Csőd a mészárszéken

Újpest, Makó, Paks, Pápa, Budapest, New York. Oberlander Lázár „rebbe”, tanító, a vérbelimelámed életútjának fontos állomásai. Újpesten született, ott járt az alsóbb iskolákba chéderbe. Hunfalvára, majd Makóra került, folytatva tanulmányait. Vorhand Mózes makói rabbi felmérte az ifjú képességeit, és megállapította, hogy pedagógusnak termett. „Neked tanítani kell” – fordult a bócherhez.

Igen, de az élet útjai nem mindig egyenesek. 1926-ban Paksra nősült, ahol megtartották az esküvő után szokásos hét napig tartó vigalmat, a sevá brócheszt. Szigorú szokás volt Pakson, hogy a hét jeles nap alatt az ifjú férj egyedül az utcára sem léphetett ki. Lázár ismerte a szokásokat, de nagyon szeretett volna fürdőbe – mikvébe – menni. Ki is osont nagy titokban a házból, de a mikve ajtaját zárva találta. Nem akarta fellármázni a várost, így inkább az ablakon mászott be, hogy megmártózzon a tükörsima vízben.

Az Ausch család feje, reb Dóvid, az após, az üveges mesterséget űzte magas színvonalon. Kitört ablak, ajtó mindig akadt, volt munka bőven, tisztes megélhetést nyújtva a családnak. E szakmára megtanította vejét, még egy kis induló tőkét is biztosított számára. A fiatalok Pápára költöztek, az új bálbosz mindent úgy tett, ahogy azt Ausch papától látta, dolgozott hajnaltól alkonyatig, a pénz azonban, a kis hozomány, csak fogyott-fogyott, míg végül teljesen elolvadt, miközben a gyerekek csak születtek sorba. Akkor jutott Lázárnak eszébe, Vorhand rabbi útmutatása, „Neked tanítani kell”. 1934-ben bezárta az üvegesműhelyt, és felment Pestre, ahol a Tajrász Emesz iskola, a Budapesti Orthodox Hitközség intézménye, a Dob u. 35-ben pályázatot hirdetett, melámedi – tanári állásra. Oberlander Lázár jelentkezett.

Felírták a lista végére, hiszen az iskolának nagy neve lévén, a legjobb erők igyekeztek elnyerni a státuszt. Kapott egy próbanapot, mikor bizonyíthatta rátermettségét, tehetségét. Az volt a szokás, hogy a próbanap folyamán valamikor az igazgató is beült a terembe, hogy megfigyelje hogyan boldogul a gyerekekkel a jelentkező és hogyan tanít. Alig kezdődött el az első óra, már szállt is az első papírrepülő. Ezt még lenyelte volna, de jött a következő és az utána következő papírdarab. Ezt már nem tűrhette. Magához szólította az egyik rakoncátlan nebulót, akit padtársa hangosan arra biztatott, hogy maradjon a helyén. A melámed ismerte a modern pedagógia minden eredményét de némileg mégis híve volt a testi fenyítésnek, így odalépett a padhoz és a parancsolgató, társát befolyásolni akaró ifjúnak lekent egy nagy pofont.

Fagyos csend lett, majd valahogy csak letelt az óra. A szünet elteltével Oberlander Lázár már kezdte volna a második órát, amikor az igazgató, dr. Deutsch Adolf mosolyogva megjelent és közölte, hogy reb Lázár Oberlander elnyerte az állást. Kiderült: a megpofozott fiú a közösség fejének, Freudiger Fülöpnek, volt a fia, aki a szünetben elpanaszolta apjának megverettetése történetét, Freudiger egyből döntött, aki a ros hákol fián kezdi a rendcsinálást, az kikezdhetetlenül egyenes és becsületes, méltó arra, hogy tanítson a Tajrászban. E szellemben szólt az igazgatónak, aki sietve közölte, a meglepett melámeddal a jó hírt, az iskola tanára lett.

A vészkorszak alatt eleinte hamis papírokkal Budapesten bujkált. Ez később lehetetlenné vált számára, ezért egy bizonyos Fränkl nevű „nyilas” tanítványa segítségével bejutott a Vadász utcai Üvegházba és ott is érte a felszabadulás.

