DÁVID ZSOLTÁRAI
A gálut mint halálos betegség
„Dávid zsoltára a karmesternek, nyolchúrú (mélyhangú) hangszerre. Istenem, ne fedj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! Kegyelmezz Istenem, mert szerencsétlen vagyok, gyógyíts meg mert reszketnek a tagjaim. Lelkem is csupa remegés, te pedig uram meddig késlekedsz?!… Belefáradtam a sóhajtózásba; egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekhelyemet. Szemem elhomályosodott a bánattól, fénye megtört sok ellenségem miatt. Távozzatok tőlem ti gonosztevők, mert meghallotta az Örökkévaló hangos sírásomat; imámat elfogadta Isten. Megszégyenül és megrémül minden ellenségem, meghátrál és megszégyenül azonnal” (Zsoltárok 6:1–11).
Kimchi szerint ezt a zsoltárt vagy magára vonatkozólag írta Dávid, amikor üldözték és szerencsétlennek érezte magát, vagy pedig közhasználatra írta, hogy mindenki aki rosszul érzi magát és isten segítségét kéri – legyen mit imádkoznia.
Ibn Ezra szerint ez a zsoltár a gálut – száműzetés – helyzetét tükrözi, amit Dávid előre látott, mivel a gálut egyfajta betegség. Erre utal egyébként az, hogy ezt a zsoltárt mondjuk a mindennapi imában arcra borulva (ld. Sámuel Imája – Zsidó Imakönyv 79. old.). Vannak, akik ezt a zsoltárt betegek ágyánál szokták recitálni, ami arra utal, hogy itt valódi betegségről van szó.
Nyolchúrú vagy nyolcadik?
Nem egy zsoltár az elején használati utasítást ad a karmesternek, milyen hangszeren, illetve milyen dallammal kell azt játszani, énekelni. Zsoltárunk utasítása: Lámnácéách ál Hásminit (vagyis a karmesternek, a nyolchúrú (mélyhangú) hangszerre). Jonátán fordítása nyolchúrú hegedűről, illetve lantról beszél. Igen ám, de sminit héberül szó szerint nyolcadikat jelent. Ennélfogva a Midrások kivétel nélkül azt feszegetik, mire vonatkozik itt a „nyolcadik” kifejezés?
A Midrás Sochér Tov felsorolja azokat a micvákat, amik az embert nap mint nap körülveszik, mint töfillin, tálit, mezuzá, imák, stb. Azonban amikor bemegy a fürdőbe és ott meztelen – rádöbben arra hogy micvák nélkül maradt. Ekkor azonban eszébe jut, hogy mégsem, hiszen körül van metélve és ez a legfontosabb micvák egyike. A Talmud, zsoltárunkkal kapcsolatban elbeszéli hogy egyszer ez történt Dáviddal, aki valósággal megrettent, amikor rájött, hogy – a fürdőben – „lemeztelenedett a micváktól”. Amikor azonban rájött, hogy van egy micva amitől nem képes megválni, nagyon megörült és erre írta ezt a zsoltárt, „arra a micvára, ami a nyolcadik napra adatott” (Menáchot 43b.).
A Jálkutban nyolc elnyomó hatalomról van szó, akik kezéből Isten kiváltja Izraelt. A Midrásban említett egyik vélemény azonban a nyolchúrú hangszerre vonatkoztatja a sminit kifejezést. Rabbi Jehudá szerint a Szentély hárfája héthúrú volt, a messiási korban nyolchúrú lesz a hárfa, míg a túlvilági hárfának tíz húrja lesz.
Ha az orvos késlekedik…
„Te pedig uram meddig késlekedsz?!”: Az üldözött Dávid, akinek a hagyomány ezt a fejezetet is tulajdonítja, itt azért könyörög, hogy Isten sürgősen segítse meg, ne halogassa segítségét, mert ez végzetes lehet.
