DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Kihalnak az igaz emberek

    “A karmesternek nyolc húrú hárfájára Dávid zsoltára. Ments meg uram, mert eltűntek az igazak, megszűnt a hűség az emberek között. Ki-ki képmutatóan beszél társával, ajkán és szívében álnoksággal. Irtson ki az Örökkévaló minden hazug ajkat és dicsekvő nyelvet, azokét akik azt mondják: » Nyelvünkben az erőnk, ajkunk a segítőnk, ki lehet úrrá felettünk?!« Most már felkelek – mondja az Örökkévaló – a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt, és menekvést adok annak, aki azt sóvárogja. Az Örökkévaló szava egyenes beszéd, kipróbált, salaktalan ezüst, hétszer tisztított. Istenem, te megőrzöd őket (a szegényeket), megoltalmazol minket ettől a bűnös nemzedéktől mindörökké. Még ha gonoszok is járkálnak körülöttünk, amint magasra csapnak az emberi hitványság hullámai”. (Zsoltárok 12:1–9.)

    Ellentétben az előző zsoltárral – itt a költő, Dávid, segítségért kiált, mivel kihaltak az igazak, és velük együtt megszűnt a hűség, a becsületesség, a lojalitás, az emberek között. Felsorolván az emberi gyengeségeket, a képmutató hazug beszédet, a költő lesújtó képet rajzol a nemzedékről.

    A legtöbb hagyományos kommentátor a Dávid-Saul viszályra vetíti ezt a zsoltárt is. Kimchi azonban azt mondja, hogy “ez a zsoltár a Szent Sugallat (Ruách Hákodes) alapján íródott és egy olyan (későbbi) nemzedékre vonatkozik, amelyben a gonoszok szilárd többséget alkotnak”. Eszerint, az általánosságban írott zsoltárt bármely nemzedék “magára veheti”.

    Akik Dávid nemzedékéről beszélnek, megjegyzik – a Midrás alapján – hogy ez nagyon érdekes, összetett, sokrétű és sokszínű nemzedék volt. Egyrészt voltak benne fiatal gyerekek, “akik még nem vétkeztek” (mert olyan fiatalok voltak), de a Tórát kívül-belül olyan alaposan ismerték, hogy 49 érvet tudtak felhozni amellett, hogy valami tiszta és megengedhető – és ugyanannyit az ellenkezőjére is. S Dávid imádkozott értük és kérte Istent, hogy őrizze meg őket, vigyázzon rájuk. “Ezek után – mondja a Midrás – kimennek a harctérre és elesnek. Miért? Mert voltak közöttük besúgók!” (Vájikrá rábá, 26.).

    A Midrás itt is önállósít, és az álnok beszéddel kapcsolatban eseteket hoz fel és jó tanácsokat ad, hogyan viselkedjünk – főleg kereskedelmi vonatkozásban – hogy kivédjük az emberek képmutató, kettős beszédéből fakadó hátrányokat. Ezekben a történetekben már szó sincs Dávid nemzedékéről, hanem az álnok beszéd mint általános emberi tulajdonság jelenik meg, míg ellentéte, az egyenes, becsületes beszéd Isten tulajdonsága, vagyis emberi szinten utópia.

A szintén váltó madár…

    Az említett “igaz”, a “chászid”, aki eltűnik, kihal, a zsoltár panasza szerint – megmozgatta a Midrásbölcsek fantáziáját, akik egy sor történetet mondanak el, melyek pozitív hőse ez a chászid – az igaz ember – aki dicsőséget hoz a zsidóságnak és kiváltja a nem-zsidók elismerését.

    Íme:

    Egyszer volt egy chászid – valószínűleg a római hódoltság idején – aki talált egy arany ékszerekkel teli ládikót, amit egy előkelő római matróna vesztett el. Felismerte ki a gazdája és visszaszármaztatta a hölgynek a ládikót. Mondták a hölgynek szolgái: nem tudja ez a zsidó mi van benne és azért hozta vissza! Dehogy nem tudja – válaszolta az úrnő – hiszen kívül-belül aranyból van a doboz. Majd azt mondta a zsidónak: Neked legyen mondva a te néped! Mondták neki szolgái (akik nem értették szavait): Visszaadta elveszett kincseidet és te megátkozod őt?! Mondá a matróna: Ha még egy ilyen lenne a zsidók között – nem lennénk mi a világban (vagyis a rómaiaknak nem lenne létjogosultságuk). Majd engedélyt adott a chászidnak, hogy bejöhessen hozzá, amikor akar. Voltak ott zsidók, akiket kényszermunkára fogtak – és a chászid kiszabadította őket. Amikor ez a chászid meghalt – reá vonatkoztatták a zsoltár mondását az igaz emberek, a chászidok, kihalásáról (Sochér Tov).

