehetővé az emberek számára, hogy szippantsanak belőle vagy dohányozzanak? Elképzelhető, hogy vannak a nemzedékünkben olyan emelkedett lelkek, akik ugyan a fizikai világ külsőségeit viselik, ám szükségük van saját magukhoz hasonlóan emelkedett, megfoghatatlan dologra, mint az illat?”
A hászid egyre jobban belemélyedt a gondolataiba, és felébredt benne a megbánás érzése: megbánta, hogy ros hásánákor olyan dühvel fordult a társa felé. Ki tudja, miféle lelkeket emelt fel a megfelelő misztikus intenciók közepette szippantott tubákkal az a másik tanítvány? Másnap, hosáná rábá napján a Báál Sém Tov szokása szerint tanítványai kérdéseire válaszolt. Minden tanítvány más kérdéssel készült, és a mester minden egyes kérdésre körültekintően válaszolt. A tanítvány, amelyik megszidta társát, a dohány felfedezéséről kérdezte a rebbét. Amikor feltette a kérdését, a Báál Sém Tov kérdéssel felelt: „Te mit gondolsz erről?” Így is tett, és a Báál Sém Tov újra utasította: „Mondj el mindent, amit éjjel gondoltál”. A tanítvány eleget tett a kérésnek, és azt is elmondta, hogy megértette, hogy társa valójában nagyszerű dolgot tett és most már másként ítéli meg a történetet. Az égi ítélet abban a szempillantásban semmissé lett.
A Báál Sém Tov ekkor feltárta előtte az egész történetet, az elejétől a végéig. Arra is figyelmeztette a tanítványt, hogy az istenfélő embereket kedvezően kell megítélni, nehogy akaratlanul is szörnyű ítéletet hozzunk rájuk.
Forrás: Ascent of Safed