Egy esküvő hosszú története

A Mechwart tértől a bné bráki Házasságkötő Teremig

 

Amikor először szóba került a fiúnk esküvője, természetesen a saját esküvőnk is eszünkbe jutott. Az a huszonnyolc évvel ezelőtti nap, amikor délig dolgoztunk akkori közös munkahelyünkön a Távközlési Kutató Intézetben, aztán megebédeltünk majd kollégáinkkal együtt lesétáltunk a Mechwart téri házasságkötő terembe.

Hogyan is serkent Máté fiam szakálla

A házasság híre persze más emlékeket is előhozott. Első nap az óvodában, az iskolában. Máté görög teknősből, mocsári teknősből, varangyos békából álló otthoni állatkertje, amelynek darabjait valami különös szerencsével mind maga találta. Vagy egy még régebbi emlék: visszük haza az újszülött Mátét a kórházból, nézem arcán a pici pelyheket és azon merengek, hogy vajon majd ő is szakállat növeszt, mint én, vagy inkább visszatér nagyszülei szokásához és borotválkozni fog a csibész. Milyen érdekes, hogy a szakáll, a hosszú haj, amiért annyi vitám volt anyámmal, számára már esetleg elvetni való apai hagyomány lesz.

Máté szakállt növesztett, de ezt sokkal több és szenvedélyesebb családi vita előzte meg, mint az én szakállam ügyét. Az egész azzal kezdődött, hogy 11 éves korában néhány barátjával elment az újpesti zsinagógába Fröhlich Róbert Talmud-Tóra órájára. A barátok csak akkor, egyszer mentek, Máté viszont ezután minden héten. Először örültünk, hogy ennyire önálló, hogy olyasmit tanul amiből mi teljesen kimaradtunk. Azon persze izgultunk, hogy nem esik-e baja amíg eljut a Benczúr utcából Újpestre, de lassanként – miután Oberlander Báruch rabbinál folytatta tanulmányait – sokkal megfoghatóbb dolgok miatt is aggódni kezdtünk. Először csak disznóhúst nem evett otthon, aztán más húst sem, végül már kenyeret és tejet sem. És persze egyre soványabb lett. Szombatra, vakációra nem lehetett közös programot szervezni. És ehhez jött még a szorongás, hogy nem fogják-e megverni bőrfejűek az utcán ezt a kipás kisfiút.

A Radnóti helyett cfáti jesiva

Az igazi meglepetés azonban talán az volt amikor a 13 éves Máté (akkor már sokaknak Slomó), azzal állt elő, hogy ő jesivában akar tanulni. Amikor nyolcadikban félévkor kiderült, hogy felvették a Radnóti gimnáziumba, beleegyeztünk, hogy fél évet Cfát-on, az ottani lubavicsi jesivában, töltsön. A héber tudás nélkül, kemény kollégiumi körülmények között eltöltött hónapok egy cseppet sem vették el a kedvét a jesivától. Szerettük volna, ha legalább egy évet elvégez a Radnótiban, de egy hónap után beláttuk, hogy ez sem megy. Ha nehéz szívvel is, de elengedtük Amerikába tanulni.

Végül is akkor nyugodtunk meg, amikor másfél év után Pittsburghben meglátogattuk. Sohasem láttunk még ortodox zsidó közösséget azelőtt. Meglepődtünk, milyen kiegyensúlyozottak az emberek. Különösen nagy hatást tett ránk, hogy Máté tanárai szuperlatívuszokban dicsérték a szorgalmát, ami az általános iskolás szülői értekezleteken nemigen fordult elő. Szeretnék – mondták – ha a következő évtől Párizsban tanulna. Nagyon nehéz abba az iskolába bejutni, de Máténak biztos sikerülni fog. Sikerült. Meglátogattuk a párizsi lubavicsi jesivában, majd később is, amikor már Izraelben, Kfár Chábádban tanult. Örömmel láttuk, milyen sok barátja van, mennyi nyelven beszél, milyen jól érzi magát az életben.

hüpe alá állni lehet 28 év után is

Az esküvő is, persze, egészen másképp indult mint annak idején a miénk. Az előkészületek már hónapokkal korábban megkezdődtek. Meghívók magyarul, héberül és angolul. Szálloda, vacsora, zenekar, profi videós és fényképész… Mivel a helyszín Izrael volt, ezek megszervezését a menyasszony családja vállalta. Azért mi is készültünk. Ahhoz, hogy ahüpe alatt kísérhessük az ifjú párt, magunknak is vallásos házasságot kellett kötnünk. Tanulatlanok lévén a háláchában, feleségem felkereste Sálom Sudák rabbi feleségét, Dvorá Léá-t, akitől pontos instrukciókat kapott. Életében először alámerült a mikvében, és már készen álltunk az esküvőre.

