Elul hónap 23-án (idén: augusztus 31.) emlékezünk meg Jehuda Meir Getz rabbi (1924-1995) jórcájtjáról, azaz halálozási évfordulójáról. Getz rabbi volt az 1967-ben, a hatnapos háború során felszabadított jeruzsálemi Siratófal első rabbija, emellett neves kabalista és sokak tanítómestere. Hosszú éveken át ő állt a jeruzsálemi óvárosban működő, kabalistákat tömörítő Bét Él jesiva élén.
A rabbi Tunéziában született és nevelkedett. Felmenői között neves kabalistákat és rabbikat találunk. Anyai ágról az egyik legnagyobb észak-afrikai bölcs, a főműve után Or Háchájimként ismert Chájim Ibn Átár rabbi (1696-1743) leszármazottja volt. A második világháború alatt – a tunéziai zsidók alig tárgyalt holokausztja során – a Bizerte városa mellett működő koncentrációs táborba deportálták. A rabbi a nehéz körülmények ellenére is igyekezett a rabok minden vallási szükségletéről gondoskodni. Tanított, imádkozott, purim előtt pedig emlékezetből leírta Eszter könyvét, hogy megilából, tekercsből tudják azt felolvasni az ünnepen. 1943 tu bisvátján, egy brit támadást okozta zűrzavart kihasználva megszökött a táborból és katonai egyenruhába öltözve hazáig gyalogolt. A háborút követően folytatta tanulmányait: egyszerre tanult a jesivában és levelező szakon a Sorbonne Egyetem jogi karán, így hamarosan rabbinak és ügyvédnek is felavatták. Tudásszomját mutatja az is, hogy élete során számtalan nyelvet (arab, héber, francia, latin, német, jiddis, ladinó, eszperantó, román, olasz, török) elsajátított. 22 éves korában Szuk el Arba város zsidó közösségének vezetőjévé választották, ahol rabbiként, tanítóként, metszőként, mohelként és kántorként is szolgált. A vallásos cionizmus híveként arra buzdította a közösség tagjait, hogy vándoroljanak a Szentföldre, továbbá az egyre erőszakosabbá váló antiszemitizmus miatt a fegyveres önvédelem megszervezésében is segítette a város zsidóit.
Izrael kikiáltása után egy csoport fiatallal együtt a franciaországi Grenoble-be utazott, ahol egy éven a kivándorlók számára alapított felkészítő iskola tanáraként működött, majd 1949-ben, immár feleséggel és négy gyermekkel Izraelben telepedett le, ahol az évek során további hét gyermekük született. Eleinte egy haifai ideiglenes táborban élt a család, a kenyérre valót a rabbi fizikai munkával kereste meg, majd nyelvtudásának köszönhetően hivatali munkát kapott. A rabbi arra vágyott, hogy a zsidó misztika nagyjainak sírja közelében élhessen, így amikor az észak-galileai Keren Ben-Zimra mosávba hívták, azonnal elvállalta a település vallási vezetői feladatkörét.
A faluban nemcsak rabbiként szolgált, hanem mezőgazdasági iskolát is alapított. 1952-ben – bár családi állapota miatt erre nem volt kötelezett – bevonult a hadseregbe, majd tiszti iskolába járt és végül alezredesként szerelt le. Szolgálatáért 1956-ban államelnöki kitüntetésében részesült.
A hatnapos háború során hatalmas tragédia érte: fia, az ejtőernyősöknél szolgáló Ávner elesett a harcban. „Jaj nekem, milyen csapás ért, de örülnöm is kell, mert a fiam Jeruzsálem felszabadításáért áldozta az életét” – így gyászolta Ávnert. Azért, hogy a jeruzsálemi központi katonai temetőben nyugalomra helyezett fiuk közelében lehessenek, a család Jeruzsálembe költözött, majd az óvárosi zsidó negyed újjáépítésekor az elsők között voltak, akik az ősi falak között telepedtek le. Sajnálatos módon 1986-ban ismét csapás érte: fia, Jáir közlekedési beleset áldozata lett.
Getz rabbit 1969-ben megválasztották a Siratófal rabbijának, s ettől kezdve minden idejét a hely szentségének megőrzésére és az ott imádkozók igényeinek kielégítésére fordította. Hivatásáról így vallott: „Rási azt írja, hogy a Siratófalnak »füle van«. Az isteni jelenlét a Siratófalnál tartózkodik, mely a köveibe szívja az ott elmondott könyörgéseket és kérelmeket, Izrael népének személyes fohászait. A Siratófalnak azonban nincs szája. Aki ott önti ki a szívét, nem kap választ. A feladatom, hogy megpróbáljak a Siratófal szájaként szolgálni. Ha valaki a Siratófalhoz zarándokol, magával viszi minden búját-baját, hogy ott mindent elpanaszoljon. Időnkét az is elég, hogy a magába fojtott fájdalmat kiadja magából, ám néha az is szükséges, hogy néhány támogató, biztató szót halljon. Ez a küldetésem belső, központi eleme: a bajoktól roskadozó ember megkönnyebbülve, felszabadulva induljon haza innen”.