A háború után folytatta tanári munkáját. A pedagógusok akkor sem voltak túlfizetve, különösen, ha tíz gyereket kellett eltartani, ezért megvásárolta a Kazinczy utcában, a templom tőszomszédságában, a mostani Carmel tréfli étterem helyén működő mészárszéket. A háború után, az akkor 16 éves Áron fia vezette az üzletet, az apa hajnalban, tanítás előtt, majd este, tanítás után be-benézett az üzletbe, segített a kiszolgálásban, a beszerzésben. Mindez sok fáradtsággal járt, az üzlet jól ment, a létszámot bővíteni kellett. Úgy gondolták, az lesz a legjobb, ha főállásban egész emberként vesz részt a vezetésben, hiszen a kóser hús ellátás is dicséretes feladat.

Oberlander Lázár otthagyta az iskolát. Az első héten akkora volt a forgalom, hogy alig győzték a sok munkát. Kíváncsian várták, mit mutatnak a könyvek, mennyi lesz a nyereség. Tervezték, nagy beruházásokat tesznek majd az üzletben, erre költik majd a hasznot. De a tisztes haszon helyett tisztes veszteség lett az első hét mérlege. Gondolták, minden kezdet nehéz, jobban megszervezik a feladatokat, még több kuncsaftot csábítanak az üzletbe, majd megjön a várt nyereség. Minden sikerült. Özönlött a jónép, elkelt minden portéka, izgatottan számolták vasárnap az előző hét hozamát, meglepetésük nagy volt, a veszteség megduplázódott. Oberlander Lázár gondterhelten járt a szobában fel- és alá, és akkor lelki szemei előtt megjelent a makói Vorhand rabbi, aki felemelte mutatóujját, csak annyit mondott: „Neked tanítani kell”. Visszament az iskolába, teljesíteni a feladatát. A mészárszékben helyreállt a gazdasági egyensúly.

1947-ben az Orth. Hitközség elöljárói és rabbijai írásban is kifejezték elismerésüket 12 éves pedagógiai tevékenységéért.

Ment minden rendjén, de a politika vonata rossz irányban zakatolt. A fordulat éve nem melengette meg szívét, tíz gyereke közül ketten a Kasztner vonattal már külföldre távoztak, míg egy harmadik Auschwitz után Izraelbe települt, így már csak hetet kellett kimenekíteni az országból. Addig forgolódott, amíg hamis osztrák útlevelet szerzett és 49-ben előbb Ausztriába, majd Amerikába vándoroltak.

New Yorkban folytatta tanári pályáját. A hatvanas években szívinfarktust kapott. Kórház, majd szanatórium, hosszú lábadozás következett. Itt látogatta meg az otthoni hitközség rabbija. Beszélgetés közben kiderült, hogy a makói rabbi reb Lázárnak azt az útmutatást adta, hogy tanítania kell. „Ha ez így van”, mondta a rabbi, „akkor a kórházban is tanítanod kell”. Küldte is autóbusszal a diákokat, akit minden nap megtöltötték a kórtermet. Gyógyulása után, még hosszú éveken át folytatta a tanítást.

Tanítványainak se szeri, se száma, szerte a nagyvilágban. Azt mondják, már túl volt a 90-en, de tanítványai nevére jól emlékezett. Unokája, Oberlander Báruch rabbi, szerint ez nem egészen így volt. A nagypapa mindig azt mondta, hogy a jókra és rosszakra tisztán emlékezik, de a közepesek eltűntek a feledés jótékony homályában. Akiket még számon tartott, azok az árvák voltak, akiknek minden lépését figyelemmel kísérte.

Magyarországon ma kevés egykori tanítványa él. Kardos Péter, az Új Élet főszerkesztője, e sorok írója és olyanok, akikről nem tudunk, talán most jelentkeznek értesülve a szomorú hírről, hogy a Tanító, a nagy betűs Melámed, Oberlander Lázár elment. 1999 augusztus 28-án, Elul hó 16-án, szombaton kora reggel, 98 éves korában halt meg. Áldott az emléke.