A lubavicsi mozgalmat egy Liozna (ma Fehéroroszország) városában élő rabbi, Liadi Snéor Zálmán – aki később „Álter Rebbe” (jiddisül: ‘öreg rabbi’) néven vált ismertté – alapította 1775-ben. A mozgalmat fia, Dovber Snéori vitte tovább és általa kerültek a haszidok Lubavicsba, mely öt nemzedéken keresztül adott otthont a szervezetnek.
| Egyszer megkérdezték a második lubavicsi rebbét, Dovber Snéori (Schneerson) rabbit (1860–1920), hogy mi a legnehezebb azokból a feladatokból, amiket egy rebbének el kell látnia. A Rebbe egyszerűen csak azt válaszolta, hogy a legkimerítőbb a „ruhacsere”. A haszidok furcsálkozását látva kifejtette: „Amikor eljön hozzám valaki egy személyes, négyszemközti találkozóra, és elmondja szíve bánatát vagy örömét, tanácsot vagy áldást kér tőlem, én csak abban az esetben segíthetek rajta, ha leveszem saját ruhámat, és felöltöm az övét. Mindenek előtt át kell éreznem az ő helyzetét, el kell érnem azt a szintet, hogy elfeledkezem magamról, és olyanná legyek, mintha én lennék ő, mintha az ő gondja, öröme, a saját gondom, örömöm volna. Ez a legnehezebb feladat”. |
A hetedik lubavicsi rebbe, a néhai Menachem Mendel Schneerson, tudós ember volt, nemzedékünk egyik legnagyobb tóratudósa. Mélyreható világi ismeretei is voltak, mégis a legkülönlegesebb jellemvonása az volt, ahogy minden egyes emberre egy „egész világként” nézett, úgy becsült. A Rebbe számára Isten minden teremtménye felülmúlhatatlan érték volt. Hit bennünk, és meg volt győződve arról, hogy nemzedékünk minden egyes tagja különleges szellemi erőforrásokkal rendelkezik; olyanokkal, amelyek ténylegesen csak neki adattak meg.
A Lubavicsi Rebbe
Ezzel fennkölt eszmeiséggel indította útjára a Rebbe azt a világméretű lubavicsi mozgalmat, amely ma
lassan másfél évtizeddel a Rebbe távozása után is lüktetve gyarapszik. A világ minden pontján ott vannak a Rebbe küldöttei, akik tanításának megfelelően minden egyes zsidót megpróbálnak felkutatni és visszavezetni a zsidóság éltető forrásához, szellemi örökségéhez. Budapesten is immáron 18 éve, hogy szerteágazó munkát végez a Chábád Alapítvány a zsidó közösség segítésének érdekében. Több tucat magyar nyelvű klasszikus témájú zsidó kiadvány (imakönyv-sorozat, Zsidó Biblia, tankönyvek, naptár stb.), magas szintű felnőttoktatás (Pesti Jesiva, Zsidó Tudományok Szabadegyeteme), közösségszervező programok és még sok minden más a hazai chábád mozgalom munkájának gyümölcse. A Chábád a sokrétű tevékenység által sok ezer embernek adta meg a lehetőséget, hogy visszataláljon gyökereihez és megerősítse kapcsolatát a zsidósággal. Ennek a működésnek az következményeképpen közösségek és hitközségek épültek fel és erősödtek meg.
A világ három ezer pontján működő chábád központok számára ma különösen fontos, hogy a zsidóság évezredes tanítását, és a Rebbe útmutatását minél több emberhez eljutassák. Nem könnyű feladat ez, hiszen csak a Rebbe megjelent művei több mint százötven kötetre rúgnak. A legjelentősebb ezek közül a 39 kötetes Likuté Szichot tórai elemzések gyűjteménye és az eddig megjelent 28 kötetes Igrot Kodes különféle vallási és világi témákkal foglalkozó levelezési gyűjtemény. Ezek a könyvek ízelítőt adnak abból a mély tanításból, amelyet a Rebbe több mint negyven éven át adott a zsidó népnek és az emberiségnek.
Nehéz egy ilyen mély tanításokat ránk hagyó, különleges szerző életművét egy kis kötetben összefoglalni anélkül, hogy az ne veszítsen tartalmából, mélységéből. Simon Jacobson rabbi – közvetlen a Rebbe halála után megjelenő – könyve azért különleges, mert képes a legmélyebb tanításokat is érthető formában az olvasó elé tárni. Reméljük, hogy azok, aki ezt a könyvet a kezükbe veszik, kedvet kapnak a zsidó vallás tanításai, a haszid filozófia és a Rebbe műveinek még behatóbb megismerésére.
