Trepper György Magyarország tiszteletbeli konzuljaként működött Namíbiában, egészen nyolcvanéves korában bekövetkezett haláláig. A hagyományoknak megfelelő temetésről és búcsúztatásról a Chábád-mozgalom küldötte és a helyi hitközség tagjai gondoskodtak.

Trepper György nem sokkal a holokauszt után született és gyermekkorában nem kapott zsidó nevelést. Idővel Namíbiába vándorolt ki és idősebb korára vált fontossá számára származása és vallási öröksége. A zsidó tradíciókkal a helyi lubavicsi küldött, Yosef Rahimi rabbi ismertette meg, aki szinte minden héten meglátogatta és segített neki tfilinben imádkozni. A tiszteletbeli konzul igyekezett a namíbiai zsidó közösség segítségére lenni, például a szukkoti csokorhoz szükséges négyfajta növény behozatali engedé­lyének megszerzésekor. Miután elhunyt, Rahimi rabbi a helyi lakosok segítségével adta meg számára a végtisztességet a zsidó vallás előírásai szerint.

„Istennek hála, kiérdemelte, hogy zsidó temetésben részesüljön, még minjen is volt, hogy elmondhassuk a kádist. Ebben nagy segítségemre volt a hitközség két tagja, Tzvi és Nachum Gorelik. Sohasem késő valakiben felébreszteni a mélyben rejtőző zsidó szikrát” – mondta Rahimi rabbi a temetés után.

 

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 53. szám – 2024. szeptember 12.

 

Megszakítás