Dr. L. Lehman: A Sábát jutalma

Dr. L. Lehman

A Sábát jutalma

Igaz történet

P. úr volt a feje egyik legnagyobb és legfontosabb hágai cégnek. Most már nyugalomba vonult és átadta az üzletet fiainak. P. úr már nagyon öreg, de történetünk idejében erős, javakorabeli férfi volt és osztályrészül jutott neki az a szerencse is, hogy öreg édesanyja az ő házában lehetett.
Télén történt, egy péntek estén. A nagy család körülülte az ünnepi Sábát asztalt. Az étkezés egy részét már befejezték és éppen belekezdtek a péntekesti zemirot éneklésbe. Ekkor megjelent egy szolga és bejelentett egy udvari hivatalnokot, aki beszélni akart P. úrral. „Bocsánatot kérek, hogy zavarom” – mondta a hivatalnok, miközben belépett a szobába, – „Őfensége Henrik herceg parancsára jöttem. A királyi fenség kéri P. urat, hogy szíveskedjék most küldeni a palotába azokat a különböző szőnyegeket, amelyek fel vannak jegyezve erre a darab papírra. Őfensége meg akarja kapni őket azonnal, mert vacsora után egy különös színdarabot fognak előadni és a díszlethez feltétlenül szükség van szőnyegekre”.
– Nagyon sajnálom, – mondta P. úr – hogy ma estére nem állhatok őfensége szolgálatára. A Sábát megkezdődött egy órával ezelőtt. Őfensége türelemmel kell hogy legyen holnap estig.
– Milyen különös – kiáltott fel a hivatalnok nevetve. – Az előadást, amelyet vendégeink tiszteletére rendezünk, akik holnap már elutaznak, ma este kell, hogy megtartsuk, ezért lehetetlen várnunk holnap estig.
– Én azonban – válaszolta P. úr – képtelen vagyok eladni Sábátkor. Kérem közölje Őfenségével, hogy végtelenül sajnálom. Bár jött volna ön két órával korábban.
A hivatalnok eltávozott és ők folytatták a félbeszakadt éneklést. Még az asztal mellett ültek, mikor másodszor is eljött a herceg küldönce. „P. úr” – mondta – „Őfensége kéri önt, hogy sürgősen küldje el a kívánt szőnyegeket. Ilyen szőnyegeket sehol másutt nem kapni és nagy szükségünk van reájuk. Ha nem tudnánk megkapni őket, minden számításunk meg lenne zavarva”.
– Én azonban – válaszolta P. úr – újból csak ismételni tudom előbbi állításomat, Sábát van és ezért végtelenül sajnálom, hogy nem teljesíthetem Őfensége kívánságát.
Kisvártatva immár harmadszor is megérkezett a hivatalnok. Ezúttal levelet hozott a herceg sajátkezű kézírásával, amely a következőképpen szólt:
„Kedves P. úr! Azonnal szükségem van a szőnyegekre. Számíthat értük kétszeres árat, vagy akár háromszorosat is, nem bánom. Ha ismét visszautasítaná kérésemet, számíthat a következményekre. Kérem, vegye tekintetbe, milyen jó vevői voltak Önnek mostanáig az én udvaromban. Henrik.”
Miután P. úr elolvasta a levelet, így szólt: „Minthogy Sábát van, nem válaszolhatok Őfenségének írásban. Kérem, legyen szíves, mondja meg a hercegnek, hogy Ő valóban nagy és hatalmas úr és az én kötelességem, hogy engedelmeskedjem neki. De van még egy nála is sokkal nagyobb Úr és Ő a Királyok Királya, az egész világ alkotója, parancsolja nekem, hogy pihenjek Sábátkor. Dacára, hogy nagyon sajnálok elveszíteni egy ilyen nagyrabecsült vevőt, nem tudok másképpen cselekedni”.
Miután a hivatalnok eltávozott, a családban megoszlott a vélemény. A felnőtt fiúk, akik tevékenyek voltak az üzletben, úgy vélték, hogy oda lehetett volna adni a szőnyegeket fizetség nélkül. Henrik herceg egyik legjobb vevőjük volt és nagyon fog hiányozni. Ekkor kijelentette az öreg nagymama: „Csend legyen gyerekek és ne beszéljetek így. Miért akarjátok megnehezíteni apátok szívét. Inkább legyünk boldogok, hogy a Mindenható Isten alkalmat adott nekünk, hogy áldozatot hozzunk az Ő szent vallásáért. Ő elég gazdag és adhat nekünk többet is, mint amennyire vágyunk”.
Miután a Sábát kiment, P. úr parancsot kapott, hogy jelenjen meg hétfő reggel 10 órakor Henrik herceg előtt. A herceg felszólítása nem csekély aggodalmat keltett a családban. De P. úrnak nem volt mitől félnie, hiszen szabad államban élt, ahol még egy királyi herceg sem kérhette számon bárkitől, ha nem volt hajlandó teljesíteni a kérését. De mégis P. úr nehéz szívvel ment be a herceg lakosztályába. Azonban a herceg a legbarátságosabban fogadta és így szólt:
„Kedves P. úr, bocsánatot kell kérjek Öntől, hogy olyan sok zavart okoztam múlt péntek este. Gróf L. St. volt a vendégem. Beszélgetésünk a zsidókra fordult. A gróf azt állította, hogy a zsidók a létező leganyagiasabb emberek, pénzért nem hátrálnak meg semmi elől sem és ahol nyerészkedésről van szó, azt bármilyen körülmények között is megteszik. Én ellentmondtam és végül is fogadtunk egy hordó tokaji borba. Elhatároztuk, hogy Önnel fogunk kísérletet tenni. Nagyon örülök, hogy én nyertem meg a fogadást, nem a tokaji bor miatt, hanem mert a zsidókról alkotott jó véleményemen nem esett csorba. Mi, az Orange-ház tagjai tudjuk, hogy a zsidók Hollandia legjobb és leghűségesebb alattvalói közé tartoznak. Továbbra is az Ön vevője maradok és gondoskodok róla, hogy a királyi udvar is csatlakozzon hamarosan az Ön vevői sorába”.
Néhány héttel később P. úr meghívást kapott a királyi udvarba. Ezután gyakran került összeköttetésbe a királyi család tagjaival és nagyon megnyerte kegyüket.
Amikor Marianne hercegnő (a király egyik nagynénje) visszatért egy szentföldi utazásáról, hozott P. úrnak, a nagyrabecsült udvari szállítónak Jerusálájimból emlékül egy pár gyönyörű Tefilint…
Áchdut, Budapest, 1946