A rabbi úgy vélte, hogy minden embert – legyen vallásos vagy világi, zsidó vagy nem zsidó – megilleti a jog, hogy a Siratófalnál imádkozzon, azonban fontosnak tartotta, hogy a zsidó jog előírásait kompromisszumok nélkül betartsák, s ezért számos konfliktust vállalt az ezen változtatni próbáló szervezetekkel.
Getz rabbi hivatalba lépése első napjától kezdve haláláig naplót vezetett, melybe feljegyzett minden eseményt, mely a Siratófallal kapcsolatos. Ez a 12 kötetes, kézírással megírt mű rendkívüli történelmi forrás, melyet egyelőre digitális formában tártak az érdeklődők elé.
A rabbit nagyon foglalkoztatta a Templom-hegy régészeti feltárása, mert a hegy gyomrában sejtette az első szentély lerombolása előtt elrejtett frigyládát. Amikor a kutatók egy lepecsételt kaput találtak a mélyben, azt a rabbi a Misnában is említett föld alatti járat kapujaként azonosította. A felfedezésről beszámolt a Lubavicsi Rebbének, aki azt tanácsolta, hogy ne nyissák fel a bejáratot, és ezt a tanácsot Getz rabbi el is fogadta.
A zsidók templom-hegyi zarándoklatával kapcsolatban érdekes álláspontra helyezkedett: egyfelől nem kívánt a főrabbinátus tilalma ellen nyilvánosan felszólalni, ám minden erejével megpróbálta elérni, hogy a főrabbinátus megváltoztassa a véleményét és – a megfelelő szabályokat betartók számára – engedélyezze a zarándoklatot.
Jeruzsálem egyesítése után sokat tett azért, hogy az ősi Bél Él jesiva visszakapja egykori épületét. A terv sikerült, a felújított jesivát három nappal a halála előtt avatták újra a jelenlétében. 71 éves korában, hirtelen szívroham oltotta ki életét. A Templom-heggyel szemben, az Olajfák-hegyén helyezték örök nyugalomra, fia, Jáir mellett. Emlékét a Siratófal alatt húzódó alagútrendszerben épített zsinagóga, a Siratófal előtti térről felfelé vezető lépcső és egy emlékház őrzi az óvárosban. Életéről könyvet adtak ki és filmet forgattak.
Egyik lánya, Lili Horowitz így jellemezte apját: „Nagyon spirituális ember volt, de nem esett nehezére levinni a szemetet. Apám volt a Siratófal hangja és nagyon sokan keresték fel tanácsért. Meddő asszonyok, elhidegült házaspárok, egy gyászoló apa, aki dühöt érzett Isten iránt és nem akart kádist mondani elesett fia emlékére, egy esküvő előtt álló fiatal lány, akiről akkor derült ki, hogy a háláchá szerint nem zsidó, vagy egy megtorlástól tartó arab rendőrtiszt. Mindannyiuknak segített. Rengeteg adományt adott titokban, zsidóknak és muszlimoknak egyaránt. Asztalánál mindenkinek helye volt: a (marxista, vallásellenes) Hásomer Hácáir mozgalom tagjainak, a (radikális anticionista) Náturéj Kártá képviselőinek, hászidoknak, litviseknek, cserkeszeknek, drúzoknak, egyszerű embereknek és befolyásos politikusoknak. Apám közvetlensége és mély spiritualitása mindenki számára vonzerőt jelentett”.
Halálakor egy jegyzetfüzetet találtak a kabátja zsebében, melybe egy listát írt azokról a dolgokról, melyeken javítani szeretett volna a közelgő újév előtt. Nézzük, mit tartott különösen fontosnak a Siratófal rabbija:
Megvalósításra váró vállalások, Isten segítségével:
- Minden időben erre gondolni: „Mindig az Örökkévalót tartom magam előtt”.
- Mindig vidámnak lenni – belülről és kívülről is.
- Sohasem mondani semmilyen rossz szót a másik emberre.
- Nagyon óvakodni az Örökkévaló szavának áthágásától.
- Mindig jóindulattal megítélni mindenkit és óvakodni a sértődöttségtől.
- Nagyon nagy tisztelettel bánni a feleségemmel.
- Elnézően bánni a gyerekekkel és állandó segítséget nyújtani nekik: szellemileg és anyagilag egyaránt.
- Kevesebbet enni.
- Odafigyelni a testmozgásra minden nap.
- Odafigyelni a mély lélegzetvételre.
- Törekedni a kevesebb és rövidebb telefonbeszélgetésre.
- Minél több időt tfilinben és tálitban tölteni a nap folyamán.
- Tovább bővíteni a készülő könyvemet.
- Mindig a parancsolatok teljesítése által érzett öröm járjon át.
Emléke legyen áldott!
zsido.com