Eszter – a Hámánok ellen

 

“Az Örökkévalóra bízta magát – mentse hát meg őt [mondja a gúnyolódó ellenség]; szabadítsa meg, hiszen kedvelte! Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. Már anyám ölében rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem! Ne légy távol tőlem, amikor közel van a baj és nincs aki segítsen! Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. Rám tátották szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. Szétfolytam mint a víz, szétmállottak csontjaim. Szívem megolvadt bennem, mint a viasz. Torkom kiszáradt mint a cserép; nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert ebek vettek körül engem, gonoszok csoportja kerített be, [megkötöztek] mint oroszlán(t), [illetve: átlyukasztották] kezeim és lábaim. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig bámulva néznek rám, megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. Te pedig, Istenem, ne légy távol; erősségem, siess segítségemre. Ments meg engem a kardtól, életemet a kutyák karmaiból! Szabadíts meg az oroszlán szájából, és a bivalyok szarvai közül…!” (Zsoltárok 22:9–22.)

 

(Folytatás a 13. számból)

 

Rabbi Menáchem Hámeiri, a középkor egyik legnagyobb és legracionalistább zsidó exegetikusa – aki főleg a Talmudra írott kommentárjairól ismert, de magyarázta a Zsoltárok könyvét és a Példabeszédeket is – a 22. fejezetre írott kommentárjában összegyűjti az összes, erre mondott véleményeket, köztük azt is, ami Eszter királynő idejére vonatkoztatja a fejezet keserű kifakadásait, a megsemmisítő szándékkal közeledő ellenség ellen. A hagyomány szerint ezt a fejezetet Purimkor recitálják, az ima során. Meiri hozza azt a véleményt is, mely szerint ezt Dávid a saját córeszára vonatkoztatta – amikor a filiszteusok ellen harcolt, akik kemény, kegyetlen ellenség hírében állottak (Góliát és Jisbi a Nov-beli) és “úgy tűnik, hogy akkor nagyon félt, mivel nagy veszélyben volt és egy hajszál választotta el a haláltól – és ekkor mondotta ezt a zsoltárt” – mondja Meiri.

Ezek után mondja a saját véleményét, mely szerint “ez a prófécia a hosszú gálutra vonatkozik… és egyes számban mondja, mivel a népre, mint olyanra vonatkozik, aki ahelyett, hogy hajnalcsillagként világítana, most sötétségben leledzik”. Hasonlóképpen vélekedik erről Kimchi is.

Az Artscroll zsoltárfordítás, minden fejezet elé egy rövid összefoglaló bevezetőt ír. Az itteni bevezető tükrözi a kettősséget, ami a zsoltár értelmezését jellemzi:

“Azzal együtt, hogy az itt elmondottak Dávid életének egyes eseményeire is vonatkoztathatók – a költő (az Artscroll szerint ez maga Dávid) – ezt a kései nemzedékekre próféciálta, amikor Izrael népe imádkozik és könyörög menekvésért ellenségei kezétől”. Az Artscroll jó tanácsként még hozzáteszi, hogy minden egyes zsidó kell, hogy recitálja ezt a zsoltárt, átérezvén a gálut szörnyűségeit és bánkódva a régi dicsőség elveszítésén, kérve Istent vessen már végett a száműzetésnek”.

A Midrás szerint Eszter királynő mondta ezt a verset “Istenem, miért hagytál el engem”, amikor a háromnapos böjt után a király színe elé járult, hogy könyörögjön népe életéért, akiket Hámán el akar veszejteni. “Amikor bement a király fogadószobájába – amely tömve volt bálványszobrokkal – eltávozott tőle az isteni Inspiráció (ruách hákodes). Ettől Eszter nagyon megrettent és ekkor mondta ezt a verset. (Sochér Tov).

A sok zsidó bú és baj közül miért pont a Hámán-Ahasvéros epizódra applikálja a Midrásban kifejezésre jutó zsidó hagyomány ezt a zsoltárverset? Erre a logikusnak tűnő kérdésre maga a Midrás adja meg a csattanós választ, amikor összehasonlítja az egyiptomi elnyomást – ami csupán részleges volt (“csak” a fiúgyerekeket ölték a Nílusba, stb.) a Hámán által kezdeményezett totális kiirtással. Ha Hámán sátáni terve sikerül – a zsidó népnek írmagja sem maradt volna.

A jólértesült Midrás hozzátesz az Írás szövegéhez egy háttér-történetet:

“Amikor Eszter elhatározta, hogy engedély és meghívás nélkül megjelenik a király színe előtt, hogy könyörögjön népéért – az udvari kamarilla tagjai tudni vélték, hogy a zsidó királyné végét jelenti, mivel a király, felgerjedt haragjában, elrendeli megöletését. Így aztán az udvaroncok és egyéb főemberek már osztozkodtak ruháin, ékszerein, a palástján, stb. “Amikor Dávid mindezt látta lelki szemeivel (az Isteni Inspiráció segítségével) – Eszternek szentelte ezt a zsoltárt. (Sochér Tov).