    Ugyanott idézi a Midrás Hadriánus császárt, a nagy zsidógyűlölőt, aki egyszer megkérdezte tanácsadóit, mi az érdemük a zsidóknak, hogy egyáltalán léteznek a világban? Azt a választ kapta, hogy vannak köztük chászidok és igaz emberek, akik fáradoznak a Tóra tanulásában és jótéteményeket gyakorolnak. Erre a császár magas adót vetett ki a zsidókra, hogy azok hagyjanak fel a Tóra tanulásával.

Az aljasság csimborasszója

    A zsoltár utolsó verse: “Gonoszok járnak-kelnek körülöttünk, amint magasra csapnak az emberi hitványság hullámai” (12:9.). Ismét egy igen nehezen értelmezhető és fordítható héber szöveg, ami sok magyarázatra ad alkalmat.

    Körum zulut livné ádám – szó szerint talán le sem fordítható. Rási megpróbálja körülírni az emberi aljasságot, amire Dávid itt panaszkodik: “irigységük, ami abból fakad, hogy rossz szemmel nézik felemelkedésemet, hogy a nyájtól elvittek királynak”, vagyis – “amikor felemelkedik egy megvetett ember”. Rási a Midrást is idézi, amely szerint Izrael népéről beszél a zsoltár, amely az idők végén felemelkedik majd, a népek utálata ellenére. Menáchem ben Szoruk szerint a körum az olyan, mintha körém lenne – a Reém egy legendás vadállat, amely széttépi az embereket. Ezt úgy kell érteni, hogy a szegény ember körül ott legyeskednek a gonoszok, hogy átverjék, becsapják, kihasználják, mintha élve akarnának lenyelni. Jonatán fordításában piócákról beszél, amelyek szívják az emberek vérét…

    Ibn Ezra szerint a hitvány emberek fennhéjázásáról van szó, akik körülveszik az igazat és gáncsolják, ahol érik. Kimchi szerint “amikor a gonoszok dominánsak és ők uralják a terepet – ez szégyen és gyalázat az emberiségre nézve”, ahogy a Példabeszédek szerzője mondja: „Ha a gonoszok uralkodnak – nyög a nép” (29:2.).

    Málbim is elvont, ideológiai síkra vetíti a dolgot: „Amikor a hazug, silány elvek kerülnek uralomra, vagyis elhagyják a hit útját és az olcsó, racionális “elméletek” dominálnak – akkor a gonoszok megvetik a hivő embereket és kikezdik hitüket. Ekkor nagyon kell vigyázni a hamisítóktól, akik az isteni igét keverik silány portékájukkal…”

A színváltó seregély

    A legeredetibb magyarázatot az inkriminált versre – a Talmud adja. Mint látjuk, a Talmudbölcseknek sem volt egyértelmű mit is jelent ez körum zulut. Miután a Talmud megállapítja, hogy aki a zsinagóga mögött imádkozik – de nem megy be – az egy gazember, mivel írva van “körös-körül (a templom körül) gonoszok járkálnak”. Ekkor kérdi az egyik bölcs: Mit is jelent az, hogy “mint az aljasság magasra csapó hullámai”? Az egyik válasz az, hogy ezek olyan dolgok, világrengető dolgok (amelyek a világ tetején állnak) és az emberek semmibe veszik őket. Más vélemény szerint, ha az ember rászorul embertársára, elváltozik arcszíne, mint a krum. “Mit jelent az, hogy körum? – kérdi a Talmud. Itt jön a legeredetibb válasz: Amikor megjött Ráv Dimi, ezt mondta: “Van egy madár a szigetvilágban, amelynek neve körum. Amikor a nap sugarai érik – színe megváltozik” (Bráchot 6b.).

    A legtöbb kommentátor egy legendás madárról beszél, de Steinzaltz rabbi Talmudjában egy olyan seregélyfajtával azonosítja a talmudi madarat, amelynek latin neve Lamprocolius Splendidus. Ez Kelet-Afrikában és a Vörös tenger partvidékén található és hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint az a madár, akit a Talmud-bölcsek ismertek. Ráv Dimi egy un. “utazó” amorita volt, aki állandóan úton volt Erec Jiszráél és Babilónia között és így olyan ismeretekkel rendelkezett, amelyek segítettek a talmudi reália azonosításában.

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 30. szám – 2014. augusztus 7.