DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Angyali vita a menyekben

    “A karmesternek, Gititre, Dávid zsoltára. Örökkévaló Istenünk, mily fenséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! Gyermekek és csecsemők szája által építed hatalmadat elleneiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszút forralót. Ha látom az eget, kezed alkotását, a Holdat és a csillagokat, amiket ráhelyeztél. Mi a halandó – mondom – hogy törődsz vele, és az emberfia hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél; dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent lábai elé vetettél: a juhokat és marhákat mind, a mezei állatokat is; az ég madarait, a tenger halait, amelyek az óceán ösvényeit járják. Örökkévaló Istenünk, milyen fenséges a te neved az egész földön!” (8. zsoltár)

(folytatás a 16. számból)

    “Mi a halandó (ember), hogy törődsz vele”? – kérdi a zsoltáros. A Midrás ezt a kérdést az angyali kar szájába adja, akik ezt Istennek mondták, amikor Mózes mesterünk feljött a Szináj hegyre, hogy az isteni Tórát levigye a zsidó népnek.

    Amikor az angyalok meglátták Mózest, megkérdezték, mit keres ez az asszony szülte közöttünk? A Tórát jött átvenni – válaszolta az Örökkévaló.

    Mondták az angyalok: Világ ura, ezt az elrejtett drágaságot, amit már 974 nemzedéken keresztül őrzöl a hús-vér embereknek akarod adni? Hát mit ér a halandó ember, hogy egyáltalán megemlékezel róla? Inkább hagyd az égben a Tórát (nekünk, angyaloknak)!

    “Mondá erre az Örökkévaló Mózesnek: válaszolj nekik!

    “Mózes: félek hogy megperzselnek szájuk leheletével.

    “Az Örökkévaló: tedd a kezedet a trónusomra (és akkor nem árthatnak neked).

    “Mondá Mózes az Örökkévalónak (válaszként az angyaloknak): A Tóra amit nekem adsz – mi áll benne? Többek között az, hogy “ne legyen idegen istened előttem”. Hát az angyalok olyan népek között élnek, akik bálványokat imádnak? Vagy pedig “Tiszteld atyádat és anyádat”, vagy “ne lopj, ne ölj” stb. Ez mind nem vonatkozik az angyalokra, hanem csakis a hús-vér emberekre. Erre az angyalok belátták Mózes igazát, és többé már nem ellenezték a Tóra átadását Izraelnek. (Jálkut Simoni).

    A Midrás hozzáteszi, hogy az angyalok nemcsak, hogy belátták, hogy Mózesnek igaza van, és a Tórát valóban az embereknek kell adni, és nekik kell azt betartaniuk, hanem még ajándékokat is adtak Mózesnek. Még a halál angyala is megajándékozta – mondja a Jálkut.

    És mit adott neki? Elmondta neki a titkot, hogy a füstölőszerrel meg lehet állítani a járványt, ami – büntetésként – a népet sújtja. A Midrás ezt logikusan meg is indokolja: ha nem maga a halál angyala árulta ezt el Mózesnek, honnan tudhatta volna ezt Mózes (amikor utasította Áront, testvérét, hozza hamar a füstölőt, és állítsa le a vészt – 4Mózes 17:11.).

Sámson rókái, Dániel oroszlánjai

    A Midrás egy lépéssel tovább megy, és elmondja, hogy amikor isten a világot teremtette, és már-már az emberre került volna a sor, akkor az angyalok kara erősen ellenezte ezt, “…mi a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondolsz vele”, vagyis nem érdemes embert alkotni, mert csak vesződség és bosszúság lesz vele.

    Erre – mondja a Midrás – Isten megmutatta az angyaloknak az eljövendő nemzedékek cádikjainak tevékenységét, mindegyik itteni versrészhez kapcsolódva egzet-egzet: a “halandó” – az Ábrahám; az “emberfia” – Izsák; aki csak egy kevéssel kevesebb Istennél – az Jákob, akinek kívánságra sikerült olyan csíkos, foltos, tarka juhokat “előállítani” amilyet csak akart; utána Mózes, Jósuá, Dávid és Salamon – – – mind-mind egy-egy versrészhez kapcsolódva. (Nincs értelme ezeket itt részleteiben lefordítani, mivel a szójátékok elvésznek a fordítással).

    Mások szerint megmutatta az angyaloknak, ahogy Sámson összefogdos 300 rókát (amelyek segítségével bosszút állt a filiszteusokon); meg ahogy Dánielt ledobják az oroszlánverembe, ahol az a vadállatok nyakán ül de azok nem ártanak neki… Illés prófétát amint röpköd a világűrben mint a madarak, és Jónás prófétát a hal gyomrában. Végezetül – írja a Midrás – megmutatta nekik “az óceán ösvényein járókat” – vagyis Izraelt amint átkelnek száraz lábbal a Sás-tengeren. Erre nem volt az angyaloknak mit mondaniuk, csak azt, hogy “mily fenséges a Te neved az egész földön”, vagyis lényegében beleegyeztek az ember teremtésébe, mondván: Örökkévaló Isten, tégy ahogy jónak látod…! (Sochér tov és Börésit rábá 8:6.)

“Kevéssel kisebb Istennél”

    Az ember a teremtés koronája, és így nem csoda, ha a költő elragadtatásában úgy látja, hogy az ember majdhogynem eléri azt a felső fokot ahol a Felfoghatatlan és Megmagyarázhatatlan székel.

    A Midrás nem tart az általánosítástól és nem szeret rébuszokban beszélni. Inkább itt is konkretizál. Ki az, aki “alig kevesebb Istennél?” Hát ki más lehetne, mint Mózes, aki az egyik Midrás-bölcs szerint a létező “50 bölcsesség fokozat”-ból (chámisim sááré biná) 49-et elért. Amikor Salamon király is szerette volna ezt elsajátítani, egy égi hang hallatszott, amely szerint nem volt még egy olyan próféta, mint Mózes, vagyis az ő szellemi fokozatát senki más nem érheti el. Egy másik vélemény szerint Salamon elérte a mózesi 49 “fokozatot”, mivel csak a próféták között nem volt Mózeshez hasonló, de a királyok között volt.

    Amit Salamon kért, az az a képesség volt, hogy mint bíró ítélkezhessen szíve és agya megítélése és belátása szerint, és ne kelljen tanúkra hagyatkoznia és figyelembe vennie a perrendtartás előírásait. Erre vonatkozólag avatkozott be az említett égi hang (bát kol) mondván, hogy csak két (vagy három) tanú alapján szabad ítélkezni…

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 18. szám – 2014. augusztus 6.