A szert jelenleg a koronavírus által óriási mértékben sújtott izraeli város, Bnéj Brák mikvéiben (rituális fürdő) alkalmazzák.

Az izraeli Biológiai Kutatóintézet munkatársai olyan fertőtlenítőszert fejlesztettek ki, mely minden vírust – a koronavírust is – és baktériumot megöl, emellett a penészt és néhány egyéb gombát is. „A fertőtlenítőszerünk sok más hasonló célú szertől eltérő módon működik” – magyarázta Káren Kohén Cházon, a szert forgalmazó Tera Novel cég elnöknője. A szer spray formájában használható, és a felületeken fehér bevonatot képez, és ott is marad egy darabig. A letakarítása viszont egyszerű, csupán vízzel kell lemosni, vagy ronggyal, papírtörlővel letörölni.

A szer a szakértők szerint jól működik falakon, plafonon, padlón, és kiválóan alkalmazható mellékhelyiségekben, fürdőkben, repülőtéri mosdókban, és zsidó rituális fürdőkben, mikvékben. Ez utóbbi lehetőség miatt kezdték alkalmazni Bnéj Brákban, hogy lassanként könnyíthessenek a koronavírus-járvány okán bevezetett szigorításokon. Jelenleg úgy tűnik, hogy a program sikeres, és a városban hamarosan újra megnyithatnak a mikvék. A háredi zsidók által lakott Bnéj Brák volt a koronavírus-járvány egyik gócpontja Izraelben, olyannyira, hogy április elején zárt övezetté nyilvánították, a katonaság körülvette, és senki nem hagyhatta el a várost.

A technológiát eredetileg az izraeli hadsereg, illetve a biztonsági erők számára fejlesztették ki, és az amerikai hadseregnek is átadták használatra. A Tera Novelnél úgy tervezik, hogy más szervezetnek, illetve közösségi tereknek is juttatnak a fertőtlenítőszerből, többek között más mikvéknek, kórházaknak, fürdőknek, és egyéb, különösen fertőzésveszélyes helyeknek. A cég vezetője azt is elmondta, hogy már egy kórházban is sikeresen alkalmazták a szert, és jelenleg egy idősotthonban készülnek a tesztelésére, illetve edzőtermekkel is felvették a kapcsolatot. „Ez egy testre szabott izraeli technológia, mellyel fertőtleníthetünk, és kiirthatjuk a környezte minden fertőzését. Napjainkban, amikor meg kell szabadulnunk a koronavírustól és egy sor más vírustól is, nagyon hasznos, hogy Izrael és az Izraeli Biológiai Kutatóintézet a Tera Novellel együttműködésben képes arra, hogy ezt a terméket a védelem, a katonaság és a biztonság területéről képes átemelni a polgári életbe. Ez a szer segítséget nyújthat abban, hogy visszatérhessünk a normál életbe.”

zsido.com

Forrás: JPost