* * *
A Rebbe tanításai, a haszidizmus téziseire épülnek. Jiszráél ben Eliezer Báál Sém Tov rabbi, a haszidizmus megalapítója 1698-ban született, és később Medzsibozs (Miedzyboz, ma Ukrajna) városában telepedett le. A köréje gyűlt tanítványokat arra tanította, hogyan emelkedhetnek a Tóra tanulmányozása, és a parancsolatok mély átélése által magasabb spirituális szintre. Báál Sém Tov mély kabbalisztikus filozófiai és erkölcsi tanításaival nem csak a korabeli tanult rétegek számára adott új, élettel teli lendületet a kiüresedett zsidó gyakorlattal szemben, hanem rámutatva az egyes jócselekedetek mérhetetlen értékére, és a személyiség fontosságára, a tanulatlanokba is lelket öntött.
A Báál Sem Tov
A Báál Sém Tovot követő nemzedék haszid mesterei sokféle irányzatra szakadtak, és a különböző haszid irányzatok más-más módon vitték tovább a Báál Sém-i tanítást. Az egyik meghatározó irányzatot a Chábád-ot a híres Snéur Zálmán rabbi alapította. Ő úgy vélte, hogy a haszidizmus célját, vagyis a Tóra és a parancsolatok valóban teljes átérzéssel való megélését csakis a mély filozófia tanulmányozása, a kabbalisztikus elmélkedés és meditáció által lehet elérni. Ezáltal töltődhet meg az ima, és minden parancsolat mély értelemmel és meghittséggel. Míg más haszid vezetők úgy vélték, hogy a zsidó misztika mély tanait csak a vezetők, a rebbék feladata tanulmányozni, Snéur Zálmán rabbi azt hirdette, hogy ez mindenkinek személyes feladata. Ez a gondolat, az általa alapított irányzat nevében is benne van: CHáBáD, ami egy betűszó.
| A „CHáBáD” héberül חבד egy mozaikszó, amely a három intellektussal kapcsolatos kabbalisztikus szféra a Chochmá, Biná, Dá’át (חכמה, בינה, דעת): azaz “Bölcsesség, Értelem, Tudás” szavakból jött létre. A “Lubavics” vagy másképp “Lubavitcs” név egy orosz stetl (kisváros) nevéből ered (ld. Lyubavichi, Rudnyansky District, Smolensk Oblast), jelentése a szeretet városa. Több, mint 100 évvel ezelőtt itt élt a mozgalom vezető dinasztiájának öt nemzedéke. |
Snéur Zálmán rabbi alapművében a Tánjában az „egyszerű” ember számára is érthető módon magyarázta el a kabbala és a zsidó filozófia alapfogalmait, így például a világ teremtésének kontinuitását, a parancsolatok jelentőségét, az emberi lélek isteni mivoltát. A Tánjá szerzőjének utódai, a Chábád rebbék öt nemzedéken át egy kis fehérorosz faluban, Lubavicsban tevékenykedtek, de több tízezer hívük a világ minden zsidó közösségében fellelhető volt.
A lubavicsi rebbék filozófiával és joggal, háláchával foglalkozó műveit minden nagyobb magyar rabbi is számon tartotta és idézte. Magyarországon egyaránt léteztek mind askenáz, mind szefárd (haszid) rítusú közösségek. Sőt, tény az, hogy a hagyományőrzőbb közösségek nagy része a szefárd rítust követte. A 19. század végén ez a megosztottság még földrajzi eredetű volt, hiszen elsősorban Szabolcs megye, Kárpátalja és Máramaros környékén voltak nagyszámban haszidok, a Dunántúl, pedig zömmel askenáz volt. A két világháború között azonban már ez nem volt igaz, hiszen addigra a haszidok már mindenhol megtalálhatóak voltak. Két háború között már elkezdődött az a folyamat is, amiben majdnem az összes híresebb magyar jesiva vezetői és tanítványai felvették a haszid hagyományokat, ilyen volt például Pápa, Makó, Nagykálló, Szentmihály, Galánta, Dunaszerdahely, Hunfalva, Tasnád. A háború után, pedig kifejezetten haszid jesivák működtek, például: Pakson Moskovics rabbi vezetésével, Soltvadkerten Pollák rabbi vezetésével, Budapesten Posen rabbival, Szombathelyen, pedig Grünwald rabbival.