Szerencsénkre, október közepén Pestre érkezett Oberlander rabbi, Siklós Gábornak – Kati lányunk egykori osztálytársának – esketésére. Így a hüpe alatt ugyanaznap este, több mint 28 évvel „első esküvőnk után”, minket is összeadott. Sajnos, megboldogult szüleink – akik egyébként igencsak meglepődtek volna a dolgok ilyen fordulatán – nem kísérhettek bennünket. A kísérők szerepére kedvesen vállalkozott a Dénes és a Fuchs házaspár.

Előkészületek cukorzápor, vodka és hering mellett

Máté és Debóra esküvőjét egész ünnepi eseménysor előzte meg, és követte. Péntek este Kirját Máláchiban Josuá Raskin házában gyűlt össze a vőlegény násznépe, legalábbis annak „kemény magja”. Egymást érték a tósztok, különösen sokan dicsérték Oberlander rabbit és feleségét, Batsevát, akiknek múlhatatlan érdemük volt Máté életének ilyen alakulásában. A köszöntőkben a közelgő esküvő természetszerűleg kapcsolódott össze közelgő rabbivá avatásával. A gazdag asztal mellett sokáig énekeltünk és beszélgettünk, késő éjszakáig együtt maradtunk.

Az ünnepségsorozat másnap a zsinagógában folytatódott. Mátét felhívták a Tórához. A felolvasás alatt cukorkákat osztottak szét a teremben, és utána Máténak a földszintről és a női karzatról felé repülő cukorkák záporát kellett kiállnia…

Következett a kidus, külön a férfiaknak és külön a nőknek. A férfiaknál hamar magasra hágott a hangulat. Gyorsan követték egymást a lechájimok, a dalok, és a chászid öklök szokás szerint keményen verték a ritmust az asztalokon. A hosszú fapadokon nagyon szorosan ültünk egymás mellett, de sokaknak így sem jutott hely. Ők hátul álltak és át-átnyúltak az ülők válla fölött, hogy vegyenek maguknak egy kis heringet vagy vodkát az asztalról. Az általános zaj csak akkor ment át pisszegésbe, amikor megjelent és szót kért a zsinagóga nagy tekintélyű rabbija. Apai szívem nagyot dobbant, amikor Jehudá Jeruslavsky rabbi, a Chábád egyik legnagyobb vallási tekintélye – Máté vizsgáztatója – nagy elismeréssel szólt a vőlegény tudásáról és sok boldogságot kívánt.

Alig egy hetes „ifjú házasaként” – apóssá váltam

Felvirradt a nagy nap. A bné-bráki Neot Jerusálájim volt az esküvő színhelye. A férfiak a földszinten, a nők az emeleten gyülekeztek. Sajnos Magyarországról csak kevesen lehettünk ott, de magyarajkú izraeliek elég nagy számban jöttek el. Számomra különösen megható volt a találkozás Zeév Álek rabbival, aki családjával 6 évesen jött el Hajdúböszörményből. Tíz évvel ezelőtt találkoztam vele egy izraeli gyerektáborban, ahol Máté pár hetet töltött a Szochnut szervezésében. Nagyon rokonszenvesnek találtam, később is gyakran eszembe jutott.

Öröm volt látni, milyen sokan fogadták el a meghívásunkat. Nászasszonyom azt mondta, hogy a vacsorán négyszázhúszan vettek részt, de volt sok vendég, akik a szertartás után, még a vacsora, a tánc előtt elmentek. Sajnálhatják…

Apóstársammal karon fogtuk Mátét, és a férfi násznéppel együtt lassú léptekkel elindultunk az emeletre. Ott előbb egy kis szobában Máté magára öltötte a Rebbe kaftánját, kioldotta a cipőfűzőjét, kiürítette a zsebeit. Aztán énekelve, egy-egy gyertyával a kezünkben elindultunk a teraszon felállított hüpéhez. Debóra arcát fátyollal takarta el a vőlegény, majd édesanyja és feleségem belékaroltak, s a női vendégsereggel együtt ők is a hüpe felé indultak.

A hüpe alatt várakozó vőlegényt a régi szokás szerint hétszer körüljárta a menyasszony a szülők és a násznép dalaitól kisérve. Következtek az áldások, üdvözlések, a ketubáfelolvasása és átadása a menyasszonynak. Oberlander Báruch rabbi áldása, Zoltai Gusztáv üdvözlete, a pohártörés, majd az elérzékenyült násznép egy hatalmas mázel-tovban tört ki.

