Az internet egyik fele a Milton hurrikánról szól. A másik fele Izraelről és Libanonról. Imádkozzunk azokért, akik a hurrikán útjában élnek. Imádkozzunk azokért, akik a rakéták útjában élnek. Furcsa látni a természet pusztító erőinek és az emberi gonoszság pusztító erőinek párhuzamos fenyegetését.
Péntek este beköszönt jom kipur, az engesztelőnap és megpecsételtetik mindannyiunk jövő évi sorsa. Ki életre és ki halálra, ki tűz által és ki víz által… Ma már tudjuk, hogy egy éve ilyenkor micsoda tragikus bepecsételés zajlott. Több, mint 1600 halott. 80 ezer fizikai sebesült, 700-nál is több elesett katona. 101-en még mindig fogságban. A számok mögött emberek állnak, akiknek tervei, vágyai, reményei voltak. Akik már soha nem ölelik meg a szeretteiket.
A számok mögött azonban ott van az összefogás is, hogy a micvák erejével támogassuk izraeli testvéreinket. Megszámlálhatatlanul sok elmondott ima. Új Tórák, amelyeket az elhunytak vagy a túszok és a katonák érdemében írtak. Tfilinek, melyeket az ő érdemükben vesznek fel nap nap után, gyertyák, amik értük lobbannak fel hétről hétre. Bárheszsütések, ahol a chálát, a tésztaáldozatot rájuk gondolva vették le, bárheszek, melyek fonataiba gondos kezek fonták bele imáikat…
És a fizikai segítségnyújtás: a pénzgyűjtési akciók minden létező célra, amire csak szüksége lehetett izraeli testvéreinknek. Az önkéntesek ezrei, akik főztek, mostak a katonákra vagy épp a kitelepítettekre. Az együttérzés megannyi kisebb és nagyobb gesztusa.
Ha valamit megtanultunk idén (és reméljük, jól be is vésődött), az az, hogy tényleg testvérek vagyunk. Egy test és egy szív, ami az egyikünknek fáj, az fáj a többieknek is. A legszebb pillanatai ennek az elmondhatatlanul tragikus évnek azok voltak, amelyekben a zsidók egymásra találtak: haszid kisgyerekek imádkoztak sosem látott szekuláris katonákért. Tel Aviv-i éttermeket kóseroltak, hogy vallásos kitelepítetteknek főzzenek. Piercinges-tetovált fiatalok és pajeszos haszidok. A telepesek, és a baloldali kibucok lakói, és még sorolhatnánk.
Van, aki a hurrikán útjában él. Van, aki a rakétákéban. Van, akire fizikai veszély leselkedik és van, akire szellemi veszélyek. Nem tudjuk, kit mire pecsételnek ma be, de az biztos, hogy az összefogásunk, az egymásért végzett micváink, az áchávát jiszráélnek, a zsidó testvéreink iránti szeretetnek a megnyilvánulásai javunkra lesznek írva, mert ebből jól vizsgáztunk idén. Pecsételtessünk be egy jó évre: életre, biztonságra, boldogságra.
Szerkesztőségünk nevében eredményes böjtöt és jó végső bepecsételést kívánok minden olvasónknak. Gmár chátimá tová!
