Az izraeli parlament kettőről minimum három évre emelte a kődobálásért kiszabható börtönbüntetést. A lépést a palesztin fiatalok szűnni nem akaró erőszakos akcióival indokolták. A sokszor halálos kődobálást a nemzetközi sajtó általában bagatellizálja, miközben valójában a gyerekbántalmazás eseteivel állunk szemben. Csakhogy nem Izrael, hanem a szülők részéről.
A Kneszet, azt remélve, hogy elriasztja a palesztin kődobáló fiatalokat a további erőszakos akcióktól, hétfőn úgy döntött, mostantól minimum három év börtön szabható ki azokra, akik kövekkel dobálnak meg zsidó gyalogosokat és autósokat. A sokszor kiskorúak által elkövetett ilyen jellegű erőszakos akcióknak már az elmúlt években is másfél tucat halálos áldozata volt, az elmúlt hetekben azonban egyre fokozódott a fenyegető kődobálás.
Az izraeli törvényhozás emellett – szintén elrettentő szándékkal – úgy döntött, ha kell, megfosztják a szülőket az őket megillető szociális segélyektől, ha a gyerekük kődobálásos merényletet követ el. Nissan Slomiansky képviselő, a Kneszet igazságügyi bizottságának elnöke szerint a kődobálás nem valamiféle bagatell cselekedet, hanem gyilkossági kísérlet, úgyhogy teljesen legitim minimális börtönbüntetést megszabni. Jamal Zahalka arab képviselő azonban bírálta a döntést, szerinte az csak „olaj a tűzre.”
Benjamin Netanjahu miniszterelnök azután döntött a bekeményítés mellett, hogy szeptember közepén egy 64 éves jeruzsálemi lakos, Alexander Levlovitz meghalt, miután autójában ülve kődobásos támadás érte, ő pedig elvesztette a kontrollt járműve felett. A kormányfő „zéró toleranciát” hirdetett a köveket, üvegeket, petárdáskat és molotov koktélokat dobáló palesztinokkal szemben, és kijelentette: „Izraelben az emberek nem dobálnak csak úgy üvegeket, nem lőnek a vonatokra, és nem dobálnak köveket, ahogy eszükbe jut. Ha valamit el akarok érni, azt elérem, és azt akarom, hogy ez a helyzet megváltozzon.”
Természetesen nem az idős zsidó férfi volt az egyetlen halálos vagy súlyosan sebesült áldozata a valamiért sokak által jelentéktelennek tartott, évi több ezer kődobálási akciónak. A leginkább az első intifáda kezdetétől, 1987-től egyre fokozódó palesztin erőszakhullám az Arafat által indított második intifáda idején érte el csúcspontját, ám a nemzetközi média ingerküszöbét csak az öngyilkos merénylethullám érte el, a sokszor halálos áldozatok nélküli kődobálásos támadások nem. Az akciók a szeptember közepén, az al-Aksza körüli helyzet ürügyén indított „késeléses” támadássorozattal terjedtek el ismét.
Sok nyugati véleményformáló és emberi jogi szervezet azzal bagatellizálja a főleg Júdeában és Somronban jellemző kődobálásos terrort, hogy „csak” kiskorúakról van szó, akiknek sanyarú helyzetük miatt nincs más eszközük küzdeni az „elnyomó, kolonialista” zsidó állam ellen. A média gyakran a közhelyes Dávid vs. Góliát felállásban mutatja be palesztinok és izraeliek konfliktusait, figyelmen kívül hagyva, hogy a jókora kő- és szikladarabok autókra vagy emberekre dobása naponta teremt életveszélyes helyzeteket.
Thomas Friedman, a New York Times kolumnistája néhány éve odáig ment, hogy kijelentse: a kődobálás „összeegyeztethető Mahatma Gandhi tanaival.” A sokak által becsült palesztin értelmiségi, a néhai Edward Said pedig 2000-ben libanoni területről maga is átdobott egy követ Izraelbe, és azt „az öröm szimbolikus gesztusának” nevezte. Ezt valószínűleg másképp látja az az izraeli házaspár, amelyik hat hónapos kislányukkal autózott szeptember közepén Jeruzsálem déli része felé, amikor kövekkel úgy megdobták a kocsijukat, hogy csak a véletlennek köszönhetően maradtak sértetlenek. (Ha valaki kíváncsi arra, milyen az, amikor az ember autóját kőtalálat éri, itt megnézheti.)
Izraelben nyílt titoknak számít, hogy a mai palesztin társadalom nem bűnnek, hanem kifejezetten érdemnek, „ellenállásnak”, dicsérendő hőstettnek tartja zsidók és járműveik nagy kövekkel történő megdobálását, a cél pedig egyértelmű: a zsidók megölése. Erre a „kulturális sportra” tanítja a gyerekeket az antiszemitizmussal fertőzött hivatalos palesztin média és az iskola is. Az autonóm Palesztin Hatóság nem hogy nem bünteti, de háborús hősként fogadja és támogatja az izraeli büntetését letöltött fiatal elkövetőket.
A zsidóellenes támadásokról beszámoló Judean People’s Front nevű izraeli blog azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a kődobálásnál nem szokványos terrorizmusról, hanem tömeges szintű gyerek-abúzusról van szó, hiszen saját szüleik és a terrorszervezetek manipulálják és használják fel a gyerekeket politikai céljaikra. A legmegdöbbentőbb az, hogy nemegyszer a gyerek mártírhalála a cél, pláne, ha azt kamerák is veszik. A blog úgy látja, a probléma nem kezelhető csak az elkövetők elfogásával és megbüntetésével, ha a szülők megússzák a felelősségre vonást. Meg kell változtatni a kulturális normákat, nem csak pénzbüntetésre kell ítélni a kődobálók szüleit, de gyerekbántalmazás miatt családi bíróság elé is kell citálni őket – írja a blog.
Kép: Wikipedia