A Midrás ezt halálos betegre vonatkoztatja, aki halálos ágyán várja az orvost. Négy órára várja de már elmúlt öt óra, hat óra és az orvos csak nem jön. Amikor, naplemente után végre megjön, a beteg már alig él és azt mondja az orvosnak: ha még egy kicsit késel, a lélek elszállt volna belőlem. Ezt mondta Dávid is az Örökkévalónak: Te vagy az én orvosom, a lelkem csupa remegés és te késlekedsz…
„Megszégyenül minden ellenségem”: Mikor szégyenülnek meg Dávid ellenségei? A Midrás szerint a rosszak büntetése feltételes s abban az esetben ha megtérnek – minden meg van bocsátva nekik. Eszerint „Az idők végén az Örökkévaló megmutatja az Igazaknak a poklot és benne egy csomó üres helyet. Lássátok – mondja nekik – ezek a helyek nektek voltak fenntartva. Mivel azonban jól viselkedtetek és betartjátok a parancsolatokat, így a mennyországba kerültök. Ugyanez fordítva is áll: Az Örökkévaló megmutatja a rosszaknak a mennyországot és ott a nekik fenntartott helyeket. Mivel rosszul viselkedtetek, ezért a pokol fenekére kerültök – mondja nekik”. (Midrás Thilim).
* * *
Az Ávsálom lázadás kulisszatitkairól már volt szó eddig is. Itt jegyezzük meg, hogy Dávid ezt nagyon szívére vette, olyannyira, hogy elkeseredésében már-már bálványimádásra adta volna a fejét, ha tanácsadója és jó barátja, Chusáj le nem beszéli erről. Találkoztak, amikor Dávid lázadó fia elől menekült. Chusáj szembejött vele, kérdőre vonta: Egy király, mint te vagy, képes lehet a bálványimádásra?!
Dávid: és egy királyt, mint én vagyok, megölhet a saját fia? Jobb, ha bálványt imádok, mintha Isten neve megszentségtelenedik… (Rási: Ha egy ilyen chászid királyt, mint én vagyok, a saját fia megöl, ez a nép szemében az isteni igazság megkérdőjelezését jelenti. Inkább én követek el főbenjáró vétket, mint a nyilvános bálványimádás, és akkor mindenki azt fogja mondani, hogy megérdemlem a sorsomat…)
Chusáj: Miért vettél el fogoly nőt (ugyanis Ávsálom anyja, Máchá, Gsur királyának a lánya volt, akit Dávid fogságba ejtett, és háremébe vitt).
Dávid: a Tóra megengedte ezt.
Chusáj: Igen, de utána arról ír a Tóra, ha valakinek rossz, komisz fia születik, és a kettő összefügg… (Szánhedrin 107a.).
„Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat”
Furcsa bár érthető képzettársítással erre a Zsoltárversre értelmezi a Midrás (Sochér Tov) Reb Zechárjá ben Hákácáv tragikus történetét. Zechárjá kohanita volt és a Második Szentély pusztulásának korábban élt Jeruzsálemben. A háláchá szerint, ha egy várost ellenséges katonaság rohan le, a kohaniták feleségei nem élhetnek tovább férjeikkel, (mert attól tartanak, hogy megerőszakolták őket), kivéve abban az esetben, ha tanúkkal igazolják, hogy nem esett bántódásuk. A tanú azonban nem lehet a férj, mert ő nem objektív (Ktubot 27a.).
Ez történt Zechárjával is, aki megesküdött a Szentélyre, hogy az ostrom egész ideje alatt együtt volt a feleségével („kéz a kézben”), így biztos abban, hogy idegen hozzá sem ért, de a bölcsek azt mondták neki, hogy senki sem lehet saját maga tanúja…
Mit tett Zechárja (aki maga is tanaita volt – Steinsaltz)? Különváltan élt a feleségétől, akinek házában biztosított lakást és megélhetést; nem vált el tőle, de nem is élt vele együtt, mert – bár biztos volt dolgában – nem akarta megszegni a háláchát, ami a kohaniták esetében igen szigorú. (uo. 27b.). Erre az esetre idézi a Midrás Dávid versét a „könnyekkel áztatott ágyról”.
Naftali Kraus
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 10. szám – 2014. augusztus 5.