 

A megkötözött (kifúrt) kéz és láb

 

Az irodalmi hajlamú kommentátorok két fő részre osztják ezt a fejezetet: az elejétől a 22. versig – ahol a költő sérelmeit sorolja és Isten segítségéért esdekel, majd onnan a végéig, ahol a stílus és tartalomban érzékelhető változás arra mutat, hogy a költő érzi: könyörgése meghallgatásra talált.

A fejezetben szereplő élénk színek, állat-hasonlatok (oroszlán, kutya, bika, bivaly őstulok, reém), a költőnek a természethez való közelségére mutatnak. Efelől nagy a valószínűsége, hogy ez maga Dávid, aki pásztorélete alatt, majd vándorlásai, menekülés során – találkozott ilyen-olyan vadállatokkal és el is dicsekedett, hogy a nyájra támadó oroszlánnal, medvével is megbirkózott (lásd 1Sámuel 17:34-36.).

Az egyik homályos vers: “gonoszok csoportja vett körül… mint oroszlán… kezeim és lábaim” (uo. 17.), amelyből hiányzik a cselekvő ige: mi történt kezeimmel és lábaimmal. A versben szereplő köári szó elsődleges értelme – mint oroszlán – nem segít sokat a dolog jobb megértéséhez. Régi latin és görög fordítások ide illesztik az “átlyukasztották” szót (mivel az “oroszlán”-ból, ha elhagyjuk itt belőle az alefot, akkor furás, lyukasztás (káru) lesz belőle. Innen már igen rövid utat kellett a keresztény exegetikának megtennie, hogy amúgy is meglévő hajlandóságának megfelelően, ezt a zsoltárverset is felfeszítettre alkalmazza, akinek kezét-lábát kifúrták (a szögekkel).

Mások úgy fordították, hogy “kezemet-lábamat összekötözték”. Dáát Mikrá összeköti a két értelmezést, nem veti el az ári mint oroszlán hagyományos értelmezését sem – de a vadállatot mint hasonlatot alkalmazza itt. A vers elején említett “körülvettek” ige ide is vonatkozik és a vers úgy szól, hogy körülvettek a kutyák és megkötözték kezemet-lábamat, ahogy a fogságba ejtett oroszlánt szokás megkötözni, hogy moccanni se tudjon.

Eszerint a költő magát, mint egy megkötözött oroszlánt látja, akit kutyák vesznek körül és várják, hogy elhagyja az élet, hogy felfalhassák. Kimchi és Meiri szó szerint azonos leírással az oroszlánt teszik meg az idióma hősének. Ő az, aki megfélemlíti az ellenséget, mégpedig úgy, hogy kört ír le áldozata körül, aki páni félelmében nem mer a körből kitörni és így könnyedén a fenevad prédájává válik. Nem tudni, honnan vette a két exegéta ezen természetrajzi megfigyelés tényalapját.

Málbim eredeti módon megfordítja a sorrendet: a kezem-lábam olyan erősen áll helyt, mint az oroszlán, mivel engem semmi nem félemlít meg.

 

Aljanépek dermesztő hatása

 

Sámson Refáel Hirsch rabbi modern, de hagyományhű magyarázatában itt a Holocaust veti előre árnyékát. Észrevéve, hogy az előzőekben még hatalmas bivalyokról, básáni ökrökről és oroszlánokról beszél a költő, míg itt az ellenség csak egyszerű kutyafalka, azt mondja Hirsch, hogy “itt már az ebek jönnek a dögszagra; kutyafuttában összeverődött banda, aljanép. Ezek vesznek körül, mintha oroszlánok lennének. A tőlük való félelem paralizálja kezemet-lábamat, úgy hogy sem védekezni, sem elmenekülni nem vagyok képes. Az a tény, hogy a csőcseléktől félek – ez jelzi szememben a halálos veszedelmet” – mondja Hirsch és ehhez nincs mit hozzászólnia, annak aki ezt megélte.

Az oroszlán és a kutya mint idióma, illetve összehasonlítási alap – több ízben előfordul a zsidó forrásokban. Salamon bölcsességében megjegyzi, hogy “jobb az élő kutyának, mint a halott oroszlánnak” (Kohelet 9:4.), de más forrásokban, mint pl. a Zohár, az érdemeitől teszik függővé, hogy oroszlánnak vagy kutyának kijáró “kezelést” kap-e.

“Ha érdemes arra – vagyis ha az áldozatot bemutató ember egy cádik – akkor az égből oroszlánra hasonlító tűz jön le és emészti el áldozatát. Ha nem – akkor a tűz egy kutyára hasonlít” – mondja a Zohár versünkre applikálva szavait (Zohár, Pinchász 224b.). Még tovább menve: az igaz ember egy lelkét egy oroszlánképű angyal veszi át halála után, míg az arra nem érdemeset, egy kutyaképű…és erre mondta Dávid “mentsd meg életemet a kutyák karmaiból” (Zohár uo.)

Naftali Kraus

 

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 15. szám – 2014. október 6.