DÁVID ZSOLTÁRAI: Mit tehet a cádik?

DÁVID ZSOLTÁRAI

Mit tehet a cádik?

    „A karmesternek, Dávidtól. Az Örökkévalónál keresek menedéket, miért mondjátok: » Menekülj a hegyekbe, mint a madár« ? Lám a gonoszok feszítik íjukat, nyilat helyeznek a húrra, hogy az igaz szívűeket a sötétben leterítsék. Ha az alapok meginognak, mit tehet az igaz ember (cádik)? Az Örökkévaló szent hajlékában, az Örökkévaló, akinek trónja a mennyben van, szemeivel látja a világot, pillantása szemügyre veszi az embereket. Az Örökkévaló megvizsgálja az igazat és a vétkest s szívből gyűlöli azt aki az erőszakot szereti. Hullasson a gonoszokra kénköves esőt és tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük. Bizony igaz az Örökkévaló, és az igazságot szereti, a becsületesek meglátják arcát”. (Zsoltárok 11:1–7.).

    A rövid fejezet értelmezése – egy-két problematikus kifejezéstől eltekintve – egyszerű. Mivel a címszereplő Dávid, így általános az a felfogás, hogy ezt a dalt ő szerezte, és átadta a karmesternek megzenésítésre. Tartalma: az üldözött Dávid menekül ellenségei – főleg Saul elől – még az ország elhagyására is kényszerül, és e feletti bánatát sírja el ebben a zsoltárban.

    Vannak, akik elvonatkoztatják a zsoltárt Dávid személyes biográfiájától és nagy általánosságban értelmezik, mint a költő panaszát a világ folyására, a gonoszok ténykedésére, miközben kijelenti, hogy ő bízik Istenben. Dáát Mikrá szerint ez a zsoltár a költő – nem feltétlenül Dávid – válasza azoknak, akik tanácsolják neki, meneküljön, tűnjön el, mert a gonoszok az életére törnek. Más felfogás szerint a gonoszok azok, akik gúnyolják a költőt töretlen hitéért és tanácsolják neki, hagyjon fel naiv hitével, mert az nem segít rajta, hiszen ha „az alapok meginognak” – ha az istenhit megrendül – mit tehet a cádik, aki ki van szolgáltatva a gonoszoknak?

A „madár” és a „hegy”

    Az egyik probléma, mindjárt a zsoltár elején, az a „madár-hegy” páros. Amit úgy fordítottunk hogy „miért mondjátok: menekülj a hegyekbe mint a madár”, nagyon szépen és logikusan hangzik az adott szövegkörnyezetben, csak éppen nem fedi az Írás igencsak homályos héber szavait. Itt még a régi IMIT fordítás sem segít, ami úgy szól, hogy „hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!” Az Artscroll angol fordítás („Flee from your mountains like a bird”) szerint a hegyek a menekülő hegyei, vagyis a tanács az, hogy hagyja el búvóhelyét a „hegyeit” és…? Menjen külföldre? Adja fel magát?

   Annak, aki a héber szöveget csak egy kissé is ismeri – az itteni „Nudi hárchem cipor” úgy hangzik mint valami kód, mint egy jelmondat, amit valakinek messziről kiáltanak, úgy hogy csak ő értse, de senki más.

    Az adott szövegkörnyezetben a fenti fordítás helyesnek tűnik, de persze lehetnek más értelmezések is. Vannak, akik úgy értelmezik, hogy Dávidnak menekülnie kell, mint a madár, amely repül fáról fára, hegyről hegyre, és idéznek vonatkozó írásverseket, mind a zsoltárok könyvéből, mind máshonnan (pl.: „Mint a madár amely elbujdosik fészkéből, olyan a férfi aki elbujdosik helyéből” – Példabeszédek 27:8.). A Talmud és Midrás bölcsei hegy alatt magát Dávidot értik, aki, királyként olyan szilárd volt, mint egy hegy. A Midrási történet szerint az ismert Bát-Sevá affért???, amely Dávid nagy botlása volt – egy madár okozta…

A madárnak álcázott sátán…

    A történet lényege: Dávid panaszkodik és kérdi Istent, hogy van az, hogy az ősökre mondják Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, de nem mondják hogy „Dávid Istene”? Mennyivel kevesebb ő amazoknál? Az isteni válasz: az ősatyák próbatételnek lettek alávetve, és kiállták a próbát.

    Erre Dávid kérte, vessék őt is alá próbatételnek. Ez meg is történt, sőt Isten előre megmondta neki, hogy a próbatétel valamilyen nőügy lesz.

