Hillary Clinton újonnan választott logója zavarbaejtően hasonlít az amerikai cionista női szervezet emblémájára.
Az egykori külügyminiszter, Hillary Clinton a közelmúltban tett bejelentést, miszerint 2016-ban demokrata színekben elindul az elnöki posztért. Vasárnap hivatalosan megkezdte kampányát, melynek logója (balra) nagy hasonlóságot mutat a Hadassah januárban megújult arculatával (jobbra) – adta hírül a JTA.
A kritikusok közül sokan célkeresztbe vették az amerikai politikus logóját, amely egyesek szerint túl egyszerű, mások szerint túlságosan „egyesületi” jelképként hat. Vannak, akik azt nem értik, vajon miért jobbra mutat a benne szereplő piros nyíl – hiszen ez ellentétes a baloldali, legtöbbször kék színt preferáló párt hagyományaival. Azonban elsőre csak kevesen vették észre azt a hasonlóságot, ami Clinton és a Hadassah logója között áll fenn.
A Demokraták által kiválasztott logó nem első alkalommal hajaz zsidó szimbólumra. Talán csak a véletlen műve, de a párt jelenlegi logója nagy hasonlóságot mutat az Ortodox Unió jelképére.
A Hadassah valószínűleg nagy örömmel fogadhatta a váratlan PR kampányt, amihez hasonló érte őket 2000-ben, amikor az egykori alelnökjelölt, Joe Lieberman szenátor feleségének, Hadassah Liebermannak köszönhetően a név bekerült a főáramú médiába.
zsido.com
Képek forrása: http://www.jta.org/2015/04/15/news-opinion/the-telegraph/hillary-clintons-campaign-logo-looks-a-lot-like-hadassahs-new-logo
és http://www.cbsnews.com/news/hillary-clinton-dead-broke-comment-not-very-artful/