A felejthetetlen tánc, és a „Szól a kakas már…”

 

Visszamentünk az emeleti terembe, ahol már szólt a zene. Számomra az igazi meglepetés ezután következett. A vendégsereg szilaj tánca, a mozdulataikban kifejeződő életvidámság, ötletesség, a táncosok fizikai és lelki összekapcsolódása magával ragadott. Boldog apaként és apósként nyilván jóval fogékonyabb is voltam erre az élményre. Egyszercsak Mátét egy diáktársa a nyakába ültette és úgy táncoltak tovább. Aztán engem is felkapott, a nyakába vett valaki, így táncoltunk most már négyen a kör közepén. Volt még számtalan körtánc, oroszos zsebkendős és guggolós tánc. Később egy kerek asztallapot emeltek a magasba, és Máté annak a tetején ropta hatalmas termetű apósával együtt. Volt üveges tánc vodkával és égő újságpapír-tölcsérrel. No és persze Smulik Raskin magánszáma az állán egyensúlyozott harmincötkilós asztallappal.

Mindenki rengeteget táncolt, de a legfáradhatatlanabb Máté és – mint a női oldalra néha átkukucskálva láttam – Debóra volt. Csoda, hogy az egész napi böjt és izgalom után még mennyi energia maradt bennük!

Honfiúi érzéseimet leginkább a „Szól a kakas már…” közös eléneklése rezegtette meg. A kislétszámú magyar kórusba bekapcsolódtak a Pesti Jesiva volt hallgatói is, akik lelkesen és szinte akcentus nélkül fújták. Ez volt az utolsó műsorszám, alig akartuk abbahagyni.

Másnap az ifjú párt az Izraelben élő magyar barátok ünnepelték, harmadnap az egykori jesivatársak. Erről én már nem tudok beszámolni. Hazajöttünk, és elkezdtük számolni a napokat unokánk chászid esküvőjéig.

Köves Mihály
 
„Magyar” esküvő Bné-Brákban

Nem mindennapi esemény színhelye volt a bné-bráki Neot Jerusálájim, ahol az előkelő és nagyon vallásos esküvőket tartják. Itt volt Slómó (Máté) Köves és Dvóra Léá Ojrechman esküvője, amelyen több száz chászid és „magyar”, valamint magyar chászid vett részt festői összevisszaságban. Az esketést Oberlander Baruch rabbi, pesti Chábád küldött végezte, aki külön erre az alkalomra jött Jeruzsálembe, míg a díszvendég Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója volt, aki a ZsVK kongresszusán tartózkodott Izraelben. Vele volt Karádi Gábor is, a Vasvári utcai lubavicsi zsinagóga elnöke.

A vőlegény, aki mindössze 22 éves, csak tíz évvel ezelőtt került „ismeretségbe” a zsidósággal, noha mindkét szülője zsidó. Miután 12 éves korában körülmetéltette magát, 14 éves korában elhatározta hogy gimnázium helyett jesivába megy. Felváltva tanult a jesivában és segített Oberlander rabbinak a pesti küldetés munkájában.

Édesapja csak azzal a feltétellel egyezett ebbe bele, ha párhuzamosan, magánúton folytatja gimnáziumi tanulmányait is és leérettségizik. Ez meg is történt.

Slómó nemrégen tette le az utolsó rabbi vizsgát az izraeli Chábád Bét Din vezetőjénél, Jehudá Jeruslavsky rabbinál, felavatása Pesten lesz nyáron ünnepélyes keretek között. Ez lesz az első ortodox rabbiavatás Magyarországon a Holocaust óta.

Felesége, Dvóra, patinás chászid család leánya – tanítónőnek készül és már alig várja, hogy Magyarországra, küldetésük színhelyére jöhessen. Slómó magyarul is jó szónok, és kedves, joviális hozzáállása nagy hatással van a magyar zsidó fiatalokra.

Az esküvőn résztvevő jesiva-bócherek éjjel egy óráig táncoltak. Köztük és velük ropta a táncot a vőlegény édesapja, Köves Mihály, és külön a női részben édesanyja, Erdős Anna. Az esküvőn jelen volt Itamár Jáoz-Keszt (Keszt Péter) a neves költő és műfordító, az izraeli írószövetség elnöke, aki a vőlegény rokona anyai ágon.

Zoltai Gusztáv, üdvözlő beszédében, köszönetet mondott a budapesti Chábád Lubavics Egyesületnek a zsidó élet elmélyítésében végzett tevékenységéért és kérte Köves Slomót, a vőlegényt, jöjjön mielőbb vissza Budapestre, hogy ott rabbiként működjön, terjessze a zsidó szellemiséget a hagyomány alapján. Ehhez minden lehető segítséget megígért.

Naftali Kraus
(Új keletMagyar rádió: Zsidó Világhiradó)

Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 47. szám – 2014. július 31.