    Ekkor történt, hogy Dávid egyszer a palotája tetején sétált, és észrevette Bát-Sevát, Urijá feleségét, amint az egy kaptár mögött tisztálkodik. „Jött a Sátán – mondja a Talmud – madár formáját öltve, és Dávid nyilat lőtt ki a madár felé. A nyíl azonban a kaptárt találta el és széttörte, és mögötte feltárult Bát-Sevá teljes szépségében. Dávid küldött érte, magához hívatta, és nem állta ki a próbát… (Szánhedrin 107a.).

    A továbbiakban a Talmud (uo.) idézi az itteni verset, és azt így interpretálja:

    „Mondá Dávid az Örökkévalónak: Világ Ura! Bocsásd meg nekem ezt a vétket, hogy ne mondják az emberek: » A hegyeteket egy madárnak sikerült elmozdítania a helyéről!« ” (Mivel a fentiek alapján az egésznek egy kis madár volt a kiváltó oka, és itt a „hegy” a királyt jelképezi). Ugyanott a Talmud idézi Dávidot, aki azt mondja Istennek: Jól tudod uram, hogy ha akartam volna, képes lettem volna uralkodni magamon, és azért vétkeztem, nehogy azt mondják, hogy a szolga legyőzte (a vitában) az urát…

    A Dávid–Bát-Sevá afférre utaló célzások még sokszor előfordulnak a zsoltárokban, és még alkalmunk lesz találkozni velük.

A hazaárulók nyilai

    A nyilakat lődöző gonoszok lehetnek Dávid személyes ellenségei, Saul emberei, vagy azok, akik hitében kigúnyolják, ahogy mondottuk. A Midrás azonban a zsidó királyság ellenzékével, Sevnával és Jóáchhal, Chizkijá király főembereivel, azonosítja őket, akik különbékét akartak kötni a Jeruzsálemet ostromló Szánchérib asszír királlyal, és nyílra kötött üzenetet lőttek ki neki, amelyben elpanaszolták, hogy „Chizkija (a király) és Jesájá (a próféta) nem engednek békét kötni veled” (Sochér Tov).

    * * *

    Mit tehet a cádik – kérdi a zsoltáros – ha az alap megingott? Hiszen a hit az alapja mindennek, a cádik, az igaz ember ezen az alapon áll – a zsidó hit alapján. Ha ez megrendül, nagyon nagy cádiknak kell lenni ahhoz, hogy a romlás ily magas fokát ki tudja védeni.

    A Midrás, stílusosan, Istenben látja azt a cádikot, akinek a gonoszok machinációi úgymond megkötik a kezét. „Ha a cádikok azok, akikre a világodat alapoztad, és jöttek a gonoszok és megsemmisítették őket – Te, aki a Világ Igaza vagy – mit tehetsz Te, mi maradt részedre tennivaló?!” A Midrás kérdésére nincs válasz; az a levegőben lebeg napjainkban is. Isten bizonyos morális rendszerre építette a világot. Ha az emberek ezt felborítják – felborul a világ rendje, és ekkor hiába várják, hogy Isten megszegje saját szavait és „tegyen valamit” a rossz megfékezésére. Segíts magadon – Isten is megsegít, vagyis tégy valamit a rossz – a benned lévő rossz – leküzdésére és akkor a „Cádik”, vagyis Isten tudja mi a tennivalója…

„Hullasson a gonoszokra kénköves esőt…”

    Jobban megfelel a héber szövegnek az a fordítás, hogy „hullat”, vagyis Isten így bünteti a gonoszokat, ahogy azt Szodomában, vagy Góg és Magóg háborújában tette. A költő ezzel vigasztalja magát és hallgatóságát: ne gondoljátok, hogy a gonoszok útja állandóan sikeres és „övék a világ”. Ez nem így van: az isteni gondviselés felülkerekedik a gonoszok mesterkedésein, és az igazak, a becsületesek, „meglátják arcát”, vagyis felismerik, megismerik az isteni igazságot.

    Ámosz Cháchám szerint (Dáát Mikrá) ez a zsoltár nem tartalmaz direkt imaszöveget („Segíts, uram Istenem”, vagy ehhez hasonló), hanem csak olyan információkat, amit a közönség tudomására hozott a költő-szerző. Eszerint a zsoltárt közönség előtt szokták felolvasni-énekelni, hogy azok ne dőljenek be a gonoszok propagandájának, hanem bízzanak Istenben, ahogy Dávid bízik. Így válik ez a zsoltár olyan természetű ima-fohásszá, amit minden nemzedék a magáévá tehet és elmondhat, mivel majdnem minden helyzetre alkalmazható.